Elhunyt Aradszky László özvegye: Zalatnay Sarolta elárulta, mi okozhatta barátnője, Éva halálát
A legjobb barátnők voltak
„Borzasztóan megrázott, mert Évi a legjobb barátnőm volt tini korunk óta, Ő volt a fodrászom, sminkesem, én voltam az esküvői tanúja a Lacival való házasságánál, ritkák az ilyen hosszú és töretlen barátságok, de a mienk ilyen volt. Mi a Lacitól teljesen függetlenül is komoly barátok voltunk a mai napig, három napja még beszéltem vele, nem volt jó a hangja de azt mondta rendbe jövök ne aggódj. Engem úgy hívott, hogy Cincura, ( édesanyám hívott így ), és nagyon fáj a szívem, lelkem. Úgyhogy remélem most már együtt vagytok Lacival boldogan és örökké hiszen nagyon szerettétek egymást, irigylésre méltó házasságotok volt. A Jó Isten kisérjen utadon, nagyon-nagyon szeretlek. Szia” – fogalmazott Zalatnay Cini Facebook-oldalán, ahol végleg elköszönt legjobb barátnőjétől, a Mokka műsorában pedig azt is kifejtette, mi okozhatta Éva halálát. „Három-négy nappal ezelőtt felhívtam, nem is tudom miért. Nem volt semmi konkrétum. Mondom Évi figyelj, erre azt mondta várjak egy picit, mindezt ilyen fura hangon. Mondom mi van, valami bajod van? Hát igen, egy kicsit nem vagyok jól, és megyek kórházba, kivizsgálásra – valami kis vérnyomásgondról mondta, hogy magas néha. De nem úgy mondta, hogy baj van. És kiderült, hogy azért voltak bajok, csak ő sem beszélt róla soha, mert mindig azt mondta, hogy kell az energia” – árulta el Cini. Íme a teljes adásrészlet:
Az amerikai sajtóban látott napvilágot az a felvétel, melyen egy meg nem nevezett orosz oligarcha Putyin súlyos betegségéről, valamint arról is beszél, hogy tömegek várnak az elnök halálára.