FemAnyu

Nálunk már megvolt a kis családi nyaralás, írtam róla nyár elején. Most töltjük a Nagy Családi Nyaralást, csupa nagybetűvel, mert több év után a külföldön élő nővérünk is velünk van a családjával együtt. Olyanok vagyunk, mint egy cirkuszi karaván: változnak a helyszínek, mindig máshol ébrednek a gyerekek és jönnek-mennek a nagymamák, nagypapák, miközben három nővér zsonglőrködik a hangulattal.

„Amíg kicsi voltam és okos és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok? Amióta nagy vagyok, és ütődött és nyegle és idétlen, csak ülnek és sóhajtoznak, hogy kire ütött ez a gyerek.” – Janikovszky Éva mosolyfakasztó sorai, amin mi is rajtakapjuk magunkat időnként. Pedig még nem is annyira idétlen a kilencévesünk, csak egy kicsit nyegle.

Édes, ahogy április körül még úgy képzelem, hogy a téli bájréteget júniusra levedlem, mint a kígyó a bőrét. Aztán májusban kezdek fészkelődni a tavaszi ruhatárban. Június elején a heti egy erősítő gerinctorna mellé már megy a reggeli jóga is, amit nevezzünk mentális nyújtásnak. Mert maradt a chips, jövögetnek mellé a kései grillek majonézes salátával és az Aperol spritz, ami a hónap végére sportfröccsre szelidül. Jé, már július van! – kapom fel a fejem, vagyis le, a napozóágyon pihenő hurkácskáimra. Velem maradtak. Nem fogok miattuk NEM strandra járni, nem fogok a takargatásukkal időt tölteni, sem szégyenkezni, feszengeni. Hiszen most kell a napot, a vizet, a homokot, az átsült követ, az árnyékot, a természet tapintását érezni a saját, striákkal ékelt, foltosra barnult, narancsligetes, ráncolt, megnyúlt, akármilyen bőrünkön.

Szeretem az öregeket hallgatni, ahogy felidézik a régi, nagy kanaszta partikat. Apósom rötyögve meséli, hogy egyszer abban maradtak, hogy négykor mindenki föláll az asztaltól. Ezután még két órát játszottak az asztal körül állva. Nem mintha ne lett volna nekünk is hasonlóan kicsapongó időszakunk (egy óra alvással, zuhany után irány a cég), csakhogy ők még mindig képesek átjátszani egy estét a nyolcvan küszöbén! Ez az életigenlés minden körülmények között jó példa előttünk, ahogy az unokáknak is, akik mostanra belenőttek a társaságba.

Volt már veled olyan, hogy úgy akartál viselkedni, gondolkodni, érezni, ahogy az életed egy bizonyos napján vagy időszakában? Mert tudtad, hogy akkor valami olyannak voltál birtokában, ami segített átlendíteni az akkori mélységen. Most is erre volna szükséged! Nyugalom, nem cuccot árulok, csak nézőpontokat.

Egy cudar éjszakát követő reggelen régről ismerős dilemma ütötte fel a fejét. Próbáljak-e visszaaludni legalább egy fél órára, amíg a fiacskám is alszik (végre), vagy többre megyek azzal, ha felkelek és nyugodtan megiszom a kávém? Úgy döntöttem most is, ahogy kicsi korában. Nekünk bevált.

140 évvel ezelőtt találták fel a villanyvasalót, de már több, mint 2000 éve fáradozunk a textíliák kisimításával. Persze nem mindenki. Van, aki sose vasal, míg más még a fehérneműjét is vasaltan hordja. Vannak az alkalmi vasalók, az előre kivasaló és a professzionális vasalók. Bírom, hogy ennyire sokféleképpen tudunk viszonyulni egy ugyanazon dologhoz! Mégha alapot is szolgáltat arra, hogy ez alapján (is) megítéljük a másikat.

A kemping szó hallatán nagymamám virágmintás kempingszéke ugrik be, amibe frankón be lehetett csípni az ujjadat, ahogy próbáltad állítgatni. Ezt az emlékképet a férjem kempingszéke írta fölül, ami már egy modern darab, mégis röhejesen festett a nappalinkban. Életem abban akart ücsörögni. A fiunk is kapott egy kis összecsukható széket még óvodás korában, talán idén még belefér. Már csak nekem kellene beszerezni egyet a női magazinok mellé, amiket sose olvasok végig. Aztán irány a természet!

Oldalak