FemAnyu

„A gyerek feladata lesz a kutya! Legalább megtanul gondoskodni egy másik élőlényről, felelősségteljesebb lesz és hűséges barátra lel!” Ismerős? Ha nálatok sem egészen így alakult – vagy még idejében olvasol – pörgess tovább, mert egy sokat látott szakembert is segítségül hívtam ahhoz, hogy a családi kutyatartásról gondolkodjunk.

Előre le fogom lőni a poént. Vagyis már a cikk elejére odabiggyesztem a vonatkozó szakirodalmat, ami útmutatással szolgálhat a címben feltett kérdésre. Hogy azután legyen még „helyünk” megemészteni, értelmezni és magunkévá tenni az olvasottakat. Mert e nélkül könnyen fennakadhatna a „lájk-vonalon”, ami ugyan nem egy tudományos meghatározás, csupán saját megfigyelésem arról, hogyan tudunk – nem csak szülőként – egyetértően, akár megindultan bólogatni magvas gondolatokat látva, sőt megosztva, lájkolva anélkül, hogy a mondandó aztán leszivárogna a mindennapi gyakorlatunkba, viselkedésünkbe, szemléletünkbe.

Szeretettel ajándékozom az alábbi sorokat – érzéseket, gondolatokat – minden FemAnyu-olvasómnak, aki elindult az anyává válás útján. Tartsál akár egy emelkedőn, vagy a hullámvasút alsóbb ágán, mind egy irányba tartunk. Részletek a „Nekünk bevált” kötetből.

Tízhónapos volt a fiunk, amikor azt éreztem, hogy teljesen elanyátlanodtam. „Vannak napok, amikor a sarki zöldséges az egyetlen felnőtt társaságom – arra a tíz percre, amíg a gyümölcsöket válogatom –, és szánalmas, ahogy késő délutántól lesem az órát, hogy mikor ér már haza a férjem.” Akkoriban még nem tudtam pontosan nevén nevezni a „bajom”, hát a bűntudat, hogy nem becsülöm eléggé, amim van, és a düh között csúszkáltam, ami sokszor a gyerekem apján csattant.

Nincs semmi ünnepi hangulatom! Ahogy általában az ünnepek felé közeledve, úgy húsvét előtt is többször hangzik el ez a mondat a felnőttek szájából. Miért nincs? Vagyis mitől lenne? Mitől volt gyerekkorunkban? És hogyan lesz a gyerekeinknek?

Érdekes, hogy a cím után egyből egy sírós jelent rémlett fel az online oktatás kihívásokkal teli időszakából. Anya sík ideg, hogy megint leesett a radír, amit percekig tart megtalálni, megint felgyűrődött a füzet sarka, kitört a ceruza hegye, meg „pisilni kell” és „szomjas vagyok”. Mindezt bőgős képsorok követték sokunk háztartásában. De ezen már túl vagyunk! – és rájöttünk, hogy nem kell ahhoz online oktatás, hogy egy hétvégi dolgozatra készülés hasonlóan történjék...

Igen, én is magasra vont szemöldökkel méregettem a királylánykának öltöztetett kislányokat. Minek kell ráadni szegény gyerekre azt a műszálas dresszt?! Aztán lettek unokahúgaim. Sőt, mit több, előttük lett egy fiam, aki szintén rácáfolt arra, hogy a gyerek megjelenése mindig a szülők ízlését tükrözi. Akkor mégis mit?

Megértelek, ha mindhárom kifejezéstől falra mászol, mert én is így vagyok vele. Az énidő szóösszetétel nekem pont azt az esetlen állapotot sugallja, amikor anya kap(!) egy órát arra, hogy kipihenje a 168-at. Az „ön” szóval kezdődő szavainknak meg eleve nem túl jó a reputációja: öntelt, önelégült, önveszélyes, önsorsrontó. Tölteni meg az elektronikus eszközöket volt szokás, míg el nem kezdtük használni magunkra is ugyanazokat a kifejezéseket, amiket a gépekre: működik, lerobbant, elketyeg, beindult. Van rá 800 karakterünk, hogy mégis jó barátságba keveredjünk mindhárommal, mert a mondanivalójuk jelentős.

Oldalak