Utazás

Atatürk városa - Ankara


Ankara 1923 óta Törökország fővárosa, a Török Köztársaság alapítója tette meg fővárossá Isztambul helyett, mert jobban védhető helyen fekszik, mint elődje. Az Ankara nevet is csak 1930 óta viseli.

Egy kis történelem
Történelme a bronzkorig nyúlik vissza. Sokak szerint ezen a helyen volt Midasz király székhelye is. A római időkből is maradtak itt emlékek, mint például Augustus temploma és megannyi ókori műalkotás. A Római Birodalom bukása után Ankara kézről-kézre vándorolt a történelem viharaiban.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A bizánci birodalomtól elsőként a szeldzsuk törökök foglalták el, majd a mongolok szállták meg 1356-ig, amikor az oszmánok fennhatósága alá került. A birodalom bukását követő hatalmi harcok után végül a török fővárosnak választották.

Bár ezek szerint mindig fontos szerepet játszott a történelemben, mégsincs igazán nagy kulturális múltja. A város 1923-ig csak kis viskókból, házakból állt, így minden a modern korban épült. A belvárosban csupa XX. századból való házat látni, Isztambulhoz képes kevés műemlékkel dicsekedhet, így nem is annyira turisztikai célpont, mint a Boszporusz parti város. Az itt élők főként üzletemberek, egyetemisták. Ankara mind a mai napig terjeszkedik, a fejlődésében mindinkább megpróbálja felvenni a nyugat diktálta ritmust, bár ez a török temperamentum és hagyományok miatt valószínűleg sok akadályba ütközik majd.

Most pedig bemutatjuk azt a három látnivalót, ami kiemelkedik a beton dzsungelből és felfedezésre invitálja a turistákat.

Atatürk Mauzóleuma (Anıtkabir)
Kétségtelen, hogy Mustafa Kemal Atatürk az az ember, akit még halála után is több millióan éltetnek és szeretnek. Neki köszönhetik a Török Köztársaság megalapítását, és azt, hogy Törökország elindulhatott a fejlődés és a nyugatosodás útján. 1938-as halála után mauzóleumot emeltek az államfőnek. A műemlék egy dombtetőn - A Megfigyelés Dombján - helyezkedik el, ahonnan jól belátható az egész város.

Az emlékmű három fő részből áll, amit több kisebb jelentőséggel bíró épület egészít ki. Amint felérünk a dombra egy oroszlánokkal szegélyezett 200 méter hosszú útra érkezünk. Ezen végighaladva eljutunk az Ünnepségek terére, amit oszlopos árkádsor vesz körbe.

Itt található többek közt a múzeum, amelyben Atatürk személyes tárgyait mutatják be, valamint 10 bástya, amelyek szimbolikus jelentésükkel a Török Köztársaság ideológiáit reprezentálják.  Az Oroszlánok útja elején található két szoborcsoport pedig a török nép erejét szimbolizálja. A mauzóleum a műemlék csúcspontja, a bejárathoz 42 lépcsőn lehet feljutni, hatalmas méreteivel lenyűgöző látványt nyújt. Atatürk márványkoporsója előtt virágok, körülötte edényekben Törökország tartományiból valamit Ciprusról származó föld található.

A mennyezetet klasszikus török stílusú mozaik díszíti. A szarkofág Mekka irányába, délre néz. Az Anıtkabirt rengeteg öltönyös biztonsági őr és katona őrzi. A katonák három féle tradicionális egyenruhában (fekete-fehér - tengerészet, kék - légierő, zöld - szárazföldi hadtest) őrzik az épületeket. Őrségváltásuk látványos közjáték. A legérdekesebb viszont az a zene, amely a ceremóniák alkalmával szólal meg.

Ezt meghallva a tiszteletadás szimbólumaként mindenki megáll, és teljes csöndben hallgatják végig a felzendülő muzsikát. Ez a zene nincs időhöz kötve, akkor szólal meg, amikor a mauzóleumban ceremóniát végeznek. Ez lehet egy nap ötször, de van, amikor harmincszor következik be.

 

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.