Utazás

De miért éppen Szlovénia? Utánajártam, és nem csalódtam – Így vett le a lábamról a szomszédos gyöngyszem

Lassítok egy kicsit, élvezem a lágy szellő simogatását és azt, hogy a tüdőm levegővel telik meg; mélyeket lélegzem, arcomat a napsugarak felé fordítom, közben hallgatom a madarak varázslatos énekét; habzsolom a vadregényes, dimbes-dombos vidék látványát, kezemben egy pohárral a valaha kóstolt legfinomabb vörösborból, amit egyébként egészen mostanáig soha nem szerettem. Nem gondolok a következő pillanatra, inkább megengedem magamnak azt a luxust, amit a nagyvárosi modern ember ma már csak hírből ismer: rövid ideig haszontalan vagyok, sőt még a szüntelen teendők, kötelességek, valamint az ezekből fakadó szorongás fojtogató gyűrűjéről is megfeledkezem. Nos, ilyen és ehhez hasonló gondolatok, illetve intuíciók születtek meg bennem abban a néhány napban, amit – dobpergés – a szomszédos Szlovéniában töltöttem. Élménybeszámoló.

Beszéljünk az anyai kiégésről!

A Femcafe és a P&A Productions közös szervezésében létrehoztuk az Anya jól van(?) konferenciát, amely az édesanyák mentális jóllétének témáját járja körül szakmai előadásokkal, beszélgetésekkel, sztárvendégekkel, ezzel elindítva a valódi társadalmi párbeszédet ezen a nagyon fontos területen.

Időpont: 2024.05.23. 16.00 - 20.00

Helyszín: Magnet Ház (1062, Budapest, Andrássy út 98.)

Jegyek 2900Ft-os áron, ide kattintva vásárolhatók! A jegyvásárlók között kisorsolunk Vida Ágnes legújabb kötetéből, a "Gyerekek és kütyük - Hogyan befolyásolja a digitális média a gyerekedet?" című könyvből 5 db-ot.

A konferencián jelen lévők között kisorsolásra kerül 3 db 50.000 Ft értékű Rossmann ajándékutalvány.

Az esemény támogatója a Rossmann és a FruttaMax.

Kissé zagyva, szóval miről is beszélek?

Tudom, tudom, bevezetőm hangyányit teátrálisra (vagy inkább közhelyesre?) sikerült, de muszáj volt ezzel kezdenem, ugyanis a vázlatot akkor firkantottam le – na jó, pötyögtem be a telefonom jegyzetébe –, amikor a szlovén Isztrián található Marezige nevű településen gyönyörködtem az Adriai-tenger és a lankás szőlőültetvények látványában. Igaz, a napsütés, meg a lágy szellő az előző napi élményeim maradványai voltak, a magaslati ponton ugyanis esős idő várt rám, a pohár bort viszont tényleg ott tartottam a kezemben, és valóban mennyei volt – ami nem csoda, hiszen a szlovén borok méltán híresek, az ország borvidékei pedig rengeteg felejthetetlen kulináris élménnyel szolgálnak. Erről majd még később.

szlovén borok

No, de a lényeg: olyan zsigeri érzések követték egymást abban a néhány pillanatban, hogy tudtam, ezen a vonalon szeretném majd bemutatni nektek, kedves olvasóinknak, miért érdemes Szlovéniát választani, ha valaki néhány napra maga mögött hagyná a szürkeséget, mindezt ráadásul pénztárcabarát módon. Ott és abban a pillanatban ámultan figyeltem az alattam elterülő panorámát, közben egyszerűen csak azt éreztem, bárcsak többször hagynám magamnak – és szerintem nem tévedek, ha azt állítom, ezt többes szám első személyben is kijelenthetem –, hogy ne legyen bűntudatom attól, ha valamit pusztán kedvtelésből csinálok, és nem azért, mert valaki megköveteli tőlem, vagy mert az a helyes. Ehhez a felismeréshez le kellett lépnem pár napra külföldre? Úgy tűnik, hogy igen. Viszont elég volt „csupán” délnyugati szomszédunkig utaznom? IGEN!

Kiváló kezdés: elsőrendű borkóstolás, történelmi barangolás, lazító wellness

Szingli, önmagát egyedül ellátó, közép húszas nőként konkrétan minden érdekel: szivacsként szívom magamba az új ismereteket, helyeket, személyeket, látásmódokat, ízeket, illatokat és hangokat, így amikor megtalált az a lehetőség, hogy a Best Press Story jóvoltából Szlovéniába látogassak egy háromfős sajtóút keretein belül, fel sem merült, hogy nemet mondjak – főleg, mivel soha addig nem jártam ebben az országban. Persze, azt tudtam, hogy aprócska (mindössze két millióan lakják), meg azt is, hogy egy nagyon rövid szakasza az Adriai-tenger partvidéki területén fekszik, de ennél több ismeretet nem igazán tudtam felmutatni. Így hát izgatottsággal és kalandéhséggel vegyes állapotban érkeztem meg a ljubjanai buszállomásra, ahol barátságos idegenvezetőnk, Milan már várt ránk, hogy autójával tovább vigyen minket az ország keleti felébe, méghozzá a Száva partján fekvő, mesebeli Krško településre (fun fact: Szlovénia tényleg annyira kicsike, hogy a középrészen elhelyezkedő fővárosból bárhova eljuthatunk kocsival – legrosszabb esetben – három óra alatt).

Célállomásunk a Klet Krško borászat volt, ahol életemben először kóstoltam Cvičeket, vagyis azt a gyümölcsös ízvilágú, alacsony alkohol- és cukortartalmú bort, ami bár itthon kevésbé ismert, a régióban igencsak közkedvelt (azok számára, akik az enyémhez hasonló gasztronómiai élvezeteknek hódoló, minőségi borokhoz értő családból származnak, csakis ajánlani tudom). Vendéglátóink arról is gondoskodtak, hogy – az egyébként mindössze hat órás – buszutunk után a mennyei nedű mellé finom harapnivalót is kínáljanak korgó gyomrunknak, így bőven volt válogatnivaló az általuk felszolgált sajttálból, valamint kolbász- és sonkafelhozatalból.

szlovén borkóstolás sonka sajt

Mondanom sem kell, ez a kiváló kezdés remek alapot szolgáltatott annak, hogy utastársaimmal a korábbinál még nagyobb érdeklődéssel érkezzünk a Brestanica nevű településen található, ámulatba ejtő, patinás Rajhenburg-kastélyba, aminek olyan története van, hogy simán megérne egy hollywoodi forgatókönyvet. De a táj sem volt utolsó: a Száva fölött elhelyezkedő épületből kinézve hirtelen átjárt az a fajta nyugalom, amit már jó ideje nem tapasztaltam – ott álltam egy, a magyarok által kevésbé ismert történelmi helyszínen, és azt éreztem, túl nagy jelentőséget tulajdonítok a saját mindennapi nyűgjeimnek, holott tőlünk pár száz kilométerre olyan természeti, történelmi, illetve építészeti csodák várnak, melyek pikk-pakk kirángatnak a fásultságból bármelyikőnket.

brestanica száva

Ezek után tökéletes levezetés volt a Rogaska Slatina nevű fürdővárosban található, káprázatos erdős kilátást nyújtó, ötcsillagos Atlantida Boutique Hotel vendégeként ejtőzni egyet a jakuzziban, majd kipróbálni a szaunát, ami irdatlan jól esett – bár hozzáteszem, elsőre furcsa volt, hogy teljesen fürdőruhamentes (újabb fun fact: ha valaki szlovéniai kiruccanást tervez, a programban pedig wellnessezés is szerepel, jó ha felkészül arra, hogy az egész ország ezt a kultúrát követi. Én nem tudtam, szóval csak szólok).

Atlantida Boutique Hotel wellness

Pirinyó Olaszország

Az érkezésünk után átélt élmények mámora miatt nem lepődtem meg, hogy másnap reggel azzal a gondolattal ébredtem: hagyjuk ki inkább a reggelit, induljunk tovább mihamarabb! Persze, ez az oktondi ötlet csak addig munkált bennem, míg meg nem láttam az elsőosztályú svédasztalos választékot, melyből friss, minőségi, továbbá tápláló napindító élelmet tudtam magamnak összeállítani.

Kipihenten és felettébb jóllakottan ültem be ismét Milan járművébe, ami ezúttal dél felé vitt minket, és – ismét csak buta módon – azt hittem, az autókázás végtelenül unalmas lesz. Nos, aligha tévedhettem volna nagyobbat. Mint megtudtam, az ország több mint 50%-át erdő takarja, ami hamar egyértelművé vált számomra: ahogy szeltük a sztrádát, szinte számat tátva mustráltam a tavaszt köszöntő, festői tájakat, kacskaringós utakat, lélegzetelállító völgyeket. Egyből feltámadt bennem a természet iránti csodálat, no meg az, hogy milyen pöttöm vagyok én ehhez képest.

És akkor jött a következő wow-élmény: a partvidék.

szlovén erdő

Említsünk meg azért néhány szárazabb tényt, már csak azért is, hogy földrajzi, valamint kulturális szempontból képben legyünk: Adria legnagyobb városa, legfontosabb kikötője, a régió kereskedelmi és gazdasági központja Koper, ami nem feltétlenül üdülőváros, mégis az egyik legkeresettebb turisztikai célpont. És hogy miért? Nos, annak, aki eltöltött már valaha legalább egy napot Olaszországban, gondolom nem kell magyarázni, miért olyan varázslatos a mediterrán atmoszféra, vagyis a citrusok, pálmák, olajfák, vörös cseréptetők, szűk sétálóutcákkal bővelkedő, latinos érzést keltő miliő. Kedves olvasóink, előtettek van a kép, amit igyekeztem lefesteni? Nos, ugyanez vár rátok a Pretori palota előtti téren barangolva, így ha elsőre az a benyomásotok lenne, hogy a miniatűr Velencében találtátok magatokat, emlékezzetek szavaimra!

koper utcaEz a kincsesdoboznak mondható, tündéri régió azonban nem csupán városlátogatóknak, illetve üdülésre vágyó turistáknak nyújthat örömöt a maga vadregényes tájaival, továbbá romantikus strandjaival. Az általam azóta csak gyöngyszemként emlegetett térség a nyaralási lehetőségek mellett a gasztronómia szerelmeseinek is első számú célpont, hovatovább egy igazi paradicsom lehet!

Ízletes bor pompás kilátással; mi kell még?

Ezen a ponton kanyarodjunk vissza beszámolóm origójához, ami Kopertről felfelé található egy lejtős területen. Fejben most visszautazom az időben, felidézem a látványt, és közben magam elé képzelem a már említett Marezige nevű borfalut, ahol falba épített szökőkutakból ízlelgethettem a különböző pincészetek finomabbnál finomabb kínálatát.

vinska fontanaÉs, hogy mi ebben a legnagyobb poén? A Vinska Fontana vendégei egy bizonyos összeg befizetése után kapnak néhány zsetont, amiket csak be kell dobniuk, akár egy automatába, és maguk csapolhatják a bort – mindezt úgy, hogy közben soha nem tapasztalt látványban lehet részük. Magával ragadó élmény, az biztos; az embernek felejthetetlen kulináris élményekben lehet része, nézheti a szemet gyönyörködtető tájat és … egy pillanatra megfeledkezhet minden otthoni gondjáról, bajáról.

marezige táj

A vidék egy kis rejtett pontjára, a fenséges kilátást biztosító Guesthouse Green Istria névre keresztelt vendégházba érkeztünk ezután, ahol olyan fogadtatásban volt részem, mintha csak az alföldi rokonaimat látogattam volna meg. Barátságos, közvetlen, családias hangulatban vártak minket szállásadóink, a környezettudatosságot, továbbá hulladékmentességet előtérbe helyező Tilen és Andrej, akik másnap reggel már-már szertartásos keretek között szolgálták fel kosárban a hamisítatlan, isztriai reggelit, aminek alapanyagait helyi termelőktől szerzik be. Ez a hely maga lehet a nirvána újdonsült szerelmeseknek, friss házasoknak...

isztriai reggeli

Jó tanács magamnak: ne képzelegj előre!

Ha valamit, akkor azt a tavalyi tunéziai utamból megtanultam, hogy a legnagyobb meglepetéseket tényleg nem látjuk jönni. Na, de arra végképp nem voltam felkészülve, hogy még Szlovénia is képes számomra váratlanságokat tartogatni! Történt ugyanis, hogy az utolsó előtti napunkon a Felső-Krajna régió felé robogtunk, amit megmondom őszintén, egyáltalán nem vártam. No, persze nem azért, mert ne érdekelne az alpesi hegyvidék, de előzetesen megnéztem, milyen időjárási viszonyok várnak ránk, és mikor megláttam, hogy hóesés van a láthatáron, kissé elszontyolódtam. Most őszintén: ki kíváncsi havas tájékra, meg karácsonyi hangulatra a tavasz kapujában úgy, hogy a látogatásunkat megelőző héten plusz 20 fok volt?!

havas szlovén hegyvidék

Na, aztán ahogy szép lassan haladtunk a Planica-völgy felé, körbeölelve a köd fedte hegycsúcsokkal, rájöttem: oly mindegy, naptár szerint milyen évszak van, nem ez alapján kell keresni a lebilincselő élményeket – merthogy igenis tátva maradhat a szánk áprilisban is a bokáig érő hótól, ahogy körbejárjuk a Planica Északi Központ nevű síelési komplexumot. És ezt mondom úgy, hogy korcsolyacipőt utoljára tíz éve húztam a lábamra, sílécet még élőben talán sosem láttam, a sírepülés láttán pedig átjár a halálfélelem (merthogy a központ ennek az extrém tevékenységnek is otthont ad) . De tán épp ez a szép benne: azok is megtalálhatják a térségben rejlő csodát, akik nem feltétlenül az előbb említett sportoknak szeretnének hódolni, pusztán csak szeretnék körbejárni a türkiz színű Zelenci-, vagy a szintén mesébe illő Jasna-tavat. Nekem az utóbbiak örök élmények maradnak, már csak azért is, mert azóta is mindig hangsúlyozom: jobb volt szitáló havazás közepette látni ezeket a természeti csodákat, mint úgy, amiket a Pinterestes keresési előzményeimben látok.

zelenci tó

A térségben egyébként két kiváló vendéglátóegységet is meglátogattunk (a Triangel Boutique Hotel, valamint a Log Cabin Kosobrin nevű éttermeket), ahol hagyományos szlovén ételeket szolgáltak fel szívélyes, rokonszenves légkörben.

Triangel boutique hotel kosobrin cabinAz imént körülírt gondolatok a Špik Alpine Wellness Resort nevű hotelben fogalmazódtak meg bennem először, miközben a medencében úszkálva gyönyörködtem a hegycsúcsokkal teli látképben. A szálloda minden évszakban kitűnő választás lehet a pihenni vágyók számára, ugyanis tágas szobákkal, megkapó kilátást nyújtó erkélyekkel, továbbá bőséges kínálatot nyújtó reggelivel várja az oda látogatókat. A hosszú asztalokkal bővelkedő éttermi részen sokféle finomsággal kényeztethettem magamat napindítóként, az pedig külön öröm volt számomra vegetáriánusként, hogy az ehhez hasonló szállodáktól eltérően nem csupán a húsos fogásokra helyezték a hangsúlyt, hanem számos alternatívával kedveskedtek a vendégeknek.

spik alpine wellness resort

Újabb pipa került a bakancslistára

Drága olvasóink, ha ti is olyan bőszen szörfözgettek az Instagramon, illetve a TikTok-on mint én, bizonyára már szembe jött veletek a Júliai-Alpok ékszeres ládikája, a mostanra igencsak elhíresült Bledi-tó és környéke, ami valóban pont olyan megkapó, mint ahogyan azt a képernyőt vizslatva gondoljuk. Régóta szerettem volna már élőben is megtekinteni ezt a népszerű turisztikai célpontot, utólagosan pedig csak azt tudom mondai: ha van rá lehetőségetek, ti is tegyétek meg mielőbb! Számomra ez volt a szlovéniai utam non plus ultrája, hiszen még annál is többet adott, mint amit előzetesen gondoltam róla – még a felhős, csípős, esős-szemerkélős időben is!

bledi tóNem is igazán tudom mihez hasonlítani, merthogy végig olyan érzésem volt, mintha valami varázslatos szlovén tündérmesébe utaztam volna, ahol még az alacsony hőmérséklet sem szegi kedvemet, miközben békésen, őszinte mosollyal az arcomon sétálgatok a csillogó, kristálytiszta víz mellett. Az icipici, bájos sziget szinte alig látszódott a bledi kastély tetejéről figyelve, ám az egész látképet vizslatva (valamint a szigeten álló Nagyboldogasszony-templom felé hajókázva) megint csak felmerült bennem az a gondolat, mennyi felülmúlhatatlan szépség van a világon, melyek talán kicsinykének tűnnek egy Szent Péter-bazilikához vagy egy Eiffel-toronyhoz képest, mégis olyan maradandó hatást tudnak gyakorolni ránk, amikre évtizedek múlva is emlékezni fogunk.

Nekem egész Szlovénia ilyen volt.

Mutatunk egy 5 órás autóútra fekvő úticélt, ha igazán romantikus vagy csodaszép, mesebeli helyre vágysz és még nem tudod, hova menj nyaralni. Elég átugrani a szomszédba, a Bledi-tóhoz, ami Szlovénia legnépszerűbb turisztikai célpontja, és ez nem véletlen!

Leadfotó: Femcafe

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Nehéz hét elé néz az, aki az alábbi három csillagjegy alatt született.
Utazás
Immáron tényleg a nyár kapujában vagyunk: fontos határt lép át a héten a hőmérséklet csúcsértéke.
Lifestyle
Az alábbi három csillagjegy szülötteinek egy rossz szavuk sem lehet a héten - a friss horoszkóp csupa pozitívumot ígér nekik.