Utazás

A meglepetések országa: a sokszínű Tunézia – Élménybeszámoló kalandos utamról az arab világban

Valahányszor az ember egy új utazás előtt áll - legyen szó belföldi vagy külföldi kiruccanásról -, akarva-akaratlanul is mindig koncepciókat gyárt arról, hogy nagyjából mire számíthat. Gondoljunk csak bele: fantáziálgatunk, vajon hogyan néz ki élőben a célállomás és milyenek lesznek a helyiek; elmerengünk azon, milyen illatok, színek, valamint látványok várnak ránk; ötletelünk, hogy miket fogunk enni, miket fogunk csinálni, milyen benyomások érnek majd minket. Ismerős ez az érzés, igaz? Akkor nem árulok el nagy titkot azzal, hogy bizony van, amikor egész jól bejönnek a számításaink, és tulajdonképpen majdnem minden úgy alakul, ahogyan azt vártuk. De előfordul olyan is, amikor teljesen mást kapunk, mint amire számítottunk. Nos, velem pont ez történt, amikor egy hétre elutaztam Tunéziába, amire azóta csak úgy hivatkozok, hogy a meglepetések országa. Merthogy olyan dolgok vártak ott rám, amikre nem voltam felkészülve - a szó lehető legjobb értelmében. Következzen tehát az élménybeszámoló.

Milyen volt számomra Tunézia?

Noha viszonylag sok országban jártam már, be kell vallanom, nem vagyok tapasztaltnak mondható utazó. Mind a mai napig rettentően tudok izgulni például azon, hogy bepakoltam-e mindent, amire szükségem lesz, nem hagytam-e otthon az útlevelemet, és vajon ha megérkeztem, nem fogok-e bruttó 5 perc alatt eltévedni. Ez szeptember végén sem volt másképp, amikor épp a tunéziai utamra készülődtem, pedig ezúttal semmit nem kellett szerveznem, hiszen egy kétfős sajtóút keretein belül látogattam el az észak-afrikai országba.

Nos tehát, ott álltam az indulás előtti este a bőröndöm felett, agyaltam, hogy milyen ruhákat pakoljak be - hozzáteszem nem divathóbortból, hanem mert tudtam: arab országba készülök menni, vagyis egy olyan térségbe, ahol az iszlám hitvallás szerint a nőknek az illem, valamint a szerénység jegyében kell öltözködniük. Magyarán szólva, el kell takarniuk magukat. Igen, még a 40 fokos hőségben is. Az okostelefonom előrejelzése alapján pedig nekem is nyári időjárásra kellett készülnöm, holott már jócskán benne jártunk az őszben. Nyilvánvalóan adódott a kérdés, hogy mennyire fogom megsérteni a kultúrájukat, ha csak rövidnadrágokat, szellős ruhákat és csupasz vállakat kivillantó topokat hajigálok be. Szinte biztos voltam benne, hogy óriási tiszteletlenség lenne, ha olyan darabokban csatangolnék a tunéziai utcákon, mint amikben itthon szoktam egy teljesen átlagos, szép júliusi napon. Éppen ezért végül csakis bokáig érő maxiruhákat, valamint hosszú nadrágokat válogattam össze. Ám amikor már pár napja ott voltam, rádöbbentem az egyik meglepetésre: teljesen felesleges volt emiatt aggódnom, ugyanis a tunéziai emberek jóval nyitottabban állnak ehhez a kérdéshez, mint hittem - és nemcsak a külföldi nőkkel, hanem az ott élő hölgyekkel szemben is, ugyanis észrevételeim alapján a legtöbb helyi is szabadon öltözködik.

De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején! Elérkezett az indulás napja, ami teljesen zökkenőmentesen zajlott: utasfelvétel, szokásos reptéri procedúrák, kis lézengés a terminálon, majd beszállás a gépbe, ami elrepített Budapestről egészen a Tunisztól 170 km-re délre fekvő Monasztir városáig. Itt várt ránk barátságos, közvetlen mosollyal helyi idegenvezetőnk, Imed, valamint sofőrünk, Mohamed, akik ottlétünk alatt végig velünk voltak, vigyáztak ránk és mindent megtettek a kényelmünk, a jólétünk, illetve a szórakozásunk érdekében. Beszálltunk az autóba, és elindultunk az első megállónk, vagyis a Földközi-tenger partján fekvő Sousse felé, ahol egy csodálatos és grandiózus 5 csillagos szállodában vacsoráztunk, majd hajtottuk álomra fejünket - de persze az este folyamán nem maradhatott ki a homokos strand lecsekkolása sem, jómagam ugyanis akkor már több mint 10 éve, hogy nem jártam tengernél. A fáradtság és az előző napi konstans izgatottság ellenére reggel jóval előbb kipattant a szemem, mint ahogyan terveztem, most az egyszer azonban kicsit sem bántam, ugyanis olyan gyönyörű napfelkeltét nézhettem végig a partra néző erkélyemről, hogy alig akartam elhinni.

No, de lássuk csak, mi mindent tartogatott számunkra Sousse! Miután megtekintettük Tunézia második legnagyobb mozaikgyűjteményét a városban található Régészeti Múzeumban, következett az autentikus, arab piac bebarangolása, ahol egyszer csak jött két újabb meglepetés. Először is, világossá vált számomra, hogy beülni egy tipikus, pusztán helyiek által megtöltött aprócska kávézóba, sokkal-sokkal hangulatosabb, mint azt vártam - köszönhetően rugalmas idegenvezetőnknek, ezt a programot egyébként a hét folyamán többször is beiktattuk a napirendünkbe, és simán megálltunk akár egy út menti presszóban is. Na és maga a keserű nedű! Nemcsak nevetségesen olcsó (átváltva 200-300 foritnak megfelelő összegről van szó), de olyan finom, hogy az ember legszívesebben egymás után meginna három csészével. Főleg, ha valaki olyan lelkes kávéfogyasztó, mint én. És, hogy mi lepett még meg, miközben a bazársoron andalogtunk? Az árusok modora. Azt talán nem kell részleteznem, hogy az ilyen helyeken mindent is kínálnak a potenciális vásárlóknak, ráadásul sok esetben elég nyomulós, rámenős stílusban teszik mindezt, ha pedig nem sikerül "elcsábítaniuk" a turistát, a kedvességet hamar felváltja a haragosság. Azonban ott, és később más városokban is, ezzel ellentétes volt a megélésem. Persze, szinte minden eladó bepróbálkozott, de a nemleges reakciót kedvesen, udvariasan fogadták, és egyáltalán nem elégedetlenkedtek, amiért nem valósult meg az üzlet.

És ha már illedelmes magatartás, zárójelesen hozzátenném: számomra az is meglepetésszerűen hatott, mennyire kedvesek a tunéziaiak. Azt tudtam előre, hogy vendégszerető népről van szó, akik barátságosan viselkednek a turistákkal, arra azonban nem számítottam, hogy egymással is milyen előzékenyek, jóindulatúak, no meg segítőkészek. Van is erre egy tökéletes példám; egyik nap Mohamed eltévesztett egy kanyart, így kicsit eltévedtünk - jobban mondva a városi utcák után valahogyan földúton kötöttünk ki. Noha nem értek arabul, azt ki tudtam venni kísérőink kommunikációjából, hogy rossz felé járunk, így nem ért váratlanul, amikor egyszer csak sofőrünk leszólított egy arra járó fiatalembert, hogy útba igazítást kérjen tőle. A férfi nemhogy nem rázott le bennünket, de perceken át magyarázta a helyes útvonalat, az interakció végén pedig mosolyogva köszönt el Mohamedéktől. No, de térjünk is vissza a kalandozásra.

Iskolás koromban a történelem volt a kedvenc tantárgyam, így külön örültem, amikor elénk tárult utunk következő állomása, azaz El Jem római kori, és a római Colosseum mintájára felépített amfiteátruma, amely 1979 óta az UNESCO világörökség része. A több emeletes építmény a Kr. u. 230-as években főként gladiátor játékok és szekérversenyek bemutatóhelyeként funkcionált, a küzdőtér alatt pedig folyosók húzódtak, ahol a rabok, valamint a vadállatok tartózkodtak a viadalok előtt. A nagyméretű kőtömbök között sétálva és az afrikai napsütés simogatását élvezve eltűnődtem azon, milyen rendkívül szerencsés vagyok, hogy ha csak fejben is, de megtapasztalhatom az időutazást.

Nem tudom, ki hogy van vele, én mindenesetre elég spontán tudok lenni, amikor egy utazás során programokról van szó - Tunéziában például boldogan mondtam igent, miután egyik este hirtelen ötlettől vezérelve felmerült, hogy Sfax városában látogassunk el egy helyi shisha bárba, ahova egyébként az idegenvezetőnk kalauzolt és kísért el abszolút fakultatívan. Sajnos azonban az étkezés kapcsán ezt már kevésbé mondhatom el magamról, tekintve, hogy vegetáriánus vagyok. Tévesen azt gondoltam, unalmas salátákon kívül nem sok - és főként nem túl izgalmas - gasztronómiai élményben lesz részem az arab világban, hiszen a helybeliek főként húst fogyasztanak. Igen ám, de mint az elég hamar nyilvánvalóvá vált számomra, a húsmentes lehetőségek tárháza majdhogynem végtelen! Főtt és/vagy grillezett zöldségekkel megbolondított kuszkusz, gazdagon fűszerezett árpaleves, ízletes padlizsánsaláta, friss datolya és mandula minden mennyiségben - csak néhány azon finomságok közül, melyeket egy héten át kóstolhattam. Mondanom sem kell, húztam is az újabb strigulát a meglepetéslistán.

Szeptemberben került fel az UNESCO világörökségi listájára Tunézia napfényes szigete, a turisták kedvenc üdülőhelye, Djerba, amely szintén tartogat jócskán váratlanságokat, hiszen a homokos tengerpart mellett városi attrakció is színesíti a pihenésre vágyók napjait. Er Riadh falu utcáit járva ámulatba ejtő, színpompás falfestményekkel találtuk szembe magunkat; a szabadtéri kiállítás 2014 óta látogatható és 30 különböző országból származó művész alkotása csodálható meg. Számtalan Instagram-kompatibilis fotó készíthető itt, ráadásul nemcsak a különleges grafikák, hanem a fehér házfalakat díszítő, a szivárvány összes árnyalatában ragyogó ajtók miatt is - az erről készült válogatásom ezen a linken tekinthető meg. Egyébiránt a sziget sok más érdekességet is rejt: például sosem gondoltam volna, hogy valaha egyszer lovakat látok tengerparton. Merthogy aki szeretné, még azt is megteheti, hogy tevegelés után lóhátra pattan, és úgy élvezi a mesébe illő naplementét a djerbai hullámok zörgését hallgatva.

A szigeten átélt programok megkoronázása volt, hogy a következő állomáson egy kicsit másfajta, de ugyanolyan lélegzetelállító élmény várt ránk, mint amilyeneket addig megszoktunk. A Csillagok háborúja című filmek rajongói bizonyára tudják, hogy az ikonikus főszereplő, Luke Skywalker szülőbolygója nem más, mint a Tatooine - ez a helyszín a valóságban egy berber településen, Matmátában található, ahol megszámlálhatatlan mennyiségű mesterséges gödör-ház ékelődött be a homokkő hegyekbe. Kiszálltam az autóból és csak kerestem az államat; olyan érzés kerített hatalmába, hogy 'én most valóban egy másik bolygóra érkeztem'. Igyekeztem minél több képet csinálni, hogy minden oldalról megörökítsem azt a csodát, ami elém tárult, sajnos azonban még a világ legprofibb és legdrágább fényképezőgépe sem tudná úgy igazán visszaadni a varázst - ezt bizony élőben kell megtapasztalni.

És amikor már azt hittem, mindent láttam a sokszínű Tunéziából, ismét csak jött egy meglepetés, ami nem más volt, mint a Chebika oázis - arra ugyanis nem voltam felkészülve, hogy szépség valaha így belém tudja fojtani a szót. Azon a helyen döbbentem rá igazán, hogy európai nagyvárosban élő, modern emberként sajnos túl sokszor feledkezem meg arról, milyen egyedülálló csodákra képes a természet! Az Atlasz-hegység keleti oldalán fekvő, a sivatag rejtett ékköveként megbújó oázisban egymást érik a hatalmas pálmafák, közöttük pedig kristálytiszta, friss forrás csörgedezik. Én pedig csak bámultam és bámultam.

Ezután szintén kellemes és tartalmas napot töltöttünk el Kairouan városában, ugyanis ellátogattunk Észak-Afrika legrégebbi mecsetébe, amely több mint 1300 éve szólítja imára a hívőket, de hasonlóan emlékezetes kirándulást tettünk Mahdiában is, ahol életemben először láttam tengeri temetkezési helyet. Mindezt egyébként szeptember vége/október eleje ellenére a lehető legjobb időjárási viszonyok mellett élvezhettük: mindvégig meleg volt, de azért hőség nem fenyegetett, a reggelek frissítők, az esték pedig olykor hűvösek voltak. Zuhétól sem kellett tartanunk, Imed ugyanis megosztotta velünk, hogy az országban négy éve nem esett eső - meglepő ez is, nem igaz? Ottlétünk során a tenger sem hűlt le 28 foknál alacsonyabbra, ami azt jelentette, hogy a városnéző és természetjáró programok mellett még a strandolásról sem kellett lemondanunk. Sőt, az utolsó napon a festői Port el Kantaouiban hajótúrát is szerveztünk magunknak: katamaránon vittek be minket a nyílt vízre, amibe olyan lelkesen csobbantam bele, hogy 10 perccel később sem akaródzott még visszamásznom a fedélzetre. Mellesleg a romantikus kisváros fiataloknak és időseknek, relaxációra vágyóknak és kirándulásra éhezőknek is tökéletes választás, hiszen mindenféle igényt képes kielégíteni – arról nem is beszélve, hogy a hófehér házikók, az all inclusive luxusszállodák, mesés jachtok és mennyei fogásokat kínáló éttermek között igazán páratlan kikapcsolódást nyújt már az is, ha csak teszünk egy fél órás sétát a macskaköves utcákon.

Mivel már az első napunkon elhatároztuk, hogy tunéziai kalandunk minden egyes percét maximálisan kihasználjuk, a hazaindulás előtti utolsó percekben is még a hotelünk homokos strandján szívtuk magunkba a napsugarakból a D-vitamint, ami több mint tökéletes lezárása volt ennek az élményekben és váratlanságokban gazdag, tanulságos utazásnak, melyet míg élek, nem felejtek el.

Ízelítőként és kedvcsinálóként összeválogattam az út során készített legjobb fotóimat, melyek vizuálisan is elrepítik kedves olvasóinkat erre a csodahelyre:

Lélegzetelállító volt erre a látványra ébredni az első napon.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Femcafe.hu

Oldalak

Video Ne legyen tabu! Az anyai kiégésről beszélt a szakértő
Utazás
Egészség
Ahogyan a Mirror is írja, van egy olyan állapot, melynek komoly egészségügyi következményei is lehetnek, márpedig sajnálatos módon rengeteg ember tapasztalja meg ezt a dolgot élete során.
Sztárok
Hamarosan újra rendszeresen színpadra áll majd a Nemzet Színésze.
Sztárok
Sussex hercege mindössze 12 éves volt, amikor elveszítette édesanyját egy tragikus autóbaleset miatt – Harry könyvében őszintén vallott arról, milyen gondolatok kavarogtak benne, mikor megtudta, hogy...