Emlékszel még a Tru Calling – Az őrangyal című sorozatra? Így néz ki ma Eliza Dushku, mindenki kedvenc főhőse
Bár a különös sorozat csak két évadot élt meg, idehaza nagy sikernek örvendett, így a hazai adók többször is ismételték. De vajon hogy fest ma, sok-sok évvel a befejezés után Tru Davis, azaz Eliza Dushku? Nos, egészen hihetetlenül...
Egyszerűen nem öregszik
2003 októberében mutatták be a Fox Network csatornáján a Tru Calling - Az őrangyal című amerikai sorozatot, melynek megszűnését alig két év múlva, 2005 januárjában jelentették be az alkotók. A tiszavirág életű produkció azonban így is megélt két évadot, bár a második évadból csupán hat epizód került adásba, ugyanis a forgatást időközben leállították, mivel a konkurens csatornán a Jóbarátokkal kellett volna versenyeznie, ami lehetetlennek tűnt. Pedig a sorozat története igen egyedi és szokatlan, éppen ezért sok néző számára érdekes volt: Tru Davies egy hullaházban dolgozott éjszakai műszakban, esténként pedig a halottak a segítségét kérték, hogy Tru megakadályozza a halálukat. Ezzel újraindult a nap, így Trunak lehetősége volt arra, hogy megpróbálja kicselezni a halált, amit legtöbbször sikeresen meg is tett, valamint esélye nyílt arra is, hogy segítsen családjának, barátainak. A sorozat főhősét az albán származású Eliza Dushku alakította, aki mindössze 23 éves volt a forgatáskor, idén decemberben azonban már 44. életévét tölti majd. Galériánkban mutatjuk, mennyit változott a Tru Calling - Az őrangyal óta a gyönyörű színésznő!
A Neveletlen hercegnő és Az ördög Pradát visel sztárjára vetült az összes reflektorfény a SAG-gála vörös szőnyegén, ami nem is meglepő, hiszen különleges Versace ruhájában lehetetlen volt nem észrevenni és csodálni őt.
Leadfotó: Getty Images