A férfi kétszer - avagy a romantikus szerető és a szebb napokat is megélt gondnok
A Thália Színház 2017-ben bemutatott darabjai közül kettőben is főszerepben láthatjuk Szervét Tibort, aki a produkciókban egymástól nagyon eltérő karaktereket formál meg. És hogy a művész miért szereti ezeket a figurákat? A legjobb, ha ő maga meséli el. (x)
"A férfinak rajongani egy nőért fantasztikus dolog"
Tavasztól látható a Tháliában a Kean, a színész című előadás, amiben Tibor a címszerepet, Edmund Keant játssza, aki nemcsak tehetségéről, hanem nőkhöz fűződő viszonyáról is híres (hírhedt) volt.
„Ez a darab maga a romantika - kezdi -, ami nagyon nagy hiánycikk manapság. Nehéz romantikus dolgokat átélni, pedig az emberben eredendően megvan ez az érzés. Részben azért, mert így szocializálódtunk, részben mert a szív szeret és tud is rajongani, még akkor is, ha a XXI. század fogyasztói társadalma látszólag nem igényli, vagy kevéssé teszi lehetővé. A férfinak rajongani egy nőért fantasztikus dolog, és ez nagyon ritkán jelenik meg, pláne úgy, ahogyan a Keanben - mondja Tibor arra utalva, hogy a darab főhőse eleinte tévedésből rajong egy nőért, akiről azt hiszi, jó lenne vele. Aztán Kean számára kiderül - és az illető hölgy előtt is világos lesz -, hogy mindketten tévedtek, valami mást gondoltak egymásról. A művész szerint ez a helyzet mindenkinek ismerős…
"Én nagyon hiszek a romantikában..."
Ezen a romantikus szálon kívül a darabban természetesen megjelenik az egyszerű, csillogástól mentes, igaz szerelem is, amit egy másik nő kínál fel a férfinak. „Ez is nagyon ritka” - mondja. „Nekem ebben a rendkívül erős női világban az az érzésem, hogy a nők ugyanúgy vágynak rá, hogy szerelmet adhassanak, de sosem érnek rá, mert állandóan „meg kell vívni a harcukat” a következő őrült, elnyomó férfi ellen. Szóval, a nők szeretnének szerelmet felajánlani…
Bár nem igazán tudom, hogy ez ma hogy működik, mert annyira kaotikus ebben a kérdésben is a helyzet. A Kean például ezért nagyon jó, mert a történetnek ez lényegi eleme. Én nagyon hiszek a romantikában, pontosabban az emberek érzelmi megérinthetőségében, és a színházi előadásoknak meg is kell érintenie a szívet.” Az előadást tényleg csak ajánlani lehet, csodás díszletei között még egy kardpárbajnak is tanúi lehetnek a nézők.
"Különböző sorsokat lehet magunkra kapkodni"
Romantikának nyoma sincs benne, viszont cserébe igazi komédia az ötvenes évek Rákosi-rendszerében játszódó retróbohózat, amiben Tibor, és a többi szintén nagyszerű színész mellett egy hullát rejtő utazóláda játszik még fontos szerepet.
A Csoda korban élünk című előadásban a színművész a szigligeti alkotóház sokat látott, és jobb napokat is megélt gondnokát alakítja. „Én nagyon szeretem a színházban - vagyis a foglalkozásomban - azt a lehetőséget, hogy hallatlanul különböző sorsokat lehet magunkra kapkodni, és én sportot is űzök belőle, hogy még véletlenül se hasonlítson két általam játszott szerep egymásra - hiszen mindegyik karakternek mások a szándékai, az akarata, a célja, tehát nem lehet, hogy csak azért, mert én játszom, egyformák legyenek” - meséli. Bevallja, hogy a törekvés ellenére persze valamennyire mégis hasonlítanak, hiszen mindegyik figurából Tibor személyisége köszön vissza, de amennyire csak lehet, hanghordozásában, gesztusaiban igyekszik elválasztani őket.
„Például erre a Kean és a Darányi gondnok remek lehetőséget kínál” - folytatja. „ A Darányi kicsit levedlett, helyenként molyrágta gondnok, aki némiképp neurotikussá vált a pártfegyelem és az ötvenes évek hatására. Ennek a tébolynak a mentén éli mindennapjait a szigligeti alkotóházban úgy, hogy az tele van szorongásra okot adó dolgokkal: külföldi, ráadásul nyugati újságíró érkezik, fontos emberek tűnnek el, akiknek a jelenlétéről neki gondoskodnia kellene, borzalmas ötletekhez kell folyamodnia, hogy legalább látszólag megoldja a helyzetet…
Ezt az egész őrületet, amit ez a darab kínál, én nagyon élvezem. Ebben az előadásban nagyon jól sikerült közösen megbolondulni, mármint a többi színésszel. Schell Juci, Tamási Zoli, Vida Peti… tényleg mindenki olyan élvezettel dobja el az agyát és az intellektuális hálóit, hogy azt öröm nézni.”
"Nagyon szórakoztatónak kell lennie a maga tébolyult módján"
Hogy a két karakter közül melyik áll jobban Szervét Tibornak, azt a nézők eldönthetik, de hogy melyiket volt nagyobb kihívás megformálnia? „A Kean tömve van tartalmakkal, és nagyon nehéz egyrészt kikerülni a közhelyből, például, hogy egy seggfej, aki ripacskodik, mert nem is az! Ugyanakkor nagyon szórakoztatónak kell lennie a maga tébolyult módján. Megmondom őszintén, hogy a tavasszal lejátszott pár előadás során nem is volt a karakter igazán a kezemben.
Az első őszi után éreztem, hogy megvan, kezdek birtokon belülre kerülni. Nem is én, hanem ő kezd ügyesen élni a színpadon a számára adott lehetőségekkel: akkor viccel, amikor kell, képes hordozni valóságos fájdalmakat, sérelmeket anélkül, hogy egy szürke, önrinyáló fráter lenne… Ezt a parádét neki kell vezényelni… A Darányi ilyen szempontból könnyebb, mert egyfajta idegállapottal viszi végig a történetet, még ha annak van is ötszáz különböző fázisa, stációja és színe, mégis egynemű.”
Tehát, a férfi kétszer. Kean, a színész és Csoda korban élünk Szervét Tiborral a főszerepben a Thália Színházban!
Oldalak
