Egészség

Évekig csak krumplit és kenyeret evett a fiatal srác, hihetetlen, mi történt vele: teljesen tönkrement a tinédzser élete

Gyors állapotromlás

A fiúnál 14 éves korában jelentkeztek az első tünetek, majd három év alatt teljesen elvesztette a látását. A tinédzser normális testmagasságú és testsúlyú volt, azonban a létfontosságú tápanyagok hiánya, mint a B12- és a D-vitamin, visszafordíthatatlan károkat okoztak szemének hátsó idegeiben, ez pedig vaksághoz vezetett. Az orvosokat is hibáztatja a vele történtek miatt, mert úgy gondolja, hogy a szakemberek, akiknek tanácsát korábban kérte, tudtak volna segíteni neki, ha előbb rájönnek, hogy panaszait az étrendje okozza. Szerinte ugyanis mikor segítséget kért tőlük, meg sem hallgatták őt.

A fiú édesanyja, akinek ott kellett hagynia állását, hogy gondoskodni tudjon gyermekéről, azt nyilatkozta, hogy fia látása nagyon gyorsan romlott, és egészen a vakságig fajult a helyzet. „Már egyáltalán nem él társasági életet. Az főiskolán elkezdte az informatika szakot, viszont muszáj volt otthagynia, mert az állapota nem tette lehetővé a folytatást, mivel nem látott semmit. Szeretne munkát találni, de nincs olyan, amit megfelelően el tudna végezni. A saját munkámat is fel kellett adnom, mert az, hogy vigyázzak rá és mellette legyek, minden időmet elveszi” – mondta az édesanya a Telegraphnak.

Lapozz a további részletekért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Video Ne legyen tabu! Az anyai kiégésről beszélt a szakértő
Egészség
Lifestyle
Szerencsések azok, akik az alábbi három csillagjegyben születtek - nekik ugyanis remek hetük lesz!
Lifestyle
Az alábbi három csillagjegy egyike alatt születtél? Akkor várhatóan a te hetedet is próbatételek nehezítik meg.
Fashion&Beauty
A forró hónapok megérkezésével nemcsak a ruhatárunk frissül fel könnyed, szellős darabokkal, hanem a sminkünk is új, élénkebb és frissebb irányt vesz.