Egészség

Soha ne csináld ezt esténként, ha nem szeretnél demens lenni: rendkívül káros lehet az egészségedre ez a szokás

A demencia kialakulásától sokan tartanak, azt azonban nem is sejtik a legtöbben, hogy néhány szokás megváltoztatásával akár el is kerülhetjük a kialakulását, és ebbe az esti rutinunk módosítása is beletartozik.

Te hányszor csinálod ezt egy héten?

Ahogyan a szocialisportal.hu is írja, a demencia egy tünetegyüttes, melynek hátterében minden esetben agyi elváltozások állnak, ilyen lehet például az emlékezetkiesés, a nehéz gondolkodás, a nyelvi készségek, valamint a problémamegoldó képesség leépülése, amelyek mind súlyosan korlátozzák az érintett egyén képességeit, és megnehezítik a mindennapi tevékenységek elvégzését. A demencia kezelése sem egyszerű, és általában multidiszciplináris megközelítést igényel, ami mind az érintett személy, mind pedig családtagjai számára is jelentős kihívásokat tartogat. Éppen ezért nem árt törekedni a demencia kialakulásának megelőzésére, ehhez pedig egy-egy szokás megváltoztatása is elegendő lehet az egészséges életmód mellett. A szakemberek szerint például ha változtatunk esti rutinunkon, nagy az esély arra, hogy jobb életminőséget tudhatunk majd magunkénak hosszú távon. Galériánkból megtudhatod, miről is van szó pontosan!

Ahogyan a Mirror is írja, a szakértők szerint van egy olyan káros szokás, amiről sokan elmondhatják magukról, hogy csinálják és könnyen rá is szoknak, pedig óriási hatással van egészségünkre és jólétünkre. Ez a dolog pláne az idő múlásával mutathatja meg rosszabbik oldalát szervezetünkre nézve, és akár a demencia kialakulásának esélyét is megnövelheti.
Kattints a további képekért!

Gondoltad volna, hogy egyáltalán nem mindegy az, hol szárítod a lakásban a nedves ruhákat? Nos, most a szakértők mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy az egyik helyiségben igen kockázatosnak bizonyulhat a teregetés egészségünk szempontjából.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Az Oroszlán izgalmas híreket hall egy női ismerősétől. Napi horoszkóp!
Lifestyle
A Kos egy nagy lehetőség előtt áll. Heti horoszkóp. III.21. - IV.20. Kos Ezen a héten lehetőséget kapsz arra, hogy meghozz egy régóta halogatott döntést. A csillagok segítenek abban, hogy...
Sztárok
A legendás magyar színésznek két gyermeke született: Lili 1995-ben, míg Marcell egy évvel később, 1996-ban látta meg a napvilágot.