Utazás

Feltárul hazánk múltja: csodás középkori kincseket fedeztek fel egy magyar nagyvárosban

Árpád-kori lakóházra bukkantak

Fazekas András Kristóf szerint a ferencesek az 1640-es években kapták meg a területet, ahova több, feltehetően fából készült épületet építettek, de ez az épületegyüttes 1678-ban leégett. A most is álló barokk kori, négyzet alaprajzú kolostort a tűzvész után kezdték el felállítani, beleásva a középkori Kecskemét városközpontjába. A Kéttemplom köz felől látható, toronyszerű kiugró rész viszont sokkal korábbi.

Az ásatáskor talált objektumok több korszakhoz köthetők. A szobák nagy részében sikerült felfedezni a 15-16. századi kemény, letaposott járószintet, amely az egykori padlószinttől 1,5-2 méteres mélységben húzódott. Ebbe a szintbe mélyedtek bele a középkori Kecskemét települési objektumai, úgy mint alapozási árkok, gödrök és cölöplyukak. Az 1500-as évekbeli szintek elbontásakor előkerültek az Árpád-kori Kecskemét nyomai is.

Biczó Piroskának az 1970-es években a Barátok temploma környékén sikerült kemencéket feltárnia, most pedig egy félig földbe mélyített, jelentős méretű lakóházat találtak, valamint további gödröket és cölöphelyeket, amelyekből egyértelműen Árpád-kori, az 1200-as évekre tehető kerámiák kerültek elő. Fazekas András Kristóf szerint kuriózum továbbá, hogy a barokk falakat egyértelműen a középkori eredetű, visszabontott kőfalakra építették, melyeknek a mostani kolostorépülethez hasonló volt a tájolásuk.

Fotó: 123rf

Lapozz, a harmadik oldalon folytatjuk!

Oldalak

Video Inspiráló pillanatok Anya jól van(?) konferenciánkról
Utazás
Lifestyle
Szerencsések azok, akik az alábbi három csillagjegyben születtek - nekik ugyanis remek hetük lesz!
Lifestyle
Az alábbi három csillagjegy egyike alatt születtél? Akkor várhatóan a te hetedet is próbatételek nehezítik meg.
Fashion&Beauty
A forró hónapok megérkezésével nemcsak a ruhatárunk frissül fel könnyed, szellős darabokkal, hanem a sminkünk is új, élénkebb és frissebb irányt vesz.