Sztárok

Sennyei Vera mindent feláldozott a színészetért - a halálos ágyán is Pécsi Ildikót segítette

Az utolsó nagy sikerek

A színésznő férje, Apáthi Imre 1960-ban távozott az élők sorából. A veszteség természetesen nagyon megviselte Sennyeit, akinek ezt követően már csupán két kiemelkedő siker jutott a pályán. A Szinetár Miklós rendezte Koldusoperában, majd az Egy szerelem három éjszakájában is főszerepet játszott, s mindkét alakításával lenyűgözte közönségét. Ismét ünnepelt színésznő vált belőle, azonban a sors megtagadta tőle a lehetőséget, hogy sokadszorra is újraépítse karrierjét, s újrafogalmazza önmagát a színpadon. A hatvanas évek elején ugyanis már ő maga is gyógyíthatatlan betegséggel küzdött.

Nem csupán színésznői zsenialitása, de csodálatos emberi nagysága, lélekjelenléte és fáradhatatlan munkakedve, tenniakarása is egyedülálló személyiséggé tette. Jelzésértékű, ahogy fiatalabb kolléganőit kezelte. Amikor már nagybeteg volt, az akkor még fiatal Pécsi Ildikó vette át a karakterét a Koldusoperában. Sennyei már a kórházból járt be kolléganőjéhez a Vas utcába, hogy együtt gyakorolják a szerepet.

Sennyei Vera 1962. május 28-án, mindössze 47 esztendősen hagyta itt az árnyékvilágot. Sokoldalúsága, művészi öntudatossága, ezerárnyalatú egyénisége, lényének bája és színessége halhatatlanná tette - úgy a világot jelentő deszkákon, mint a filmvásznon.

40 évvel ezelőtt hunyt el a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője.

Leadfotó: facebook.com

Oldalak

Video Interjú Jakupcsek Gabriellával
Sztárok
Sztárok
A színész-műsorvezető egy dögös, piros fürdőruhában posztolt magáról képeket, és bizony minden követője álla leesett a fotókat látva.
Sztárok
A trónörökös apák napja alkalmából egy elképesztően édes fotót osztott meg közösségi oldalán.
Sztárok
Meghan Markle május 11-én, Nigériában viselte azt az ékszert, amely egykor Dianáé volt.