Tom Cruise alkoholt lopott egy paptól

Tom Cruise az utóbbi években többször is meglepett minket kijelentéseivel, illetve viselkedésével - gondoljunk csak arra, amikor elkezdett ugrálni Oprah Winfrey kanapéján. A napokban tett vallomásával ismét sikerült meglepnie az embereket.

A gyerekek mindig a legkülönbözőbb dolgokról álmodoznak, de bátran kijelenthetjük, hogy a legtöbb fiú rendőr, tűzoltó vagy focista szeretne lenni. Tom Cruise esetében ez azonban nem így volt. Ő teljesen más állást, pontosabban hivatást választott magának.

A színészként hatalmas sikereket megélt Tom egykori osztálytársa, Shane Dempler a New York Daily Newsnak mesélt a sztár gyermekkori vágyáról. A szcientológus Cruise, meglepő módon korábban pap szeretett volna lenni. „Tom katolikus volt. Mindig elmentünk a misére, sok időt töltöttünk a templomban és szívesen hallgattuk a papok történeteit. Szerintünk csodálatos az életük, és komolyan érdekelt minket a papi hivatás.”

A sztár és barátja még egy szemináriumon is részt vettek a St. Francis iskolában, ahol egy tréfa azonban elég korán véget vetett papi karrierüknek. Tomék hat üveg alkoholt loptak az egyik pap szobájából, majd az erdőbe mentek piálni. „Az iskola levelet küldött a szüleinknek, melyben leírták, hogy jobban örülnének, ha többé nem mennének oda.” - mesélte Shane.

Vajon mi lenne a filmes szakmával, illetve a szcientológusokkal, ha Tom Cruise most pap lenne?

Fotó: mafiatoday.com

Oldalak

Szólj hozzá Te is!