Sztárok

Súlyos sérülést szenvedett Liptai Claudia férje: nyaralása legelején került kórházba Pataki Ádám

A mestercukrász Görögországban sérült meg, amikor egyik szikláról a másikra lépett. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy kórházi kezelésre szorult.

Baleset árnyékolta be a nyaralást

Mozgalmasan telt a nyaralás Liptai Claudia és Pataki Ádám számára, akik minden évben Görögországban pihenik ki az év fáradalmait. Ezúttal azonban egy baleset beárnyékolta a kikapcsolódásuk. „A nyaralásunk második délelőttjén történt, amikor Ádám egyszer csak feljött a medencéhez és azt mondta: 'Ez ennyi volt'. Először nem tudtam, hogy mire gondol, aztán észrevettem a lábát, ami úgy szét volt nyílva, mint egy bazsarózsa" – emlékezett vissza a történtekre Liptai Claudia, aki nagyon aggódott férjéért. „Búvárkodni mentünk a gyerekkel, az út pedig sziklákon keresztül vezetett a vízbe. Odafelé nem volt semmi gond. Azonban visszafelé, mikor lépdeltem úgy gondoltam, simán átlépek egyik szikláról, a másikra. Épp csak azzal nem számoltam, hogy a vízben lévő szikla teteje nem sima. Így amikor ráléptem szétvágta a lábam. Persze, lehetett volna rajtam valamilyen vízi cipő, de az én 49-50-es méretemben egyszerűen nem találtam" – árulta el Pataki Ádám, aki ekkor még nem gondolta, hogy sérülése súlyos.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Utazás
Földrajzi képrejtvény-szériánk folytatásában újra egy távoli földrészen barangolunk. Tarts velünk!
Lifestyle
Az 1995-ben készült nagyvárosi akcióthriller különlegessége, hogy a főszerepeket a korszak két legnagyobb színésze alakítja.
Sztárok
Ránija nemrégiben egy pazar, padlizsánszínű maxiruhát kapott magára Jordánia függetlenségének 78. évfordulójára, melyben egyszerűen lélegzetelállítóan festett, és bár a királynét megannyi fenséges...