Egészség

Egyszer s mindenkorra: kiderült, tényleg a hűtőben kell-e tárolni a tojást – Íme a tudományos válasz!

A szakértők azt is elárulták, miért nem szabad egyből, közvetlenül a hűtőből kivéve azonnal megfőzni a tojást.

Te eddig helyesen tároltad?

A tojás az egyik legalapvetőbb élelmiszer, ami az emberek étrendjének alappillérét képezi, nem véletlenül: egy rendkívül tápláló ételről van szó, hiszen a tojássárgája gazdag fehérjében és olyan esszenciális vitaminokban, mint az A- vagy a B-vitamin, míg a tojásfehérje alacsony kalóriatartalommal rendelkezik, így ideális, ha diétáról van szó. Az is a tojásfogyasztás mellett szól továbbá, hogy könnyedén készíthető belőle sokféle étel, felhasználhatjuk mind sütéshez, mind pedig a főzés során, de egy egyszerű salátát is feldobhatunk vele. Fontos azonban megjegyezni, hogy a tojást mindig megfelelően kell tárolni és elkészíteni, hogy biztonságos legyen a fogyasztása, és megakadályozzuk, illetve elkerüljük a baktériumok terjedését, éppen ezért képezi hosszú évek óta vita tárgyát az, hogy a tojást elég-e szobahőmérsékleten tárolni vagy mindenképpen hűtőszekrényben van-e a helye. Nos, most tudományos válasz érkezett az „ősi” vitára, galériánkban olvashatod a részleteket!

Kétféle ember létezik: aki ragaszkodik ahhoz, hogy a tojásokat mindig a hűtőszekrényben tárolja, illetve aki szerint ez butaság, mondván a tojás eláll szobahőmérsékleten is, mivel a szupermarketekben is a polcokon tárolják, nem pedig hűtőben. Nos, hogy melyik csoportnak van igaza, az most kiderült!
Kattints a további képekért!

Vajon tényleg létezik a menstruációs kaki? Igen, létezik és mutatjuk, mit tehetsz ellene!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Home&Design
Te sem tervezel idén nyaralást? Néhány muskátlival tengerparti hangulatot csempészhetsz a kertedbe!
Lifestyle
Hiába gyönyörű, a magyar nem tartozik épp a legkönnyebb nyelvek közé. Nem meglepő, hogy sokan máig küzdenek a leggyakoribb helyesírási hibákkal. Melyek ezek? Máris mutatjuk!
Fashion&Beauty
A napokban rendezték meg a Schwarzkopf Gliss- For Every You PR eseményét, amelyen a Next Top Model Hungary versenyzői is jelen voltak és a Femcafe.hu-nak elárulták, hogy mi volt számukra a verseny...