Nem gyerekjáték! Akár gyomorrák is kialakulhat ebből a betegségből
Magyarországon évente kb. 2000 ember halálát okozza a gyomorrák. Kialakulása összetett, többlépcsős folyamat, amiben sok minden szerepet játszhat, többek között - és ezt nagyon kevesen tudják - a gyomorfekély is. Elmondjuk, mire kell figyelned ezzel kapcsolatban!
A gyomorrákról
A gyomorrák a gyomorfal nyálkahártyájából kiinduló daganatfajta, Magyarországon évente kb. 2000 ember haláláért felelős. Leggyakrabban az 50 és 70 év közötti korosztálynál fordul elő, és a férfiaknál nagyobb eséllyel jelentkezik, mint a nőknél: világviszonylatban az erősebbik nemnél a második, a gyengébbiknél a negyedik leggyakoribb betegség. Kialakulása nagyon összetett folyamat, hiszen a genetikai tényezők mellett az étrend és a környezet is szerepet játszhat megjelenésében. Érdemes azonban tisztában lennünk azzal, hogy a gyomor nyálkahártyájában megjelenő kórok, mint például a gyomorfekély is kockázatot jelenthet.
Gyomorfekélyből gyomorrák?
A gyomorfekély a gyomor nyálkahártya folytonosságának megszakadása legalább 5 mm kiterjedésű területen; mélységben a nyálkahártya különböző rétegeit érinti. A szakemberek szerint az egyes típusainak kialakulásáért felelős Helicobacter pylori nevű baktérium - ami a fekélyek 80 százalékáért felelős - a gyomorrák egyik lehetséges rizikófaktorának tekinthető. A Helicobacter pylori a korábban sterilnek vélt gyomornyálkahártya felszíni nyákrétegein belül telepszik meg, és csak emberről emberre terjed - a többség már gyerekkorában megfertőződik vele. Rendkívül jól alkalmazkodik a gyomorban található mikrokörnyezethez, így éli túl az oxigénhiányt és a savas közeget. A baktérium egyik enzime a táplálék nitrátjait nitritekké alakítja át, amik a nitrózaminoknak az alapanyagai. Ezek a vegyületek indítják el azt az átalakulást, aminek rosszindulatú daganat lehet a következménye.
Bár a fertőzött páciensek közül csak minden huszadiknál alakul ki daganatos megbetegedés, nem szabad félvállról venni a fekély kialakulásáért felelős baktérium és a gyomorrák közötti kapcsolatot.Az, hogy jelen van-e testünkben a helicobacter pylori, vérvétel, kilégzéses vizsgálat, vagy a gyomortükrözés során vett szövetmintából kimutatható.