Agymenő blog - A boldogság nyomában
Valahogy mostanában egyre többen kérdezgetik, hogy tudok mindentől függetlenül menni és tenni a dolgom? Szinte záporoznak a kérdések, hogy jut az embereknek mosoly, ha esetleg éppen rossz dolgok történnek körülöttem? Persze elkezdtem csócsálni a kérdést, miközben a válaszom szinte üdítően egyszerű… Lenne, ha a kivitelezés könnyű lenne, ám nem reménytelen! ;)
Elsőként tudni kell, hogy mindenkinek vannak mélypontjai, rossz napjai, vagy amikor csak felgyújtaná a világot és slussz. De nem mindegy, hogy állsz ellen a csábításnak :) Nekem ezekre egyetlen válaszom van: RENDSZERESSÉG. Cö, persze, ezt könnyű mondani… Legalábbis ezt vágják a fejemhez, aztán amikor elkezdek mesélni, hogy ez nekem mit jelent, akkor valami megértésfélét látok a szemekben.
Nem azt jelenti, hogy mániákus időbeosztással élem a napjaim, sőt! Sokkal inkább a szabadság és kötelesség édes egyensúlyát. Amikor reggel felkelek és már évek óta nem kések el, ezt mindig sikerként könyvelem. OK: notórius elalvó voltam. Nem 10-20 perceket szunyáltam el, hanem félnapokat… Így már érthető. A tea, amit iszom, a megszokott mozdulatok monoton nyugalma a reggelekben mindig biztos pont. A lomhán felkúszó parázs a cigi végén… Szintén a reggel része. Ahogyan az is, hogy az öltözés ideje alatt az aktuálisan kedvenc számaim hallgatom és tuti riszálok is fogmosás közben:) Belegondolva vicces :)
Ezek után a megszokott útvonal, a munka, a kollégák, a tízórai, az ebéd… Valahogy biztos támpontok a napban. Örömöt okoz, ha az eltervezett munka végére érek, még akkor is, ha aznap 10-szer kaptam agyvérzést és 4-szer idegösszeomlást. Ennek is megvan a fura varázsa :) Khm… Ezt hívják stresszfüggőségnek??? Lehet… Emellett persze, a munka dübörög, néha éjszakába menően kell „durvulni”. Mégis, talán ismeritek azt a megnyugtató érzést, amikor kikapcsolod a gépet, az irodaház már néma, a lámpákat leoltod és még visszanézel egy pillanatra: „Ma is sikerült! Megharcoltam és győztem!”
Ezután az edzésnek megvan a maga mámora. Amikor a koncentrált részeket letudtam és hegymenetben cardiózom ki a világból, miközben a kedvenc zenéim szólnak a fülemben… Akkor elkezdenek ömleni a gondolatok. Ilyenkor nem is érzem, hogy milyen erőfeszítéseket teszek, hanem csak megyek előre és kész. Persze a futópad keretein belül :) Ekkor szűnik meg a tér-idő összefüggés. A szemem előtt nem a futópad van, hanem vagy az élet dolgain elmélkedem, vagy a fantáziám szülte film pereg előttem… Olyan, mintha egy túlpakolt polcot ürítenék. Ekkor már csendesebb a város, jó elindulni. Az útvonal mindig ugyanaz, de más, mint a reggeli. Mániákus megfigyelőként mindig a legmegfelelőbb, gyors és rövid utakat célzom meg, bár egy figyelmeztető rádióhírre az agyam élő GPS-ként tervez újra :D Persze, az ügyes-bajos dolgaim is innen intézem. Head-set elő, végigcsacsogom az utat, nehogy valaki elhanyagolva érezze magát, hiszen szeretem, akiket szeretek és ezt tudniuk kell… biztosan tudniuk:)
Hazaérés: edzőcucc ledob, kipakol, elmosogat, vetkőzik és már csobog is a víz. Fehérje shake, cigi a kád mellé, haj hanyag „eleganciával” feldobva, láb kinyújt, könyv elő… Csend.
Azt hiszem, ez a kulcs: az, hogy nem a TV-t kapcsolom be, hanem van egy 10-20 perces része a napnak, amit akkor sem sumákolok el, ha csak 2 órát tudok aludni. Kell a biztonság, a tudat, hogy bizonyos rituálék akkor is megvannak, ha a zöld nyúl izélgeti a pirosat.
Ezután vagy ágy és alvás, vagy még egy kis munka, mikor hogy jön össze… Viszont ezekbe épülnek be az apró szokások: hálóban nincs dohányzás, hétköznap nincs takarítás, sem mosás. Ha időm engedi, akkor hazafelé összefutok a barátokkal is… Tulajdonképpen minden a helyén van. A lakás tiszta és rendes, a ruhák minden hét elején katonás rendben sorakoznak a polcokon, az autóban a szokásos kupi van, de a lelkemben rend. Az edzés mellett persze néha nő is vagyok, így egy héten egyszer full szerviz!
Ez a szerviz általában a takarítás napjára esik: délelőtt polcok, porszívózás, felmosás, kádsuvickolás, közben zakatol a mosógép és üvölt a zene a komplett lakásban. Természetesen még ezt is táncikálva csinálom, viszont olyan rutinnal, hogy 2 óra alatt effektíve steril a kégli :)
Ekkor jöhet önmagam tunningja. Hajmosás, pakolás, szemöldök, meg minden, ami épp eszembe jut. Testápolózás tetőtől-talpig, esetleg körömfestés… közben persze már kész a kaja. Így délután 2 körül már a lakás és én is igen mutatósak vagyunk:) Ekkor jöhet a hétvégi edzés… Este meg, ami épp alakul. Vagy egy otthoni filmnézés, olvasás, vagy buli… Vasárnap lazulás, család, barátok, pici munka, pici edzés, mozi, vagy bármi… És mindig naaagy alvás!
Még ecsetelhetném a szokásokat, de igazából ez a lényeg: önmagadban kell megtalálni a harmóniát, a boldogságot, hiszen ha nem ismered fel a mindennapokban, akkor hogy tennéd azt máskor? Hibázni kell, de csak azért hogy tanuljunk belőle! Valahogy a túl nagy szabadságot élő embereknél mindig libikóka van. A szabályokra pedig szükségünk van! Egyrészt segítenek kiismerni önmagunkat, másrészt olyan biztonságérzetet nyújtanak, amit más nem adhat meg. Állj meg, gondold át, hogy mi tenne boldoggá! Nem elégedetté, gőgössé, vagy bármi mássá… Csak simán és egyszerűen boldoggá. Mi a boldogság? Nem a repülés, meg a rózsaszín világ, hanem a megnyugvás mosolygós érzése, amikor egy pillanatra minden jó, rendben van, nem érzel magadban sietséget, szinte rémisztően hidegen hagy a világ baja. Persze ezek csak pillanatok, de pont elegendőek ahhoz, hogy a következő nap ismét jó legyen és kibírd a stresszt, a gondokat.
Rendszer nélkül először elragad a szabadság, majd felemészt a káosz. Nem mindig ismered fel, hogy épp melyiket éled, de hidd el, megteszi! És azt is tudnod kell, hogy csak az élvezi igazán a szabadságot, aki a kötelességet is ismeri, teljesíti feladatait. Feladatok, célok nélkül csak mennénk, amerre a szél fúj bennünket, nem lenne érdemes megcsodálni egy bokrot, mert holnap úgysem lesz ott. Az apró állandóságok képviselik életünk alapjait, amikre építkezhetünk. Egy alapok nélküli ház ugyan talpon maradhat, de sosem lesz élhetően biztonságos, nem fejleszthető tovább. Ki akar folyamatos veszélyben élni? Imádom az adrenalint, de azt is, hogy én irányítom mikor élem azt meg. Nem a véletlen uralja a világom. Persze, alkalmat bőven hagyok a szerencsének, véletlennek, de vannak apróságok, amikből nem engedek.
Próbáld ki, találd meg önmagad egyensúlyát és soha többet nem kell valaki más ahhoz, hogy úgy érezd, gyökereid vannak. Ekkor könnyebbé válik a megismerés, az elfogadás is, hiszen magabiztos vár a lelked, ahova más is szívesen behúzódik a vihar elől:)
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
