Czanik Balázs - Capoeira aerobik edző, életmód tanácsadó

Bemutatkozás

1981. április 25-én születtem Délegyházán. A mozgás gyerekkorom óta az életem szerves részét képezi. Fociztam, táncoltam, számos küzdősportban kipróbáltam magam, míg végül az aerobik felé vezetett az utam, mert nagyon tetszett, hogy az lényegében a sport és a tánc ötvözete.

Közel két évtizede tartottam az első aerobik órámat a szülővárosomban. Az első pillanattól sokan és szívesen jártak hozzám, így hamarosan Budapesten is elkezdtem órákat adni.

Időközben megismerkedtem az ismert brazil küzdősporttal, a Capoeirával, és megfogalmazódott bennem egy új mozgásforma, a Capoeira Aerobik ötlete. A gondolatot tett követte, és a világon egyedüliként kidolgoztam és létrehoztam Capoeira Aerobikot.

Szerencsére a sportszeretők igen hamar megkedvelték, immár elmondhatom, hogy nem csak a fővárosban, hanem országszerte, sőt több külföldi országban is egyre többen hódolnak ennek a különleges mozgásformának.

Szeretem és fontosnak tartom, hogy egy edző folyamatosan fejlődjön és képezze magát, ezért az aerobikedzői, a személyi edzői és a testépítő edzői mellett sportszervező menedzsment végzettséget is szereztem. Jelenleg 250 fős Capoeira Aerobik edzői csapatom oktatását és továbbképzését végzem az országhatárokon belül és azon túl.

Miben segíthetek?

A súlyfelesleg és az ahhoz kapcsolódó egészségügyi problémák már-már népbetegségnek számítanak, ezért rengeteg embernek van szüksége arra, hogy a hatékony mozgásban és az egészséges táplálkozásban útmutatást kapjon. Az általam fejlesztett Capoeira Aerobik nem csak változatos és élvezetes mozgásforma, hanem rendkívül hatásos, ha valaki fogyni szeretne vagy fittebbé akar válni. Kimondottan javasolt ülőmunkát végzőknek, hiszen ők általában gerinc- és derékproblémákkal küzdenek, ám a Capoeira Aerobik megerősíti a gerinc és a derék körüli izmokat, ezért számukra roppant hatékony.

Személyi edzőként is örömmel foglalkozom és személyre szabott étrendet állítok össze azoknak, akiknek arra van szükségük. Nagy figyelmet fordítok azokra a mozogni vágyókra, akik személyesen nem tudják látogatni az óráimat: több DVD-m, könyvem, recept könyvem jelent már meg, így otthon is lehet Capoeira Aerobicozni, illetve a Teletál Ételfutárnál elérhető a fitness étrendem.

Itt tudsz tanácsot kérni

OXYGEN WELLNESS

Cím: Budapest, Fáy utca 45.

E-mail: [email protected]

Weboldal: facebook.com/balazsfitness vagy fay.oxygenwellness.hu/klubelet

Czanik Balázs legfrissebb cikkei

Alakbarát tiramisu golyó - Nyugodtan ehetsz belőle dupla adagot is
Recept
Az igazi büntetlen élvezet.  Tiramisu golyó, a diétás proteinbomba Imádod a tiramisut, de félsz, hogy...
Áfonyabomba - Egy gyümölcsös sütemény, aminek nem lehet ellenállni
Recept
Diétás, és az ételallergiával küzdők is fogyaszthatják.  Áfonyabomba recept Mindig nagy fejtörést okoz,...
Elronthatatlan kókuszos édesség - Isteni desszert pillanatok alatt
Recept
Hamar a kedvenced lesz.  Kókuszcsoda Könnyen elkészíthető, diétás és egészséges édesség – igen, létezik!...
Diétás aranygaluska - Ha így készíted, egy dekát sem hízol tőle
Recept
Ugyanolyan finom, mint az "eredeti".  Diétás aranygaluska Ha valaki örök harcban áll a kilókkal, pontosan...
Szénhidrátcsökkentett chia palacsinta - A diétás desszertek királynője
Recept
Ettől garantáltan nem fogsz elhízni.  Szénhidrátcsökkentett chia palacsinta Az utóbbi időkben igen...
A vékony derék és feszes popsi titka: zsírrobbantó gyakorlatok az edzőtől
Lifestyle
A Capoeira Aerobik mozdulatsorai kiválóan formálják az alakot, ezért szakértőnk, Czanik Balázs megmutatja azokat,...
3 egyszerű gyakorlat, ami a combot, a popsit és a hasat is formálja
Lifestyle
Az újévi fogadalmak között leggyakrabban a fogyókúra és egészséges táplálkozás áll. Szakértőnk, Czanik Balázs...
A legtöbb fogyókúra sikere ezen az egy dolgon bukik el
Lifestyle
A legtöbb embernek azért fullad kudarcba az életmódváltása, illetve a fogyókúrája, mert azt gondolja, hogy az...
Mennyi mozgás és milyen étrend kell egy iskolásnak?
Egészség
A jegyei mellett arra is oda kell figyelnünk, hogy gyermekünk kiegyensúlyozottan étkezzen és eleget mozogjon...
Melyik a veszélyesebb: a férfiak vagy a nők hízása?
Egészség
Nem újdonság: másképp híznak a férfiak és a nők. Vajon melyik veszélyezteti jobban az egészséget és mely típusba...
Diéta alatt sem tilos az édesség, ha betartod ezeket a szabályokat
Egészség
A legtöbben azért ijednek meg az életmódváltástól, mert azt gondolják, hogy soha többé nem ehetnek finomságokat....
Popsifeszesítő torna otthonra: ezt a 3 gyakorlatot ajánlja az edző
Egészség
Minden hölgy feszes, kerek popsit szeretne, de sokaknak nem fér bele az idejükbe, hogy edzőteremben mozogjanak és...
Otthon edzenél? Ezeket a szabályokat mindenképpen tartsd be
Egészség
Sokan a figyelő szempárok vagy az időhiány miatt nem szívesen mennek edzőterembe, azonban otthon is hatékonyan lehet...
A 2 legjobb popsiformáló gyakorlat a személyi edzőtől
Egészség
A fenekével mindenki elégedetlen, izmosabbat, kerekebbet szeretne. Ugyan a bikini szezon már javában tart, de a popsi...
Eltűnik az integető izom ezzel a 2 gyors otthoni gyakorlattal
Egészség
Szakértőnk, Czanik Balázs megmutatja, melyik az a 2 gyakorlat, amelyikkel megszabadulhatsz az integető izomnak...
Ez a legnagyobb fogyókúra-hiba, amit elkövethetsz
Egészség
Sokan eszeveszett koplalásba kezdenek, amikor rászánják magukat az életmódváltásra, pedig ez az egyik legrosszabb dolog...
Csak ezzel a módszerrel lehet hatékonyan, szenvedés nélkül lefogyni
Egészség
A nyár egyben az eszement diéták időszaka – pedig odafigyeléssel, életmódváltással és egy szakértő segítségével...
Méregtelenítés - az edző szerint így a leghatásosabb
Egészség
Manapság sokan a közkedveltté vált méregtelenítő kúrától várják, hogy egészségesek, karcsúbbak és fittebbek legyenek....
Így számold ki a zsírégető pulzusod: ebben a tartományban már fogysz
Egészség
Vajon városi legenda vagy valóság az egyre többet emlegetett „zsírégető pulzus”? Nagyon is valódi, ezért érdemes...
Tuti tippek narancsbőr ellen az edzőtől
Egészség
Ne küzdj tovább eredménytelenül a narancsbőrrel! Fogadd meg szakértőnk, Czanik Balázs tippjeit, és örökre leszámolhatsz...
Az ételek konyhai feldolgozásának irányelvei - A fogyókúránál is fontos lehet
Egészség
Az egészséges, fogyókúrás étrend már az ételek feldolgozásánál elkezdődik. Nem mindegy ugyanis, hogyan készíted el az...
Ilyen egy megfelelően összeállított fogyókúrás étrend
Egészség
Fogyni szeretnél, de nem tudod, hogy és mit egyél? Szakértőnk, Czanik Balázs pár hasznos tanáccsal szolgál....
Szakértő dolgozta ki: így sportolj és étkezz, ha fogyni akarsz
Egészség
Ha igazán komolyan gondolod, hogy le szeretnél fogyni, alaposan meg kell tervezned az étrendedet és össze kell...
Ennyi az általánosan elfogadható testzsír arány
Egészség
A mai modern világban könnyen elhízhatunk, de mennyi a még elfogadható testzsír arány? Szakértőnk, Czanik Balázs többek...
Ezt edd és ezt idd, ha búcsút akarsz inteni a megereszkedett bőrnek
Egészség
Egy korábbi cikkünkben már adtunk egy remek tippet lötyögő, megereszkedett bőr ellen - szakértőnk, Czanik Balázs most...