Fenyő Miklós - Miatta lett öngyilkos a Modern Hungária vokalistája?

Viszonzatlan szerelem

Annak idején a zenész azt nyilatkozta a magazinnak, hogy nem érdekli őt Ilona, sem az egész ügy. Nem vette komolyan Plexit, hiszen felesége és gyerekei voltak. 

Ám zenész körökben a mai napig azt pletykálják, hogy Mikóst sosem hagyta hidegen az együttes vezető vokalistája, de annyira azért még sem volt odáig érte, hogy elkötelezze magát mellette, vagy legalábbis felvállalja őt. 

Az érzelmek vitték a sírba

Miután Fenyő Miklós felesége elhunyt, Plexiben újra feléledt a remény, hogy ő és a zenész végre közelebb kerülhetnek egymáshoz és megváltozhat köztük a viszony. Egyre csak várt és várt, látszólag sosem adta fel, de a szíve mélyén ő is tudta, hogy reménytelen a dolog. 

Fenyő tavaly augusztusi nagy koncertjén is felléptek együtt, Plexi állítólag a színfalak mögött vacsorát is készített szerelmének, de mindhiába. 

Fotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Az 50 éves előadó kisebbik lánya, Kiss Emília Gréta korábban a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerencsét próbált már, a napokban pedig elballagott, és ahogy egyre nagyobb, úgy lesz egyre szebb is.
Sztárok
Meghan Markle férjével, Harryvel együtt jelenleg Nigériában tartózkodik, ahol egy nap három különböző szettet is magára öltött, köztük egy nagyon különleges, bámulatos piros ruhát.
Lifestyle
A napokban rendezték a Schwarzkopf Gliss- For Every You PR sajtóeseményét, ahol olyan sikeres nők kalauzoltak el minket életük legfontosabb kulisszái mögé, mint Kiss Virág fitness világbajnok.