Sztárok

Ő volt Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia: döbbenetes a hasonlóság a költő és gyermeke között – Fotók

Petőfi Zoltán létezéséről sokan még csak nem is hallottak, pedig igazi szerelemgyermek volt ő, aki szülei boldogságának gyümölcseként jött a világra.

Csupán 21 évet élt

Petőfi Zoltán 1848. december 15-én látta meg a napvilágot Debrecenben kilenc hónappal az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kirobbanása után. Zoltán édesanyja, Szendrey Júlia vallását kapta, így római katolikusnak keresztelték: Arany János és Ercsey Julianna lettek a keresztszülei. Apja, Petőfi Sándor halála után a nagyapjánál, később pedig mostohaapjánál, Horvát Árpádnál nevelkedett, és az volt az álma, hogy színész lesz, de édesapjához hasonlóan verseket is írt. Zoltánnak azonban sosem sikerült elérnie egyik területen sem nagy áttörést, főleg azért, mert 21 éves korában, igencsak fiatalon elhunyt, de szorgalmával és életmódjával is akadtak gondok bőven…

Petőfi Zoltán 1867-ben csatlakozni akart egy vándorszínész csapathoz, Csaby Imre igazgató azonban nem vette őt fel, így a fiatal fiú Mezőtúrra vándorolt, és beállt az ott működő társulatba. Időközben magántanuló lett belőle, majd 1867 áprilisában Debrecenben színésznek állt, mindössze 30 forintnyi havi fizetésért. Nem volt azonban ebben a szakmában olyan tehetséges, mint szerette volna: gyakran át is aludta a próbákat, az igazgató pedig csak azért nézte el Zoltán lustaságát, mert Petőfi Sándor fia volt.
Kattints a további képekért!

Korosztálya legsikeresebb magyar előadója, több mint 300 millió megtekintésnél jár YouTube-on, emellett több mint 25 milliószor játsszák le a dalait havonta a Spotify-on. De nem csak ahhoz képest szuper sikeres és csúcskategóriás, hogy még csak 21 éves, hanem objektív mércével is az.

Leadfotó: Wikipédia/Barabás Miklós

Oldalak

Sztárok
Egészség
Sokak szerint a joghurt vagy épp a tejföl, esetleg a kefir tetején felgyülemlett lé azt jelzi, hogy a termék már rossz és nem fogyasztható, a szakember szerint ez azonban egy óriási tévhit.
Lifestyle
A tasteatlas.com nevű angol gasztroportál évente közzéteszi, hogy az egyes országokban mely helyi különlegességekért bolondulnak a külhoniak. Lássuk az idei magyar toplistát!
Sztárok
A 24 éves Noelia Voigtot tavaly ősszel, a nevadai Renóban kiáltották ki a Miss USA szépségverseny győztesének. Diadalával a fiatal nő történelmet írt, ugyanis ő volt a verseny történetének első...