Sztárok

Csupán 38 évet élt: világjárvány ragadta el a magyar írónőt, egy nappal később a kisfia is elhunyt

Kaffka Margit író, költő, a Nyugat első nemzedékének egyik legjellegzetesebb képviselője volt, ám egy szörnyű betegség miatt idejekorán távozott az élők sorából.

A magyar irodalom jelentős női képviselője volt

Kaffka Margit 1880. június 10-én látta meg a napvilágot Nagykárolyban: miután édesapja korán meghalt, édesanyja a szatmári irgalmas nővérek zárdájába küldte lányát tanulni, ahol tanítónői oklevelet szerzett. Ezt követően egy évig a miskolci irgalmas nővérek zárdájában tanított, s már akkoriban fontos szerepet töltött be az életében az írás – a századforduló költészete, főként Kiss József, Heltai Jenő, Makai Emil művei hatottak rá a leginkább. Ady Endre később a „nagyon-nagy író-asszony”-nak nevezte, ami nem meglepő, hiszen a magyar irodalom egyik legjelentősebb női írójaként és a Nyugat nemzedékének meghatározó tagjaként vonult be a történelembe, alkotásai pedig mind a mai napig fontos részét képezik a kultúrának. Ám csak kevés idő adatott meg neki arra, hogy szenvedélyének, az írásnak hódoljon: tragikusan fiatal volt, amikor elragadta a halál…

Kaffka Margit a polgári leányiskolában végzett munkájával párhuzamosan kezdett publikálni – első verseskötete 1903-ban jelent meg Versek címmel, s ekkoriban már prózai műveket, novellákat is írt – , valamint ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is. 1905-ben feleségül ment Frőlich Brúnó erdőmérnökhöz, akitől egy évvel később megszületett László nevű fia – két évvel később a család Budapestre költözött, így Kaffka elszakadt az általa nem kedvelt Miskolctól.
Kattints a további képekért!

Pár nappal születésnapja előtt hunyta le örökre a szemeit Hajnóczy Péter, akinek túlságosan is rövid élet adatott csak meg: mindössze 39 évet élt, ám ez idő alatt is rengeteg problémával kellett szembenéznie – némelyiket saját magának okozta, míg a többiről egyáltalán nem tehetett…

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az 50 éves előadó kisebbik lánya, Kiss Emília Gréta korábban a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerencsét próbált már, a napokban pedig elballagott, és ahogy egyre nagyobb, úgy lesz egyre szebb is.
Sztárok
Meghan Markle férjével, Harryvel együtt jelenleg Nigériában tartózkodik, ahol egy nap három különböző szettet is magára öltött, köztük egy nagyon különleges, bámulatos piros ruhát.
Lifestyle
A napokban rendezték a Schwarzkopf Gliss- For Every You PR sajtóeseményét, ahol olyan sikeres nők kalauzoltak el minket életük legfontosabb kulisszái mögé, mint Kiss Virág fitness világbajnok.