Lifestyle

Mindenki a tudatos gyereknevelést hajtogatja, de mégis mi ez és hogyan kell jól csinálni?

Bizonyára már mindenki hallott a manapság oly nagy népszerűségnek örvendő tudatos gyereknevelés kifejezésről. Napjainkban a tudatos szó sok mindent takarhat, ennek tükrében számos nevelési módszer érthető ezalatt. De mégis mit jelent pontosan a tudatos gyereknevelés és miért akar mindenki erre buzdítani?

A módszer megértéséhez először nem árt tisztáznunk a tudatos szó jelentését. Az ilyen személy általában egy olyan ember, aki megfontolt és előre látó, tökéletesen tisztában van vele, hogy mit csinál, és aki nem mond ellent önmagának. A tudatosság pedig egy olyan képesség, ahol megfelelő körültekintés és előzetes megfigyelés, tájékozódás után felismerünk valamit és annak lényegét.

A tudatosság alkalmazása és ilyen jellegű döntéseink sorozata nem tűnnek kivitelezhetetlennek, de mi a helyzet akkor, ha gyermekünkről van szó? Életünk során az egyik legnehezebb feladatot talán a gyereknevelés jelenti, hiszen számos kérdés felmerül szülőként bennünk a téma kapcsán. Hogyan neveljük majd a gyerekünket? Milyen elgondolás mentén adhatjuk át számára azt, ami igazán fontos? Mit tegyünk, hogy ne rontsuk el nevelését? És itt jön be a képbe a tudatosság, hiszen a számos jövőbeli kérdés között gyakran helyet kap az is, hogy hogyan legyünk tudatos szülők?

Ha gyermeknevelésre gondolunk, sokunknak a boldog és felhőtlen gyerekkor, a vidám pillanatok, óvó tekintetek, védelmező cselekedetek és békés mindennapok jutnak eszébe. De az igazság az, hogy a gyereknevelés sosem volt könnyű feladat, a mindennapok mókuskerekében pedig nehéz megállni egy-egy pillanatra és feltenni magunkban a kérdést: vajon jól csináljuk?

Gyakran hozzuk magunkkal korábbi sémáinkat

Félreértés ne essék, a tudatosság nem összekeverendő a tökéletességgel. Mert hogy tökéletes szülő nincsen, ugyanúgy, ahogy tökéletes gyerek sem. A tudatos nevelés nem azt jelenti, hogy mindent a nagykönyvben megírtak szerint csinálunk, viszont mindenképpen törekszünk a lehető legjobbra.

Ennek egyik módja pedig az, ha korábbi – akár gyerekkori – tapasztalatainkat tudatosan beépítjük saját gyermekünk nevelésének folyamatába. Amit hozunk magunkkal, nagyban befolyásolhatja a mi értékrendszerünket is, hiszen amit láttunk korábban otthon, azt szeretnénk vagy éppen nem szeretnénk megvalósítani mi is családunk életében. Ha bizonyos korábbi viselkedésmintákkal nem értünk egyet, próbáljuk tudatosan nem alkalmazni, ám ha egyes dolgokról szép és pozitív élményeink vannak, mindenképpen tegyük csemeténk mindennapi életének részévé. Ismerjük fel, ha egy korábbi, hozott viselkedésen változtatnunk kell, és törekedjünk rá, hogy mi másképp csináljuk a jövőben.

Mindennek az alapja a tudatos tervezés

Sokunk fejében nincsenek mindig előre kigondolt, hosszútávú célok. Ahogy mondani szokás, gyermektervezésre nincs soha a „legmegfelelőbb” időpont, vagy legalábbis nagyon ritka, hogy minden úgy alakuljon, ahogy azt az ember várná, de nagyon fontos, hogy ha gyereket vállalunk, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy körülöttünk minden rendben legyen. Tegyük fel a kérdést magunkban: mindent biztosítani tudunk egy gyereknek a jövőben? Olyan helyen, olyan körülmények között élünk, melyek egészséges és biztonságos életteret nyújtanak egy gyereknek? Milyen emberek vesznek minket körül? Jól érezzük magunkat jelen környezetünkben? Az ezekre a kérdésekre adott pozitív válaszok a tudatos tervezés alapjául szolgálhatnak, és hozzásegítenek, hogy később gyermekünket kiegyensúlyozottan, stabilan és határozott célok mentén neveljük. Ha egyensúly van otthon és a családban, az a gyereknek is egyfajta biztonságérzetet ad.

Informálódás, tudásbővítés, tanácsok megfogadása

Ha szülővé válunk, el kell fogadjuk, hogy folyamatosan változó világunkkal egyre inkább lépést kell tartanunk. Ennek megfelelően fontos, hogy az aktuális gyerek témákban tudatosan informálódjunk; olvassunk gyerekneveléssel kapcsolatos könyveket, cikkeket, social media tartalmakat, esetleg látogassunk meg egy számunkra hasznos előadást. Legyünk tisztában azzal, hogy mi jellemzi éppen gyermekünket életkoránál fogva, és legyünk tájékozottak a témában, hogy jobban meg tudjuk érteni, mit szeretne, mi zajlik benne, ezáltal könnyebben tudunk vele kommunikálni is. Hallgassuk meg mások tanácsait és véleményét, de hogyha nem értünk vele egyet, ne fogadjuk meg, csak akkor, ha hasznosnak tartjuk és saját életünkbe magunk is kipróbálnánk. Ne hasonlítsuk soha se magunkat, se gyermekünket más családokhoz, hiszen mindenki más és más.

Reagáljunk jól az otthoni szituációkra

Nagyon fontos, hogy tudatosan reagáljunk gyermekünk minden megnyilvánulására. Biztosítsuk róla, hogy mindig ott leszünk számára és bármikor számíthat ránk. Legyünk titkainak őrzője és sose hozzuk mások előtt zavarba. Építsünk ki egyfajta bizalmi viszonyt vele és minél többet beszélgessünk. A jó szülő dicsér, ám nem büntet, hanem ehelyett a logikus következményt igyekszik tudatosítani a gyermekben. Ne mondjunk ellent önmagunknak, és ha egy-egy vitában foglaltunk már álláspontot, tartsunk ki mellette, ne változtassuk meg gondolatmenetünket.

Kommunikáljunk, amennyit csak lehet

Ahhoz, hogy megértsük gyermekünket és mindent tudjunk róla, a legfontosabb, hogy folyamatosan kommunikáljunk vele. Tudatos szülőként legyünk mindig tisztában vele, hogy mit csinál és miért teszi azt. Ha valamilyen problémája van, mindig hallgassuk meg, és ha olyan helyzet alakul ki, mely őt is személy szerint érinti, mindenképpen avassuk be. Természetesen vannak olyan dolgok, melyek egy családban és egy házasságban nem tartoznak a gyerekekre. Ám amit lehet, osszunk meg vele is és tekintsük gyerekünket egyenlő félnek a beszélgetésben. Azért, mert kisebb vagy mert életkorából kifolyólag nem ért még mindent, nem jelenti azt, hogy nem avathatjuk be a saját szintjén.

Támogassuk mindenben, hogy megélje a pillanatot

Segítsük gyermekünket, hogy jobban megérthesse saját magát, érzelmeit és környezetét. Mivel a gyerekek nagyon szeretnek a középpontban lenni, azt is igénylik, hogy teljes figyelmünk rájuk irányuljon. Ebben lehet segítségünkre a mindfulness, melyet szülői nevelési elveinkbe is beépíthetünk. A mindfulness az adott pillanat megélését, a jelenben maradást jelenti, mindezt úgy, hogy nem törődünk a múlttal vagy a jövővel, hanem csak az adott helyzetre koncentrálunk, elfogadva önmagunkat és gyermekünket. Ennek az életformának számos pozitív hatása van, többek között a gyerekekben csökken a stressz és a túlhajszoltság érzése, nyugodtabbnak érzik magukat, fejleszti az önszabályozást és a kreativitást, egyfajta plusz bizalmat alakít ki a szülő és a gyermek kapcsolatban, mindezt úgy, hogy önbizalmat épít. A mindfulness tudatosságával növelhető a minőségi idő gyermekünkkel, melyben csak rá koncentrálunk, ezáltal harmonikusan és tudatosan, a pillanatnak élve nevelhetjük békességben gyermekünket. Számos praktika létezik a módszer gyakorlására, melyről az internetről és szakkönyvekből egyaránt tájékozódhatunk.

Leadfotó: 123rf.com
Fotó: Pixabay.com

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Sokak szerint a joghurt vagy épp a tejföl, esetleg a kefir tetején felgyülemlett lé azt jelzi, hogy a termék már rossz és nem fogyasztható, a szakember szerint ez azonban egy óriási tévhit.
Lifestyle
A tasteatlas.com nevű angol gasztroportál évente közzéteszi, hogy az egyes országokban mely helyi különlegességekért bolondulnak a külhoniak. Lássuk az idei magyar toplistát!
Sztárok
A 24 éves Noelia Voigtot tavaly ősszel, a nevadai Renóban kiáltották ki a Miss USA szépségverseny győztesének. Diadalával a fiatal nő történelmet írt, ugyanis ő volt a verseny történetének első...