A Szombat esti láztól a szívószál gyártásig - Exkluzív interjú Südi Iringóval

13 évvel ezelőtt a Szombat esti láz színpadára lépve ismerte és szerette meg őt az egész ország. A mindig mosolygós, vidám kisugárzású táncost, aki mellett a mai napig képtelenek úgy elmenni az emberek az utcán, hogy ne jegyeznék meg, mennyire gyönyörű. Südi Iringó 2014-ben végzett a showműsorral, de szakmájának máig örömmel hódol. Interjú.

A táncos, aki reflektorfény nélkül is értéket teremt

2006-ot írunk, amikor a magyar tévénézőket hétvégenként egyetlen műsor láncolja a képernyők elé: a Szombat esti láz. A népszerű show keretében nem csupán a hazai hírességek tánctudását csodálhatta meg az ország, de olyan profi versenyzőkkel is megismerkedhetett a közönség, mint Südi Iringó, akinek a neve a mai napig egybefonódik a produkcióval. Rá máig úgy tekintenek, mint a legszebb táncosra, aki mindig elvarázsolta mosolyával a nézőket. Iringó 24 éves volt, amikor elindult a Szombat esti láz első évada. Oldalán olyan sztárok kaptak helyet a színpadon, mint Hajas László, Somló Tamás, Stohl András, Istenes Bence és Heilig Gábor. Az utolsó, ötödik szériának 2014-ben lett vége, ezt követően Iringó visszavonult a nyilvánosságtól. Az elmúlt években a csinos táncosnő teljes mértékben szenvedélyének hódolt, az önmegvalósításra és magánéletére koncentrált, emellett pedig olyan új tevékenységekbe is belefogott, melyek további kihívásokat tartogatnak számára. Exkluzív interjúban beszélt a Femcafe.hu-nak arról, jelenleg milyen szerepet tölt be a tánc a mindennapjaiban, elárulta legújabb vállalkozásának kulisszatitkait, valamint arról is mesélt, hogy milyen tervei vannak a jövőre nézve.

2014-ben ért véget az utolsó Szombat esti láz. Azt látom, hogy azóta sem lankadt a tánc iránti szenvedélyed, emellett pedig több különböző projekt is fut az életedben. Van egy közös varrodátok a pároddal, és - ha jól tudom - hamarosan megnyílik a szívószál nagyüzemetek is vidéken. Utóbbira honnan jött az ötlet?

De igen, lankadt egyébként a szenvedély, a szívószál üzemet pontosan emiatt találtuk ki. Voltunk kint Kínában januárban 12 napot, és a nyolcadikon leültünk és azt mondtuk, hogy eddig egy irányba, egy cél érdekében mentünk, de kellene valami olyat kitalálni, ami nem a saját dolgainkhoz kapcsolódik, egy teljesen más munka. Következő nap elindultunk, körbenéztünk, és a varrodához kapcsolódóan találtunk is mindent - tánccipőket, rojtokat, egyéb kellékeket. Este aztán ismét leültünk panaszkodni, hogy már megint ugyanazokat a dolgokat nézegetjük. Ezt már kimaxoltuk, nem ezt akarjuk csinálni, történjen már valami más. Végül egy csomó jó ötlet volt a fejünkben hazafelé, hogy mit lehetne vagy mire lenne igény, és itthon pattant ki, hogy miért nem gondolkodunk papír szívószálban? Amikor ezt kitaláltuk, rá pár hétre jött a rendelet, hogy 2021-től mindenhol betiltják a műanyag szívószálakat, erre mi előzetesen találtunk egy alternatívát. Ez egy jókor jött gondolat volt, amit nem engedtünk el.

Jelenleg hol állnak a szívószállal kapcsolatos munkafolyamatok?

Most már a végénél járunk, ez azt jelenti, hogy megvan a helyünk, és elvileg hétvégén a gépek is elindulnak haza. Egy vadonatúj csarnok egy részét béreljük Székesfehérváron, amit szeptemberben adtak át. Már az utolsó simítások mennek, finomhangolások, hogy azért otthonos legyen. Azt szeretnénk, hogy amikor már megérkeznek a gépek, akkor csak azokkal kelljen foglalkozni, a beüzemelésükkel, beállításukkal. Most rendeljük a papírt, a ragasztót, tényleg az utolsó utáni pillanatoknál tartunk ahhoz, hogy indulni tudjon a gyártás. Még nem híreszteljük, hiszen amíg nem tudunk mennyiséget mondani, hogy mit és mikorra tudunk vállalni, addig nem kommunikálunk semmit. Amikor meglesz minden és indulhat a gyártás, akkor előbbre leszünk. Jön egy mérnök Kínából, aki beállítja a gépeket, hogy megfelelően működjenek, a párom pedig már volt kint az üzlettársunkkal, hogy ő is megtanulja a használatukat, így az összes eszköz kezelésében lesz tapasztalata. Persze bőségesen akad még munka, egyikünk sem ezen a területen dolgozott eddig, és azzal is tisztában vagyunk, hogy sok buktatója lehet az egésznek.

Ha jól értem, semmilyen munkaerő segítséget nem hívtok, mindent a pároddal intéztek a jövőben is?

Hosszútávon nem szeretnénk mi intézni, a cél az, hogy csak a tulajdonosai legyünk a cégnek, de amíg nem tudjuk, hogy mit és hogyan lehet kezelni, addig nem tudunk embert sem felvenni. Addig nem tudjuk az adott illetőnek megmondani, mi a feladata, amíg mi sem tudjuk pontosan átlátni az egész működést. Természetesen ha eljutunk ebbe a fázisba, utána biztosan szükség lesz majd további segítségre. Megpróbáljuk a lehető legjobban automatizálni a dolgokat, így is a lehető legkevesebb munkaerő kell a gépek mellé, de kell. Nyilván az fontos, hogy az adott munkaerő megbízható, pontos és precíz legyen, mert milliméterekről van szó, és ha valami rosszul sül el, abból jó nagy adag selejt lehet, ami valószínűleg már nem férne bele a büdzsébe.

Hogy látod, mennyi idő, mire teljesen kész lesztek?

Nagyon remélem, hogy decemberben már tudunk gyártani, és januárban úgy tudunk a piacra lépni, hogy minden igényt ki tudunk elégíteni. Azon múlik az egész, hogy a gépeket hogyan tudjuk majd kezelni. Azok az emberek, akik az eladással foglalkoznak a továbbiakban, ők megvannak, csak arra várnak, hogy megnyomjuk a start gombot. Már szorít azért az idő, hiszen gyakorlatilag minden készen áll, ezek után a termelés lenne a legfontosabb.

Az eddigiek alapján kijelenthetjük, hogy sokoldalú ember vagy. A tánc és az egyéb vállalkozások mellett állandóan pörögsz, mégis abszolút kiegyensúlyozottnak tűnsz. Hogy jut idő magadra, a kikapcsolódásra, hogyan találod meg a harmóniát? Miből nyered a motivációt?

Pont az elmúlt hetekben gondolkodtam azon, mennyivel jobb lenne úgy dolgozni, hogy reggel bemegyek nyolcra, délután ötkor végzek, van szabad hétvégém, van szabad délutánom, van szabad estém. Nem kellene azon gondolkoznom, hogy holnap mit fogok csinálni, hogy ezzel a csoporttal mi lesz a koreográfia, a szívószál ügyben hova kell menni, mit kell intézni, a varrodának épp hol tartanak a dolgai, mit kell szállítani, hogy állnak a határidők. Ilyenkor elgondolkozom azon, milyen jó lenne úgy élni, mint az "átlagember". Aztán arra jutok, hogy mégis jobb ez így, mert a magam főnöke vagyok, de cserébe 0-24-ben úgymond ügyeletben kell lennem. Ha leteszem a lantot a táncstúdióban, akkor az ott felszabaduló időt kitöltik a szívószállal kapcsolatos teendők, a varrodába az anyagbeszerzés, vagy épp hogy másnap mit fogok tanítani a csoportoknak. Valahol a varroda és a szívószál üzem is egy előremenekülés, mert jó a tanítás, jó a stúdió - ezeket még mindig élvezem -, de ki tudja, meddig tudom csinálni. 37 éves vagyok, olyan stabil lábakat szeretnék kialakítani, amikhez nem feltétlenül én - vagy csak én - kellek. A stúdióhoz én kellek. A felnőtt táncosaim rám vágynak, vidéken a kisebbek is engem akarnak. Ha nem én vagyok ott, akkor is megyeget, de nem úgy. Vannak olyan csoportok, akik azért működnek, mert én tanítom őket. Ezt viszont nem biztos, hogy képes vagyok a végtelenségig csinálni. Emellé kellenek olyan biztos, stabil vállalkozások, aminél ha ott vagyok, ha nem, az működik. A varrodát a párom viszi, nyilván amikor kell, mindenben segítek neki. A szívószál bizniszben négyen vagyunk benne, megpróbáljuk felosztani ott a lehetőségeket, hogy kinek mi a feladata, de mindenképp szükség lesz majd új emberekre, hogy ne az legyen a vége, mint a tánciskolában, hogy ha én nem vagyok, akkor az nem működik. A céget megpróbáljuk nagyvállalattá alakítani, és olyan célt kitűzni, ami hozzásegít minket ahhoz, hogy előbb-utóbb legyen szabadidőnk.

Hogy látod vagy érzed most, a tánc még meddig lehet az életed része?

Nincsenek céljaim, hogy az öt éves tervben szerepel-e, hogy abbahagyom/nem hagyom abba. Amíg bírom, amíg úgy kelek fel, hogy ezt szeretem csinálni és jó csinálni, addig ezt akarom. Amit már nem szívesen teszek, azt úgyis leadtam. Korábban például Dunaszerdahelyre utaztam hetente két órát oda és vissza, azt tavaly szeptemberben abbahagytam. Olyanokat tartottam meg, amikkel jól érzem magam, amiket szívesen csinálok és amik még engem is feltöltenek. Ami már szív és lefelé húz, azt igyekeztem elengedni. Volt egy nagyon kedves ismerősöm, akinek régebben folyamatosan mondtam, hogy elegem van és abbahagyom, én ezt nem akarom már csinálni. Aztán feltette a kérdést, hogy van-e más az életemben, ami kitöltené azt az űrt, amit ez hagyna, azt az időt, amit ez az egész igénybevesz. A válaszom az volt, hogy nincs, és kitartottam, pedig akkor már nagyon nem akartam ezt csinálni. Ez régebben történt, rá egy évre jött a Szombat esti láz, ami hozott olyan lehetőségeket, melyek ki tudták váltani, hogy a versenysportot be lehessen fejezni.

Te is nagyon fiatalon kerültél a médiába, tapasztalatot szereztél, aztán ebből a közegből eltűntél. A reflektorfény egyáltalán nem hiányzik?

Nagyon tapasztalatlanul kerültem oda, akár egy kislány, aki hiába olvassa az újságokat és látja, kiről mi jelenik meg, el kellett telnie két-három évnek, mire megtanultam, hogyan működnek itt a dolgok. Aztán eldönthettem, mi az, amit akarok, mi az, amit engednek és mi az, ami már nem fér bele. Sajnos a média mindig a szaftos dolgokra kíváncsi. Én ezt nem szeretem, nem is akarom. Ha a munkám miatt nem szerepelhetek benne, akkor inkább sehogy nem szeretnék. Az sem én vagyok, aki Instagramon és Facebookon éli az életét, nálam ez nem működik. Persze látom, hogy manapság már nem igazán megy másképp. Valaki ezzel keresi a pénzét, hogy mindent kitesz, ezzel szemben nekem például a magánéletem nincs kirakva, és nem is akarom. Szeretek dolgozni, szeretem csinálni azt, amit csinálok, de azt már nem, ha ezt mindenki más is látja feltétlenül. Ha a jövőben azt látom, hogy ez elengedhetetlenné válik, akkor persze kénytelen leszek felvenni a ritmust. Annak idején, amikor volt a Szombat esti láz, jobban meg kellett nyílnom a közszereplés miatt. Ott volt szó például a szüleimről, aktuális párkapcsolatról, de a média borzasztóan kiforgatott már akkor is mindent. Én nem akarom ebben élni az életem.

Ha most lenne egy Szombat esti láz, azért elvállalnád?

Ez is egy jó kérdés, neked itt most azt mondanám kapásból, hogy nem, de ha a TV jönne és felkérne, lehet, hogy belemennék. Tudom, mennyi meló van vele, tudom, hogy mennyi elfoglaltságot jelent, és milyen jó érzés, amikor az ember ott van és csinálja, dolgozik vele. Ép ésszel fel tudom fogni, hogy a mostani életembe mennyire férne bele, de legszívesebben azt mondanám, hogy persze, csináljuk. A szívem csücske, úgyhogy csak beszorítanám a mindennapjaimba.

Leszámítva a médiás részt, neked a Szombat esti láz azért egy jó időszak volt az életedben...

Nagyon jó időszak volt. Amellett, hogy fantasztikus embereket ismertem meg, sok minden meg is nyílt előttem. Eleve a szakmámban egy nagyon jó elismerést jelentett a műsor, a másik fele pedig pont az, hogy olyan emberekkel találkoztam, akikről elmondhatom, hogy jó barátaim. Ilyen volt például Somló Tamás vagy Heilig Gábor, akiről a mai napig azt tudom mondani, hogy imádok vele találkozni, mert a világ legjobb embere, aki elismeri a munkám annak ellenére, hogy azt gondolom, ő sokkal többet tett le az asztalra, mint én. A volt partnereim közül Stohl Andrással és Istenes Bencével már nem tartom a kapcsolatot, az ő életük más irányba ment, de tény, hogy anno a műsor alatt nagyon jó viszonyt tudtunk ápolni.

Akkor a műsor a karriered szempontjából is óriási lendületet adott.

Egyértelműen. Én tanítottam addig is, az álmom az volt, hogy saját tánciskolát szeretnék. Igazából a műsor hozta meg azt, hogy ez megvalósulhatott, hogy özönlöttek hozzám az emberek, gyakorlatilag nem kellett hozzá használnom a médiát, nem kellett hozzá különösebb reklám, hanem maga az a kombó, hogy Szombat esti láz-Südi Iringó meghozta azt a rengeteg embert, akikkel el lehetett indulni. Már más a vonzása a táncnak, sokkal inkább a salsa és a zumba felé megy az irány, de még mindig tudják szerencsére a nevemet, és sokan keresnek meg úgy, hogy nem irodán keresztül, hanem közvetlenül hozzám jönnek. Ha valakinek eszébe jut a táncos műsor, akkor általában három név merül fel: Keleti Andrea, Molnár Andi és én.

Ha visszamehetnél az időben, akkor is ezt a szakmát választanád?

Igen. Semmit nem csinálnék másképp, azt gondolom, hogy ez így volt jó, ahogy volt. Minden a maga idejében történt, ahogy kellett. Elég felnőtt voltam ahhoz, hogy elinduljon a Szombat esti láz, az elmúlt 12 év alatt pedig megtanultam, mit és hogyan kell csinálni a szakmában. Voltak nehézségek is, de semmit nem bántam meg. Szerencsésnek tartom magam, mert amit kitaláltam, az előbb-utóbb megvalósult. Persze azért, mert akartam és tettem is érte.

A táncból adódóan azért elég sokat utazol. A párod ilyenkor elkísér? Mennyire vesz részt az életednek ebben a részében?

Amikor fellépések vannak vagy showműsorok, akkor a párom mindig jön velem. Ő a menedzser. (nevet) Ő az, aki a zenét intézi, és - ez most furcsán hangzik, de - aki az öltöztetést is csinálja, hiszen egy show-n belül nekünk azért gyorsan át kell öltözni, és rengeteget segít. Általában van 15 másodperc arra, hogy egyik ruhából átugorjunk a másikba, ezt egyedül képtelenség véghez vinni. Ehhez kell egy ügyes kéz, aki tudja, hogy kell odanyúlni az adott ruhához mondjuk, hogy kell rád fölrántani, vagy épp rólad lerántani. A párom gyönyörűen kitanulta ezt a szakmát. (nevet) Sokan irigylik is és kérdezik tőle, hogyan lehet erre a posztra bekerülni, de ez egyedülálló, nincs esély a cserére. Az utazásra visszatérve igen, van kilométer és éjszakázás mögöttem. Százhalombattán is van stúdió, Bátorkeszire is járok - ami egy óra tizenöt perc autóval -, de ezeket, ha úgy van, már egyedül is le tudom nyomni. Korábban, amíg Dunaszerdahelyre jártam tanítani, a párom jött velem, és megvárt, mert egyedül embertelen lett volna a két óra oda-vissza utazás, majd a nyolc órás tanítás. Így is sokszor hajnali kettőre értünk haza. Most már ez nincs, ennyivel könnyebb a dolog. Nyilván amíg ezt szeretem, amíg ebben jól érzem magam, addig csinálom. A párommal azért is tudunk jól együttműködni, mert alkalmazkodik ahhoz az életbeosztáshoz, amiben én is dolgozom. Ő is próbálja úgy intézni a dolgait, hogy minél többet együtt tudjunk lenni.

Önmagadra, illetve egymásra, a szabadidőre mennyi jut ennyi minden mellett?

Előre kell szervezni. A hétköznapokban a délelőttök általában szabadok, olyankor nagyobb a mozgásterem, de mivel minden vasárnap tanítok, ott már korlátozott a napom, mert olyankor csak a délutánom szabad. Legutóbb például olyan jól alakult, hogy hétvégén az órám után elmentünk Párkányba sörözni, teljesen spontán. Az, hogy elutazzunk (mondjuk külföldre), több szervezést igényel. Van három kutyánk, az ő etetésüket meg kell oldani, mert nem szoktuk ilyenkor vinni őket, ha kikapcsolódunk. Nálunk egyébként ez inkább aktívabban telik - kirándulással, városnézéssel.

Mikor van nyugisabb időszak az évben, amikor jobban elengedheted magad?

Inkább nyáron. Júliusig bezárólag lemennek a táborok, a fellépések, az augusztus az, ami kicsit pihenősebb. Nálunk a fesztiválok nem alakultak ki, mint fellépési helyszínek, sokkal inkább ez az őszi-téli szezon, amikor vannak a céges rendezvények, karácsonyi partik, januári-februári bálok és hasonlók.

A jövőre nézve - ha gondolkodtok családalapításban - szerinted mennyire fognak ezek a párhuzamosan futó projektek - a tánc, a vállalkozások - beleférni az életedbe?

Van egy barátnőm, aki ugyanolyan rohamtempóban éli az életét, mint én, rengeteget dolgozik, sokféle dolgot csinál. Neki három gyereke van, és ugyanannyi idős, mint én. Példa tehát van előttem, hogy ezt miként lehet megoldani, azt, hogy ezt az én életembe hogyan fogom belesűríteni, és mit fogok leadni vagy mi fog változni, azt most még nem tudom megmondani. Akkor kell majd ezen a helyzeten gondolkozni és kitalálni valamit. A családom is mindig támogatott, ez így lesz a jövőben is, ha kérem majd a segítségüket, biztosan meg is kapom. Szerencsére a párom is olyan helyzetben van, hogy bármikor, bármiben mellém tud állni, biztos, hogy megoldom, ha arra kerül a sor.

Iringó megígérte nekünk, hogy amint beindul a gyártás az üzemben, körbevezet minket és megmutatja a munkafolyamatokat. Mi pedig ígérjük nektek, hogy élőben jelentkezünk majd a helyszínről, és további interjúkra is számíthattok.

Iringónak rengeteg a feladata a mindennapokban, mégis kiegyensúlyozott és vidám. Pozitívan áll a dolgokhoz, talán ebben is rejlik örök fiatalságának titka.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Femcafe/Kunos Attila

Oldalak

Szólj hozzá Te is!