Lifestyle

Párjától DNS-tesztet kapott szülinapjára a lány - rögtön szakítottak, mikor kiderült az eredmény

Matilda édesanyját örökbefogadták, biológiai apját pedig sosem ismerte. Érthető, hogy módfelett érdekelte a családi múlt. A DNS-teszt eredménye azonban nem épp azt hozta, amire számított.

A múlt nyomában

Ha a véletlen folytán rátalálunk távoli rokonainkra, megismerjük családfánkat, múltunkat, gyökereinket, az az esetek többségében csodálatos, revelációszerű esemény - vannak azonban kivételek, amikor a kilétünkkel, illetve a velünk vérségi kapcsolatban állók kilétével való szembesülés fájó, kijózanító élmény. A Daily Star most egy Matilda nevű TikTok-felhasználó igaz történetéről ír: a nő DNS-tesztet kapott születésnapjára a szerelmétől - manapság egyébként az ilyesmi egyre sikkesebb ajándéknak számít -, és igazán örült a meglepetésnek, már csak azért is, mert édesanyját annak idején adoptálták, vér szerinti édesapját pedig sosem ismerte. Családi múltja tehát szekérderéknyi titkot rejtett, s a fiatal lány úgy érezte, végre elérkezett az alkalom, hogy megnyugtató válaszokat találjon a benne felmerült kérdésekre. Hogy ez végül mégsem egészen így történt, az már tényleg a sors kegyetlen irónájának "köszönhető".

Fotó: 123rf

Lapozz, sztorink folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Létezik olyan, hogy tökéletes időpont a szexre? Nos, a kutatók szerint igen, sőt, percre pontosan meg tudják mondani!
Lifestyle
Szeretnéd, hogy a gondosan elültetett muskátlik egész nyáron megállás nélkül virágozzanak? Egy könnyen beszerezhető hozzávalóra lesz csupán szükséged.
Fashion&Beauty
Az arcszérumok sokak számára még rejtélyesek lehetnek, pedig ezek a könnyű, koncentrált formulák hatékony megoldást nyújthatnak különböző bőrproblémákra. Az viszont persze egyáltalán nem mindegy,...