Életműdíjat kap a vígjátékok mestere

Az Amerikai Filmintézet életműdíjjal tünteti ki Mel Brooksot, a vígjáték mesterét - közölte a The Los Angeles Times online kiadása.

Alfred Hitchcock és Michael Douglas után

Az elismerést az Oscar-díjas Martin Scorsese adja át Brooksnak a hollywoodi Dolby Színházban június 6-án. Scorsese 1997-ben ugyancsak megkapta ezt a díjat munkásságáért. Brooks, aki már elnyerte a Tony-, az Oscar-, a Grammy- és az Emmy-díjat is, humoristaként kezdte pályafutását, íróként az ötvenes évek elején mutatkozott be a Your Show of Shows című híres Sid Caesar-műsorban.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Olyan mérföldkőnek számító vígjátékokat jegyzett szerzőként, rendezőként, és alkalmanként színészként is, mint az 1968-as Producerek, amelyért az Amerikai Filmakadémia forgatókönyvírói Oscarral jutalmazta, vagy az 1974-es Fényes nyergek és Az ifjú Frankenstein. Producerként pedig egyebek mellett Az elefántember és a Frances című nagy sikerű drámák is a nevéhez fűződnek.

"Mel Brooks több mint ötven éve a legnagyobb ajándékot adja a világnak - a nevetést" - fogalmazott Sir Howard Stringer, az AFI elnöke.

Az AFI életműdíját 41. alkalommal adják át. Korábban John Ford, Orson Welles, Bette Davis, Alfred Hitchcock, Gene Kelly és Michael Douglas is megkapta az elismerést.

Forrás: MTI
Fotó: highdefnews.blogspot.com

Oldalak

Lifestyle
Manapság már szinte minden háztartásban megtalálható a kompakt légkeveréses sütő, sokan azonban elkövetnek vele egy komoly hibát, amely az egészségre is káros lehet.
Sztárok
Károly egykori asszisztense szerint Nagy-Britannia egykori leggyűlöltebb nőjéből nemcsak hogy királyné lett, de még egy olyan dologra is sikerült szert tennie az utóbbi időben, amiről azt gondolta,...
Lifestyle
Az Oroszlán izgalmas híreket hall egy női ismerősétől. Napi horoszkóp!