Utazás

Új repülőjáratot jelentett be Szijjártó Péter - mutatjuk a részleteket

A China Southern Airlines kínai légitársaság járatot indít Budapest és Kuangcsou között, írja az MTI.

A közép-európai térség listavezetői lettünk

Magyarország és Kína között immár heti tizenhét légijárat fog közlekedni, ami hazánkat listavezetővé teszi a közép-európai térségben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

„Az első repülőgép várhatóan június 27-én szállhat majd fel, és heti négy alkalommal lehet majd repülni Kuangcsou és Budapest között” – mondta Szijjártó.

Majd kiemelte, hogy Kuangcsou mintegy 15 millió lakosú metropolisz, a keleti világ gyáraként aposztrofált Kuangtung tartomány fővárosa, ahol olyan vállalatóriásoknak vannak központjai és nagy gyárai, mint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a BYD, a világ egyik legnagyobb IT-cége, a Huawei, illetve a ZTE, a Sunwoda és az Eve Energy, amelyek Magyarországon is jelen vannak.

A repülőgépgyártó óriás még 2024 januárjában került a figyelem kereszttüzébe, amikor egy alaszkai légitársaság járatán, menet közben kiszakadt a helyéről az egyik vészkijárat.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Utazás
Sztárok
Kate Moss lánya, a 21 éves Lila rengeteget örökölt anyja bámulatos vonásaiból, ráadásul jó úton halad afelé, hogy hozzá hasonlóan világhírű modell váljon belőle.
Sztárok
Május elején osztotta meg a hírt Justin Bieber az Instagramon, hogy feleségével, Hailey-vel az első közös gyermeküket várják. A popsztár nemrég azt is elárulta, miért nem akart eddig Hailey családot...
Lifestyle
Kourtney Kardashian nemrég azzal került a hírekbe, hogy elmondása alapján a saját anyateje fogyasztásával akadályozza meg, hogy lebetegedjen. Lássuk, mit mondanak a szakértők.