Utazás

Szijjártó Péter friss kijelentése mindenkit meghökkentett: "Az utolsó órában vagyunk..."

A külgazdasági és külügyminiszter egy hétfői rendezvényen arról beszélt: elképesztő, hogy az ukrajnai háború kapcsán egyes vezető európai politikusok már nukleáris fegyverek bevetéséről is beszélnek, elfeledve, hogy ennek visszafordíthatatlan következményei lennének.

Háborús pszichózisról beszélt a külügyminiszter

Szijjártó Péter a Megafon Millenárison tartott rendezvényén azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió (EU) jelenlegi vezetése, a liberálisok az elhibázott szankciós politikával súlyos károkat okoztak Európának, az európai emberek mindennapjaiban és mivel politikai felelősségük nyilvánvaló, "a legjobb védekezés a támadás" elve alapján a háborús pszichózist erősítik, erőltetik.

A tárcavezető elképesztőnek tartja, hogy egyes európai vezető politikusok már nukleáris fegyverek bevetéséről is beszélnek, elfelejtve, hogy ennek visszafordíthatatlan következményei lennének.

Magyarország soha nem tett egyetlen olyan lépést sem, amely a háború eszkalálódását, elhúzódását, további emberéletek kioltását okozta volna - fogalmazott.

Szijjártó Péter azt tartja a legfontosabbnak, hogy az európai parlamenti (EP-) voksoláson és az amerikai elnökválasztáson is jobboldali győzelem szülessen, mert - mint mondta - ez szükséges ahhoz, hogy "véget vethessünk a háborús pszichózisnak".

A miniszter egyebek mellett arról is beszélt, hogy Magyarországnak elképesztő támadásokkal kell szembenéznie egy "olyan közösség központjából, amelynek maga is tagja", csak azért, mert a demokratikus választásokon négyszer is kétharmados felhatalmazásban részesülő magyar jobboldal szuverenista politikát folytat, ki merte mondani, hogy az apa férfi, az anya nő, illetve azt, hogy "jogunk van eldönteni, ki jöhet be az országba, kivel kívánunk együtt élni".

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország a nemzetközi jog értelmében első biztonságos országként menedéket nyújt a háború elől menekülőknek, délen pedig védekezik a határt illegálisan átlépni akarókkal szemben.

A tárcavezető azt is hangsúlyozta, hogy annak ellenére tartják vissza az uniós forrásokat, hogy azok Magyarországnak járnak, hiszen annak előállításában a magyar emberek munkája is benne van. Ez teljes mértékben szembe megy minden jogszabállyal - fűzte hozzá.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hozzátette, hogy a magyar gazdaságot ennek ellenére sem tudták megtörni és kiemelte, hogy például Magyarországon még sosem dolgoztak ennyien, mint ma.

Sok minden az internet világában fog eldőlni

"Az elmúlt 14 év heroikus munkájával elért sikerek a magyar emberek által a kezünkbe adott eszközök nélkül nem sikerültek volna" - hangoztatta, hozzátéve: "szuverenitásunkat, függetlenségünket, nemzeti érdekeinket semmilyen támadás hatására sem adjuk fel".

Egy politikai rendszer nem attól demokrácia, hogy a liberálisok nyernek - mondta.

A következő időszakban is arra kell koncentrálni, hogy a szuverenitást sikerüljön megvédeni - hangsúlyozta, mert - mint fogalmazott - ahhoz, hogy jobboldali fordulat jöjjön, megfeszített munkát kell végezni.

Ha Brüsszelben sikerül elérni egy jobboldali fordulatot, annak nagyon súlyos következményei lesznek a liberális mainstreamre nézve és ez nagyrészt online, az internet világában fog eldőlni - vélekedett, a Megafon munkatársaitól pedig további megfeszített munkát kért a választási kampány hátralévő részében.

(MTI)

Nem akárki látogatott a háború sújtotta országba, az egész világsajtót meglepte az érkezése.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.