Szabados Ági: Egy könyvet sem lenne szabad máglyára vetni - Interjú

A Lapozz a 99-re! podcast kapcsán beszélgettünk a gyönyörű híradóssal, akinek a televíziózás mellett az olvasás a legnagyobb szerelme.

"Egy könyvet sem szabad a máglyára vetni"

Szabados Ágival nap mint nap találkozhatnak a nézők a képernyőn, de a népszerű tévés nemcsak a hírek, hanem a könyvek megszállottja is. Már kislány kora óta vonzza őt az irodalom, és abból sem csinál titkot, hogy neki is - mint olyan sokaknak - a Harry Potter-könyvek hozták meg a kedvét az olvasáshoz. A tudásszomja az évek alatt egyre csillapíthatatlanabbá vált, ha csak ideje van, falja a könyveket, legyen az tény-, szép-, vagy éppen szórakoztató irodalom. Saját könyvklubja van, végzett irodalomterapeuta, és megjelent egy önálló kiadványa, amely egy speciális, általa megálmodott olvasónapló. Ha pedig ez nem lenne elég, különös misszióba fogott az olvasás népszerűsítésének érdekében: podcast csatornát indított, ahol időről időre hírességeket szólít meg a legkülönbözőbb témákban. A kötelező olvasmányoktól a pornófüggőségig számtalan érdekes problémafelvetést hallgathat a közönség a meghívott szakértőktől, akik emellett beszélnek a saját, meghatározó olvasmányaikról, továbbá maga a műsorvezető is készül minden adásban egy-egy saját könyvajánlóval.

A Lapozz a 99-re! sokkal több egy ismeretterjesztő hangfelvétel-gyűjteménynél, egy egyedülálló kezdeményezés annak szolgálatában, hogy a magyar emberek - korosztálytól és társadalmi helyzettől függetlenül - újra felfedezzék az olvasást, mint értékteremtő szabadidős tevékenységet. Ági a Betone Studio felkérésére vállalta el a műsorvezetői-szerkesztői felkérést, akik befektetőként nagyon hisznek a podcast-sorozat térnyerésében. Az adások ráadásul a jövőben a Femcafe.hu blogrovatában is elérhetőek lesznek, ennek kapcsán készítettünk interjút a podcast háziasszonyával.

Az olvasás szeretete sokféle módon alakulhat ki az emberben, meghozhatja a családi minta, egy különleges olvasmány, vagy ritkább esetekben az iskolai tanulmányok. A te esetedben melyikről van szó?

Nagyon vicces, hogy pont egy olyan étteremben interjúzunk, ahol könyves tematika van, ráadásul az aktuális étlap is pont az én első, nagy könyves élményemhez, a Harry Potterhez kapcsolódik. Kiskamasz voltam, 12-13 éves, amikor kijött ez a regénysorozat, együtt nőttem fel ezzel a történettel, óriási rajongója lettem. Engem ez a történet indított el az olvasói utamon, de mindig hozzáteszem azt is, hogy rengeteget számítanak a család és a közvetlen környezet olvasási szokásai is. Ha egy képet kellene felidéznem édesapámról, akkor azt látom, hogy fekszik az ágyban, és valamit olvas lefekvés előtt, egészen addig, amíg álomba nem olvassa magát, és a fejére esik a könyv. Mindig három-négy vastag könyv van nála, amiket a munkába is magával visz. A szakmáját tekintve egyébként mozdonyvezető, de amikor egy-egy állomáson vesztegel, akkor az első dolga, hogy fellapozza az aktuális könyvét, és bekuckózik a székébe vele. Sokszor hívnak olvasást népszerűsítő rendezvényekre vagy céges előadásokra, ahol ezt mindig elmondom, ha a gyerek nem lát otthon könyvet és olvasó szülőt, akkor sokkal kevésbé lesz nyitott arra, hogy olvasson. Én sem olvastam életemnek minden szakaszában, mert volt olyan időszak, amikor versenytáncoltam, és az volt a fontos. De az olvasás egy tanulási folyamat, ami sokat segíthet nekünk abban, hogy jobban megismerjük a világot és önmagunkat, ezért nagy kár lenne kihagyni az életünkből. Nekem is voltak olyan kötelező olvasmányaim, amiken túl kellett lennem, nem tudtam gördülékenyen és élvezettel lapozni az oldalakat, de ha találsz legalább egy olyan könyvet, mint amilyen nekem anno a Harry Potter volt, akkor szinte biztos, hogy könyvmoly leszel.

Ha már kitértél a kötelező olvasmányokra, már évek óta nagyon sok kritika éri ezeket a műveket. Szerinted a "muszájkönyvek" okozta rossz olvasási élmények a felelősek azért, hogy sokan képtelenek az olvasást megszeretni?

Aboszolút. Én azt látom, hogy felső tagozatban jönnek a gondok, akkor veszítjük el a legtöbb olvasó fiatalt. Alsó tagozatban még vannak emészthetőbb olvasmányok, de már a Légy jó mindhaláligban és a Kincskereső kis ködmönben is olyan szörnyűségek vannak, amiket nem feltétlenül ért meg egy gyerek. Nehéz ebben a témában megnyilvánulni, mert oktatáspolitikai kérdés, amibe nem tisztem beleszólni, de az biztos, hogy onnan kellene indulni, hogyha valami kötelező, már taszít sok gyereket. Elég lenne ajánlani olvasmányokat, lehet kevesebb olvasót veszítenénk el ideje korán. A podcastban egyébként érintettük ezt a témát egyszer Arató Lászlóval, a Magyartanárok Egyesületének elnökével, akinek nagyon izgalmas felvetései voltak a téma kapcsán. De találkoztam egészen meglepő hozzáállásokkal is a "Nincs időm olvasni!" kihívás kapcsán, amelyben egyszer kötelező olvasmányokat vettünk újra, és nagyon sokan élvezték, hogy újraolvashatták ezeket a régi mumusokat. Érdekes, hogy kamaszkorunkban mennyire nehéz volt végigvergődni a Kőszívű ember fiain vagy éppen az Egri csillagokon, ma pedig már felnőttként olvasni sokkal szórakoztatóbb élmény. A kérdésre is válaszolva, szerintem az attitűdön lenne érdemes változtatni, hogy kötelező irodalom helyett inkább ajánlott olvasmányoknak nevezzük őket, hiszen legyünk őszinték, több ezer ember lehet, aki elcsalt egy-egy kötelezőt, mégis értelmes, iskolázott ember lett belőle. Ideje lenne újragondolni, hogy mit érdemes megmutatni a magyar irodalomból a fiataloknak, hiszen nem életszerű, hogy ami a nagymamáinknak 60 évvel ezelőtt megfelelő olvasmány volt, a mai generációnál is beválik majd.

Ha megszerettük az olvasást, akkor sincs egyszerű dolgunk, mert hatalmas svédasztalról válogathatunk. Számtalan izgalmas külföldi és hazai olvasmány született és születik a tényirodalom, szépirodalom és szórakoztató irodalom műfajában is, de a legtöbbet az utóbbiból fogyasztjuk. Te hogy látod, mennyire vagyunk nyitottak a különböző jellegű írásokra?

Ez nagyon nagy hiba, hogy a gyakori olvasók zöme sem mozdul ki szívesen a komfortzónájából, akár mégcsak a szórakoztató irodalmon belül sem. Sok olyan visszajelzést kapok, hogy én csak történelmi-, romantikus- vagy detektívregényt szoktam olvasni. Annak idején pont ezért találtam ki a Nincs időm olvasni! kihívást, ahol eltöröltük ezeket a sztereotípiákat és mindenki olvasott mindent. Szerintem jó dolog a nyitottság, érdemes több műfajt is felfedezni, de nem ítélem el azokat sem, akik rákattannak egy-egy típusú könyvre, a lényeg, hogy olvassunk. Nagyon sokan félnek a szépirodalomtól és a kortárs íróktól is, holott mindkettőben vannak olvasmányos, könnyen emészthető alkotások. Most olvastam Gárdos Pétertől a Királyi játékot, ami egy nagyszerű könyv, és mennyire fantasztikus, hogy ő egy ma élő írónk, akihez odamehetünk és beszélgethetünk vele! Mennyire menő dolog, hogy van egy rakás mai szerző, akivel lehet találkozni és kérdezni tőlük! Le kell bontani a korlátozó hiedelmeket, a skatulyákat, hogy a kortárs és a szépirodalom érthetetlen, és valamilyen művészi elit kiváltsága, ezen is dolgozom folyamatosan. Ha magamból indulok ki, én például sosem nézem egy könyv műfaji korlátait, mindig csak egy dolog érdekel, maga a történet. Külföldön nincs is ilyen kategória, hogy szépirodalom, amit én szerencsésnek találok, hiszen a szépség egy rendkívül szubjektív fogalom. Csak jó lenne, ha a közönség eljutna odáig, hogy kiválasztja magának azokat a történeteket, amelyeket szépnek talál és el is olvassa őket.

Azt mondják, hogy vannak könyvek, amelyek megváltoztatják az ember életét. Neked volt ilyen olvasmányod? Érezted már, hogy olyan erővel hatott rád egy történet, amitől átalakult egy korábbi nézőpontod, vagy esetleg fejlődött a személyiséged?

A rövid válaszom az, hogy igen. Az egyéniségünket mindig a különböző történetek és narratívák alakítják, ez az alapja az irodalomterápiának is, amellyel tavaly óta behatóbban foglalkozom. Rengeteget adhat egy történet a szórakoztatáson túl, az olvasás által formálódni tudsz, egy önismereti folyamat is. Számos olyan könyvet olvastam, aminél valóban azt éreztem, hogy megváltoztatta az életemet. Mondhatom, hogy nemcsak, hogy könyv, hanem Szerb Antal változtatta meg az életemet. 17 éves koromban fedeztem őt fel, azóta is borzasztóan hálás vagyok a szüleimnek, hogy le tudtam emelni a könyvespolcunkról a Magyar Irodalomtörténet című művét. Kapcsolódva az előbbiekhez, a címe alapján ez is egy baromi száraz szakkönyvnek tűnik, valójában viszont egy olyan szellemes alkotás ez a magyar irodalomról, aminek nincs párja. Elkezdett érdekelni ez a fickó, kialakult a könyvei alapján egy kapcsolat, egy cinkosság, mintha ezt csak nekem írta volna, úgyhogy már van egy egész Szerb Antal-polcom otthon. A másik nagy hatású olvasmányom Edith Eva Eger: A döntés című könyve, ami irányba tette a világlátásomat. Tavaly novemberben egy magánéleti krízis közepén került a kezembe és konkrétan azt éreztem, hogy ez a könyv mentett meg. A traumákkor nagy segítség lehet egy jó olvasmány, de akár az is, ha kiírjuk magunkból a történteket. Én sosem tagadtam, hogy a szakításom után pszichológushoz fordultam, aki azt tanácsolta, hogy vezessek szakítási naplót, és tényleg segített. A médiában sem a szerelmi életemmel szerettem volna szerepelni, hanem azt az üzenetet, a személyes történetemet továbbadni, hogy nem ciki segítséget kérni és fejleszteni önmagadat. De egyébként nemcsak személyesen engem, hanem az emberi kapcsolataimat is alakítják a könyvek. Nagyon fontos számomra az, hogy kitől, milyen könyvajánlást kapok. Engem mindig iszonyatosan izgat, hogy egy ember milyen könyveket olvas, mert abból rengeteg egyéb információ leszűrhető az érdeklődéséről, gondolkodásáról, értékrendjéről és a lelkületéről is. Döbbenetes, hogy milyen kapukat nyithat meg egy könyv két ember között. Van egy állandó rovat a podcastemben - amit még a blogomon indítottam 3 éve - ez az "Életem könyve", amelyben ismert emberek mondják el minden héten melyik életük legmeghatározóbb olvasmánya. Volt már nálam Mautner Zsófia, Tatár Csilla, Ember Márk vagy épp Iszak Eszti. A könyvek, a történetek összekötnek bennünket.

Olyannyira összekötnek, hogy már egy nagyon stabil olvasóközösséged is kialakult az utóbbi években, akikkel együtt olvashatsz és gondolkodhatsz, ráadásul létrejött egy podcastod is, a Lapozz a 99-re!, amit idén május óta vezetsz. Külföldön nagyon divatos és menő dolog ezt csinálni, hogyan fogadták itthon?

Amikor tavaly elkezdtük ezt a munkát, még egyáltalán nem volt az a meggyőződésem, hogy ez divatos dolog, én magam sem tudtam erről a műfajról sokat. Azóta eltelt több mint fél év, jönnek a hallgatók, jönnek a visszajelzések. Nem az én önálló ötletemről van szó, mivel engem megkeresett egy befektető, hogy csináljak egy ilyen műfajú anyagot, könyvekről. A cím, a tematika az, amit én megálmodtam ebből. Először jött a cím, amivel arra a személyes meggyőződésemre szerettem volna utalni, hogy addig nem szabad abbahagyni egy könyvet, amíg el nem értünk a 100. oldalára, mert lehet, hogy csak onnantól fog bevonzani minket a történet. Utána kitaláltam, hogy minden kedden, fél órában legyenek megszerkesztve az egyes adások, amelyekben mindig van egy aktuális téma egy adott szakértővel, majd a már említett Életem könyve rovat és az én személyes ajánlóm. Próbálok olyan műsort csinálni, ami mindenkihez szól, egyrészt azért, mert nem vagyok irodalmár, sem könyvsznob, másfelől azért, mert szeretném, ha mindenki számára hozzáférhető, érthető lenne. Egy kíváncsi újságíró vagyok, egy riporter, egy olvasó ember, akit érdekel, mi történik körülötte, és ennek megértéséhez nagyon jó irányadók a könyvek. Nem akarok szakértőként tetszelegni, magas lóról beszélni, de tenni viszont nagyon szeretnék azért, hogy népszerűsítsem az olvasást.

Azt mondod, nem vagy könyvsznob. Manapság azonban már nagyon sokan írnak könyvet, nemcsak írók, hanem jószerével bárki. Ezt nem tartod károsnak? Érzel felelősséget az iránt, hogy nemcsak a jó könyveket kell megmutatni a közönségnek, hanem a rosszakat is?

Én azt gondolom, hogy egy könyvet sem szabad a máglyára vetni. Nem született még olyan írás, amiről annyira határozott, negatív véleményem lenne, hogy azt gondolom, nincs helye egy polcon sem. Én azt képviselem, hogy tök mindegy, mit olvasol, csak olvass. Megértem, ha valaki ponyvát vagy erotikus irodalmat olvas, még ha ezeken a regényeken a műértő közönség sokszor össze is húzza a szemöldökét. Vannak könyvek, amelyektől bővülhet a szókincsed, fejleszti a kreativitásod, oldja a stresszt, és vannak olyanok is, amelyek csak egy-egy felszabadult, szórakoztató pillanatot okoznak az életedben. Ez a betű képessége. Vannak igényes és kevésbé igényes könyvek, ez ízlés kérdése. Ilyen formán nem lehet jobb vagy hasznosabb egyik könyv sem a másiknál, mert néha egy lektűrt, néha egy mélyebb, filozófiai kérdéseket feszegető könyvet jobb érzés elolvasni.

Rengeteg hasonló formátumú, ismeretterjesztő vlog forog a neten. Te miben látod a podcastod különlegességét?

Nagy előnye ennek a műfajnak, hogy csak a hang kerül rögzítésre, ezáltal az emberek jobban megnyílnak, fesztelenebbek, mintha kamerák előtt kellene nyilatkozniuk. Ez egy nagyon intim hangultatot eredményez, amit ráadásul olyan jó minőségben rögzítünk, hogy tényleg olyan, mintha csak neked beszélnénk. Nagyon élvezem ezt a munkát, mert az olvasás mellett beszélgetni is nagyon szeretek, viszont iszonyú ritka, hogy valakivel hosszú percekig, netán órákig tudok értekezni egy-egy téma kapcsán, pedig erre mindenkinek nagy szüksége lenne. Itt most van terem és nettó 20 percnyi időm kibeszélni magamból olyan dolgokat, amelyek foglalkoztatnak. Azáltal, hogy nyilvánosak ezek a beszélgetések, nem lesz öncélú a dolog, hiszen az eszmecserék és az ajánlott könyvek hozzásegíthetik a hallgatókat egy új nézőponthoz, ami megkönnyítheti a boldogulásukat. Sokszor hívok olyan vendéget, akivel valamilyen pszichológiai témát tudok boncolgatni, mert nekem az a tapasztalatom, hogy a mi társadalmunknak erre is nagy szüksége van, mert nincs igazi kultúrája annak, hogy kivel és hogyan beszélgessünk az érzéseinkről. Talán ettől is különleges ez a szerelemprojekt, hogy nem félek a tabutémákhoz nyúlni.

Több szerelemprojekted is van, ezek mellett azonban az egyik kereskedelmi csatorna híradós munkatársa is vagy. Hogyan tudsz mindent összeegyeztetni?

Nehéz nemet mondani, mert annyi jó dolog történik, amiről nem szeretnék lemaradni. Az idő viszont véges, nekem kell priorizálni. Iszonyatosan doppingolnak a jó élmények, a nagy felismerések, emiatt pedig másodlagossá válik az, hogy mennyi időm van a pihenésre. Szeretek tanulni, olvasni, szeretem az irodalomterápiát, szeretek híradózni, ezt az interjút is szeretem, hogy most beszélhetek arról, amit fontosnak tartok. Nagyon aktív időszakot élek, de most kell letennem az alapokat ahhoz, hogy később ne tehessek magamnak szemrehányást.

Mik a hosszú távú terveid a podcasttal?

Elsősorban az, hogy minél több jó adást csináljunk. Már a 26. adáson is túl vagyunk, ami egészen szép szám ahhoz képest, hogy a munka oroszlánrészét egyedül csinálom. Egyelőre jól bírom, ráadásul jók a visszajelzések is, így nem is szívesen adnám ki a kezemből ezeket a feladatokat. A Van időm olvasni - Olvasónapló új kiadásánál szintén így jártam el, igyekeztem mindent magam intézni. Mi fotóztuk a borítót, én kerestem meg a nyomdát, teljesen saját gyerek lett. Nyilván voltak segítségeim, de én karmesterkedtem felette. Sodródok most az árral, nem vagyok egy tudatos gépezet. Az iskolát mindenképpen be szeretném fejezni, szombatonként könyvmenedzsmentet tanulok, valamint az irodalomterápiát sem szeretném abbahagyni. A legerősebb lábamról, a híradózásról sem szeretnék megfeledkezni, ez is nagyon fontos számomra.

Mielőtt a 99-re lapozznál, nézz be a galériánkba is!

Szabados Ági legfontosabb szívügyének tekinti az olvasás népszerűsítését.
Kattints a további képekért!

A népszerű hírolvasóval a közösségi médiáról, a magánszféra és a nyilvánosság határairól beszélgettünk.

Leadfotó és fotók: Femcafe.hu / Kunos Attila

Oldalak

Szólj hozzá Te is!