Mi volt az az ajándék, aminek legjobban örültél gyerekkorodban?
Főleg az ünnepek kapcsán azt veszem észre magamon, hogy próbálom úgy alakítani, ahogy az én gyerekkoromban volt. Azért is, mert jó emlékeket őrzök, de több van ebben: úgy érzem helyénvalónak. Hagyomány, mintakövetés, nosztalgia? Mitől függ, hogyan „csináljuk” az ünnepet szülőként?
Emlékeimben él, ahogy anyukám előviszi a karácsonyi csipkefüggönyeit. A legidősebb nővérem egyenként kivasalja, én ráhúzom a vékony farúdra, úgy fekteti föl a másik nővérem az ablakkeretbe vert két kicsi szögre. Az első adventi hétvégén fenyőgallyakon tapodunk, amik az ebédlőasztalról hullottak le. Nagy munkában vagyunk! Készül az adventi koszorú abból, amit az erdőben gyűjtöttünk. Micsoda idill, belefacsarodik a szívem! – mégha durcáztam is akkor, mert legkisebbként semmi sem sikerült olyan szépen, mint a nagyoknak.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Hoztam hát magammal a szokást, hogy december elején fel kell díszíteni a lakást. Csakhogy az első karácsonyunkkor a párom megrökönyödve állt előttem – én meg kezemben a lampionokkal –, hogy azoknak csak az utolsó héten szabad felkerülniük, nem három héttel karácsony előtt. A halászlében legalább egyeztünk. De a mákosguba nekem új volt, neki pedig a sültkacsa. A forralt bor pedig már közös recept.
Messziről indultunk az egyeztetésben
Amit a gyerek érkezése még jobban megbonyolított. Igaz, még nem az első két évben, amikor nemes egyszerűséggel megfeledkeztünk az ő ajándékairól. De ki emlékszik már arra?! A harmadik karácsonyán már csak a fa alatt felejtettük ott a diavetítős dobozt, amit a kis unokanővére vett észre karácsony másodnapján, így eltettük húsvétra. Elnézve az apja hozzállását az ajándékozáshoz, néha az az érzésem, ezeket az éveket akarja kompenzálni azzal, amennyi ajándékot venne! Én meg az egész fogyasztói társadalmat az újságpapírba csomagolt cipősdobozaimmal.
Kéri a gyerek az ajándékot vagy kapja?
Ez is dilemmát okozott. De úgy is fogalmazhatok, hogy a „való – nem való” mutatóm, amire a legeljén is utaltam, leginkább itt lengett ki. Én nem emlékszem, hogy mi kértünk volna! – csattantam fel az apjának, amit azzal hűtött le, hogy abban még semmi rossz nincs. Kutatom, keresem magamban ennek a rosszallásnak a gyökerét, és azt találom mondani, hogy a szüleimnek még szabad keze volt abban, hogy mivel ajándékoznak meg bennünket! Vagyis az a bajom a fiam határozottságával – akit valójában sokkal több reklám befolyásol az utcán, a tévében –, hogy hoppon maradhatok azokkal a játékokkal, amiket már évközben kinéztem, és most adnám oda az alkalomkor.
Tuti ajándék a srácoknak
A Hot Wheels T-Rex Ultimate garázsban minden parkolás egy új kaland. Az eddigi legnagyobb Hot Wheels parkolóházban 100 parkolóhely és egy óriás autóevő T-Rex vár. Ha készen álltok a "Ki marad 4 keréken?" futamra, akkor indulhat a verseny!
Miközben megtörtént az, aminek végképp semmi értelme: kapott a gyermek egy „nagy és fiús” ajándékot apától, meg egy „visszafogott és értelmes” ajándékot anyától. Bravó! Mindezt sikerült nagyjából úgy prezentálni – elkendőzve kettőnk gyermeteg konfliktusát –, ahogy gyerekkorunkban hozzátették a felnőttek, hogy „ez a mama Jézuskájától jött”, „ezt a keresztapuék Jézuskája hozta”. A legjobb az volt, amikor hatéves korában közölte a fiunk, hogy a Jézuskától nem is kapott semmit. Annak kellett volna a 3. ajándéknak lennie?
„Én mondtam, hogy több ajándékot kellett volna vennünk”! – „Ha nem ragaszkodtál volna ehhez, akkor együtt is választhattunk volna!” – „De mi ez a hülyeség, hogy Jézuska hozza?” – „Nem tudom. Nálunk mindig Jézuska hozta.” – sisteregtünk fű, vagyis fenyő alatt.
De ennek már vége!
Nem vagyunk annyira reménytelen eseteket. Csupán annyi történt, hogy túlságosan ragaszkodtunk a gyerekkori emlékeinkhez. Abban láttuk a csodás ünnep zálogát, ha pont úgy lesz minden, ahogy nálunk volt anno. Csakhogy az a nálunk már nem ott és ott van, hanem itt, a közös otthonunkban.
Részemről beláttam, hogy valóban dukál egy szép, nagy ajándék a gyereknek. Amit felőlem csomagolópapírba is csomagolhatunk. Ha visszagondolok az igazán emlékezetes ajándékaimra, például, hogy óvodásként mit szerettem annyira a buci babában, akkor azt, hogy olyan nagy volt. Meg a társasjátékokban is azt, hogy olyan „sok” volt az apró mütyürkékkel egy nagy dobozban. Úgy lehet ez, ahogy a pénzzel, amíg nem ismerjük a pontos értékét. Hogy örültünk, amikor először fizettünk egy darab papírpénzzel és visszakaptuk a sok aprót!
Apukája pedig elfogadta, hogy nem attól fog valamivel többet játszani a gyerek, ha még több van belőle, mert átláthatatlanná válik számára az a mennyiség. Viszont ebbéli vágyát kiélheti az izzósorokban, amiket december közepétől tömött sorokban futtat végig a kerítésünk belső falán. Mivel Szenteste született a fiacskánk, bevezettük azt is, hogy délelőtt ünnepeljük a születésnapját – amire kap egy ajándékot tőlünk –, és kora este kezdődik a karácsonyi ünnepkör.
Az ünnepi hangulat az az ajándék, ami egy életre szól
Szerencsés helyzetben vannak azok a szülők, akikben jó érzéseket mozgat meg az ünnep gondolata. Mégha időbe is telik kikavarni azt az új elegyet a mézeskalács, halászlé, sültkacsa és forralt bor illatból, amibe már a saját gyerekeik élménye ágyazódik. Sajnos nem mindenkinek van honnan meríteni. Egy terhelt vagy éppen semmilyen élmény mentén felépíteni az ünnepet – szokást, légkört – sokkal nehezebb és fájóbb. Ugyanakkor a „hogyan nem fogom csinálni” egy erős motiváció lehet ahhoz, hogy megtaláljuk, ahogy nekünk jó az új családunkban, amiben felnőttként nem elszenvedői, hanem alakítói lehetünk az ünnepi hangulatnak.
Fotók: 123rf.com
Oldalak
Hirdetés
