Így készíts különleges ajándékcsomagolást

Az utóbbi időkben eléggé feledésbe merült ez a fajta művészet és a legtöbben megelégszenek az egyszerű szalagos-csomagolópapíros megoldással, vagy csak egyszerűen ajándéktasakba tesszük az ajándéknak szánt tárgyakat, holott ez is egy olyan kategória, ahol igazán szabadjára engedhetjük a bennünk rejlő kreativitást.

Mint mindennél itt is az első benyomás a legfontosabb, ami jelen helyzetben a csomagolást jelenti, ugyanis mennyivel izgalmasabbnak tűnhet egy olyan doboz tartalma, ami maga is csupa furfang és rejtély. Ezért fontos, hogy ne csak az ajándék, de annak csomagolásának kiválasztására is jelentős időt szenteljünk, hiszen ha a „megfelelő körítéssel tálaljuk” ajándékunkat, akkor fokozzuk az értékét a másik fél számára.

Egy alapszabály, hogy olyan szalagokat használjunk fel, amelyek színben jól harmonizálnak a kiválasztott csomagolópapírral vagy textillel. Mindemellett ne féljünk a csomagolásnál különféle kiegészítőket használni, hiszen annál mutatósabb egy-egy csomagolás, minél váratlanabb dekorációval dobjuk fel. Ebben nagy segítségünkre van az is, hogy milyen évszak van, illetve hogy milyen alkalomra szánjuk a meglepetést. Nyugodtan használjunk egyszerre két vagy akár három árnyalatú szalagot is a lényeg, hogy passzoljanak a csomagolóanyaghoz. Rengeteg féleképpen kombinálhatjuk a megkötését. Minél szerteágazóbb masnijaink vannak, annál szebben mutat a doboz tetején. Készíthetünk olyat, hogy egy alap szalaggal átkötjük a dobozunkat, majd rövidebb azonos hosszúságú szalagdarabokat a csomó közepére helyezünk, és mégegyszer átkötjük a szalagot a kötegen, jó szorosra csomózva. Ezután a szalagokat elkezdjük köralakban rétegezve széthúzgálni, majd a középső szalagokat rövidebbre vágjuk, így a hétköznapi masni helyett, egy szép virág alakú dekorációt kapunk.

Ennek közepébe helyezhetünk szárított virágot, vagy nagyobb gyöngyszemeket is varhatunk hozzá. Emellett bátran dekoráljuk még masnijainkat különböző felfűzött termésekkel, bogyókkal, fenyőfaággal, színes tollakkal, apróbb karácsonyfadíszekkel, szárított vagy saját készítésű nemez vagy papír virágokkal. És ne feledjük el azt sem, hogy nem kell kizárólag papírban gondolkodnunk, hisz egy sűrűbb áttetsző szőttes, csipke, tül, vagy rácsos anyag még dekoratívabb alapot szolgáltat ajándékunknak.

 

Oldalak

Sztárok
Ahogyan az várható volt, az Egyesült Királyságba látogató Harry nem találkozik a brit királyi család egyik tagjával sem, arra azonban senki sem volt felkészülve, III. Károly időközben milyen döntésre...
Fashion&Beauty
A pucérruhák trendje még mindig tart. A 2024-es MET-gála továbbra is bizonyítja, hogy a sztárok imádják a szinte teljesen áttetsző darabokat, amelyek szinte alig takarnak valamit.
Lifestyle