Egészség

Ekkor érhet véget Magyarországon a járvány harmadik hulláma

A napi esetszám akár a nyolcezret is meghaladhatja majd a következő időszakban, azonban ha minden jól megy, tavasszal fellélegezhetünk - jelentette ki Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki azt is kifejtette, hogy 3-4 millió embernek kellene felvennie az oltást a nyájimmunitás kialakulásához.

Még emelkedni fog a fertőzésszám

Az előttünk álló időszak komoly megpróbáltatások elé állítja majd a magyar egészségügyet, lesz olyan periódus is, amikor akár a nyolcezret is meghaladhatja a napi fertőzésszám - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Mandinernek. Ez persze csak a jéghegy csúcsa a szakember szerint, hiszen a regisztrált esetek nem fedik le egy az egyben a valós megbetegedéseket, ezt már a H-UNCOVER országos reprezentatív epidemiológiai kutatás is bebizonyította - hangsúlyozta Merkely. Azt egyelőre nem lehet teljesen pontosan megbecsülni, hogy mennyi lesz a mostani krízis legmagasabb napi esetszáma, arra nézvést viszont már lehet jóslatokba bocsátkozni, hogy meddig tart a harmadik hullám - folytatta a Semmelweis rektora. Ha sikeresen növeljük a beoltottak számát, és a következő hetekben legalább annyi ember fel tudja venni a vakcinát, mint a múlt héten, akkor május közepén lecsenghet a mostani járványhullám - ecsetelte Merkely Béla.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Egészség
Fashion&Beauty
A sírás egy természetes biológiai folyamat, amely segít kifejezni és feldolgozni az érzelmeket. De gondoltál már arra, vajon milyen hatással lehetnek a könnycseppek bőrödre nézve?
Lifestyle
A pizza az az étel, ami a világ minden táján hódít, és kevés olyan ember van, aki ne fogyasztaná szívesen – sajnos azonban mivel nem kedvez túlzottan a diétának, a legtöbb fogyókúrázó kiiktatja az...
Egészség
Ha te sem szeretnéd idő előtt elveszíteni szellemi frissességedet és agyi jólétedet, akkor jobban teszed, ha kerülöd ezeket az egyszerű és sokszor ártalmatlannak tűnő mindennapi szokásokat.