Egészség

Ekkor érhet véget Magyarországon a járvány harmadik hulláma

"Kiszámíthatatlan betegségről van szó"

A nyájimmunitás kialakulásához legalább három-négy millió embernek kellene beoltatnia magát, még akkor is, ha az átfertőzöttek száma a milliós nagyságrendet is eléri. Merkely Béla ugyanis emlékeztetett rá, hogy a nyájimmunitást a víruson átesettek és a beoltottak számának összege adja, és természetes, hogy a két csoport között van átfedés. "Koronavírusosnak lenni nemcsak fájdalmas, hiszen a kór következtében tüdőgyulladás, többszervi elégtelenség alakulhat ki, de bele is lehet halni. Kiszámíthatatlan betegségről van szó, még a harmincévesek sem lehetnek biztosak abban, hogy könnyedén átvészelik” - emelte ki Merkely Béla, aki elmondta, a nyájimmunitás megszerzésének két lehetősége van: ha megfertőződünk, vagy ha felvesszük a vakcinát. Szerinte aki eddig megúszta a fertőzést, az nem az immunitásnak, hanem kizárólag a szerencséjének köszönheti mindezt, de előbb-utóbb meg fogja kapni a betegséget. "A másik út az oltás, ami nemcsak biztonságos, de sokkal hosszabban tartó immunitást és védettséget ad, mint amikor valaki átfertőződik" - szögezte le a szakember.

Fotó: 123rf
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában osztotta meg gondolatait a jelenlegi magyar járványhelyzetről. A szakember az általános tendenciák ismertetésén túl arra is kitért, mennyien utasítják el jelenleg a koronavírus elleni vakcinát Magyarországon.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.
Lifestyle
A filmvilág csillogó díszletei mögött olykor szívszorító tragédiák húzódnak: több olyan ikonikus világsztár is akadt, aki az alkotói folyamat közben vagy a bemutató előtt távozott az élők sorából,...
Lifestyle
Tudományos áttörést értek el a Kaliforniai Egyetem kutatói: a világ eddigi legösszetettebb fehérjetérképével sikerült azonosítaniuk azokat a molekuláris metszéspontokat, amelyek kulcsszerepet...
Fashion&Beauty
A kétezres évek felejthetetlen buliszettje, a feltűnő felső és a farmer ikonikus párosa ismét meghódítja a kifutókat és az utcákat. A nosztalgikus recept 2026-ban kifinomultabb, stílusosabb és...
Lifestyle
Az Oroszlánnak egy váratlan felismerés ma segíthet megszabadulni egy régi tehertől. Olvass tovább!
Fashion&Beauty
A divatvilág peremvidékéről a legexkluzívabb vörös szőnyegekig vezetett az útja a Matières Fécales (nemzetközileg ismert nevén Fecal Matter) nevű márkának.