Egészség

Ebben a két szomszédos országban már megjelent a vírus brazil mutációja

Ausztriában és Romániában is azonosították a vírusváltozatot.

Ausztriában megjelent a brazil mutáció

Két Magyarországgal szomszédos államban, Ausztriában és Romániában is felfedezték a koronavírus brazil mutációját. A Der Standard című osztrák napilap értesülései szerint Salzburgban azonosították az első helyi esetet, egy férfiről van szó, akivel kapcsolatban a gyanú már két héttel korábbi pozitív koronavírustesztjénél is felmerült, így hát további vizsgálatoknak vetették alá, melyek minden kétséget kizáróan igazolták, hogy ő az első osztrák állampolgár, akit a Covid-19 brazil mutációja fertőzött meg. Az egyelőre rejtély, hogy hogyan kaphatta el a kórt, ugyanis nem járt külföldön, és olyanokkal sem érintkezett, akik szabadságukról visszatérve esetleg megfertőzhették volna. A pácienst elszeparálták a többi betegtől, és mindenkinek, akivel személyesen találkozott, házi karantént rendeltek el.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Két szomszédunknál is regisztrálták a koronavírus brazil variánsát

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Egészség
Sztárok
Tizenöt év után ismét Liptai Claudia vezette a Mokkát: péntek reggel Henry Kettnerrel debütált a TV2 stúdiójában, majd a Femcafénak mesélt első élményeiről, a közös munkáról és a folytatásról is.
Sztárok
Az RTL 2027-es kínálatában visszatérnek a közönségkedvencek, miközben új realityk, sorozatok és közéleti műsorok is érkeznek. A csatorna több műfajban készül friss tartalmakkal, és új televíziós...
Sztárok
Ókovács Szilveszter egy sejtelmes Facebook-bejegyzésben üzent menesztése után, amelyben egy 2020-as találkozót és Magyar Péterre utaló sorokat idézett fel. Felesége közben nyilvánosan kiállt mellette...
Sztárok
Tizenöt év után tért vissza Liptai Claudia a Mokka stúdiójába. Péntek reggel Henry Kettner oldalán köszöntötte a nézőket, láthatóan felszabadultan, humorral indítva az új korszakot a TV2 reggeli...
Sztárok
A nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb színésznőjéért férfiak milliói rajongtak, ám a világhírnév ellenére végül hátat fordított Hollywoodnak – napjainkban Mia Sara már egészen más életet él.
Sztárok
Pumped Gabó neve már a kezdektől összeforrt a Balaton Sounddal és a feltűnő fesztiváltánccal, ám egy friss podcastbeszélgetésben elárulta: sokan még mindig azt hiszik, valóban így hívják, művészneve...