Sztárok

Rehabon a Trónok harca sztárja - Tönkretette életét a sorozat

Önként vonult be a klinikára.

Elvesztette második családját

Lelkileg és fizikailag is megterhelő volt a forgatás a Trónok harca színészeinek, főleg a 8. évad munkálatai okoztak nehézségeket. A Havas Jont alakító Kit Harington már korábban is nyilatkozott arról, hogy élete teljesen megváltozott a sorozat óta, és nemcsak a siker pozitív hatásaira gondolt, hanem a sok stressz és a megfeszített munkatempó is megtette a hatását. Harington barátai szerint az utolsó csepp a pohárban a Trónok harca fináléja volt, ahol a színész rádöbbent, hogy a nyolc éven át tulajdonképpen folyamatosan dolgozott, és a melónak most vége. Olyan ürességet érzett, amit nem tudott pótolni.

Folyamatos feszültség

Kit Harington a finálé forgatása után szemmel láthatóan összeomlott, és teljesen összetört, mert úgy érezte elvesztette második családját. "A húszas éveimben jártam, amikor Havas Jon lettem, és ahogy haladt előre a történet úgy lett egyre fontosabb a karakterem és ettől én is befeszültem. Aztán amikor megölnek az egyik évad végén, az érdeklődés is megsokszorozódott irántam, ami nagyon terhes volt. Ahelyett, hogy elült volna, a nyomás egyre csak nőtt. Akkor mentem először terápiára" - vallotta be a Variety magazinnak Kit, aki most Cunnecticatban, egy luxusrehabilitációs klinikán próbálja rendbe hozni az életét.

35 millió havonta

Kit nemcsak a stressz miatt, de a régóta fennálló alkoholproblémái miatt is kezelésre szorul, és bár hosszú még az út a gyógyulás felé, a Daily Mail információi színész mindent megtesz, hogy rendbe hozza életét. "Amikor le kellett vennem a Havas Jon-jelmezt, úgy éreztem, mintha a bőrömet nyúzták volna le" - mondta korábban, ami jól szemlélti, mennyire magáénak érzte Havas Jon karakterét. A gyógyulásért a színész havonta 120 ezer dollárt (35 millió forintot) fizet, és a kezelés során kognitív viselkedésterápiát és pszichológiai coachingot kap, mellé meditációt és stresszkezelést tanítanak neki, amire saját bevallása szerint már éve óta nagy szüksége van.

A Trónok harca színésze nyíltan beszélt a botrányos ügyekről egy interjúban.

Leadfotó:123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – ez derült ki abból az OTP Mobil megbízásából a Pulzus Kutatási Rendszerrel készült kutatásból, amelyet március 5...
Lifestyle
A mellékhelyiségben olykor egy alapos takarítás után is olyan szagokkal találkozhatunk, amelyek nem éppen kellemesek - ha friss, foltmentes és ragyogó WC-re vágysz, akkor a méregdrága tisztítószerek...
Egészség
Elgondolkodtál már azon úgy igazán, hogy vajon tényleg milyen gyakorisággal lenne szüksége a gyerekeknek zuhanyzásra? Egy gyermekorvos meglepő véleménnyel van erről, amit biztos, hogy sosem gondolnál...