Sztárok

Tahi Tóth László özvegye megtörte a csendet - Ezt volt férje utolsó kívánsága

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész 25 évig élt boldog házasságban.

Nepálba utazott

Egy évvel a legendás színész halála után kedvese, Kárászy Szilvia őszintén vallott az elmúlt hónapok fájdalmas napjairól a Blikknek. A zongoraművésznő elmondta, iszonyú lelki erő kellett ahhoz, hogy az utolsó pillanatig a párja mellett maradjon, ám lassan sikerül lezárnia a gyász időszakát. "Laci halála után gyógyulás kellett a lelkemnek, ezért utaztam Nepálba a sógornőm unszolására. Néha már képes vagyok szívből is mosolyogni" – mondta Szilvia, aki jól tudja, a párja azt akarná, hogy boldog legyen, ne gyászolja magányosan élete végéig.

Egyedül kell talpra állnia

A hosszú és nehéz időszak után a művésznő igyekszik újra felépíteni az életét, ám nem könnyű a helyzete. "Próbálok talpra állni, de nagyon nehéz. Laci halála előtt az utolsó hetekben mindent át tudtunk beszélni. Nekünk is, mint minden házaspárnak, néha voltak gondjaink, de a kapcsolatunk az utolsó pillanatig fejlődni tudott. Rendkívüli, különleges ember volt, s amikor már nagyon beteg lett és érezte, hogy közel a földi élet vége, számot vetettünk az együtt töltött 25 évünkről. Áldás, hogy a végső szívdobbanásáig az otthonunkban, a sorssal megbékélve egymást ölelhettük" – mesélte Szilvia, aki jól tudja, szeretett párja azt akarná, hogy boldog legyen, ne gyászolja magányosan élete végéig.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Máig tartják a kapcsolatot

A művésznő bevallotta, elhunyt párjával máig kapcsolatban van, és sokszor még "beszélgetnek" is. "Gyakran kijárok hozzá a temetőbe, ahol beszélgetünk. A sírkő is lassan elkészül, ám mostanáig képtelen voltam bizonyos dolgokat elengedni vele kapcsolatban. Még mindig majdnem minden úgy van, ahogyan itthagyta. Szeretném felvenni a kapcsolatot a színészmúzeummal, hogy néhány ruháját, jelmezt, különleges tárgyat nekik ajándékozzak. Azt hiszem, ez a lassú gyógyulás jele, bár Laci mindig velem marad. Nem tudok és lélekben nem is akarok elszakadni tőle" - mondta Szilvia a Blikknek.

Szilvia mellette volt az utolsó pillanatig.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.
Sztárok
Egy egyszerű, mégis mély jelentéssel bíró nyilvános szerepléssel Vilmos herceg és fia, György herceg csendesen, de annál meghatóbban idézték meg Diana hercegnét. A közös látogatás nemcsak egy családi...
Sztárok
Az 1997-es katasztrófafilm, a James Cameron által rendezett Titanic szinte varázsütésre Holllywood legmagasabb csúcsára repítette Kate Winsletet, ám a színésznő a hírnév árnyoldalaival is szembesült...