Sztárok

Ördög Nóra: „Én általában kidumálom magam a különböző szituációkból ” - Interjú a Next Top Model Hungary műsorvezetőjével

Hamarosan látható lesz a TV2 legújabb produkciója, a Next Top Model Hungary, melynek kapcsán a Femcafe.hu-nak lehetősége nyílt arra, hogy a műsor házigazdájával, a gyönyörű Ördög Nórával is interjút készítsen a valóságshow sajtóvetítése után.

„Magamon is észrevettem, hogy próbálok azért egy kicsit más pózokat felvenni”

Mint ahogyan arról már mi is beszámoltunk, Ördög Nóra közreműködésével Magyarországra érkezik a Next Top Model Hungary, melynek első része március 17-én lesz látható a TV2 csatornáján. A tehetségkutató valóságshow hazánk következő topmodelljét keresi majd: a jelölteknek a műsorban hétről hétre be kell bizonyítaniuk rátermettségüket a kivételes szakmai zsűri, Axente Vanessa, Tomán Szabina, Merő Péter és Tombor Zoltán előtt, hogy végül helyet kapjanak a nívós divatszakmában, és ők vihessék haza az álomfődíjat. A győztes nyereménye ugyanis nem más, mint 10 millió forint, valamint egy két éves modellszerződés az Icon Modell Management-nél - a tét tehát hatalmas. A Next Top Model Hungary csütörtöki sajtóvetítésén a Femcafe.hu is részt vett, ahol a négy zsűritagon kívül a műsor házigazdájával, Ördög Nórával is beszélgettünk. A vele készült interjút a videóra kattintva te is megtekintheted:

Ördög Nóra közreműködésével március 17-én Magyarországra érkezik a Next Top Model Hungary, melynek csütörtöki sajtóvetítésén a Femcafe is részt vett – az eseményen lehetőségünk nyílt beszélgetni a műsorvezetővel, no és persze a négy zsűritaggal is, akik izgalmas részleteket árultak el a közelgő produkcióról.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Néhány hete ütötte fel a fejét az új módszer, amely egyszerűnek és hatékonynak tűnik. Íme, mit gondolnak erről a szakértők.
Fashion&Beauty
A nyár beköszöntével mindannyian forró napsütésről, csodálatos nyaralásról és rengeteg ú élményről kezdünk ábrándozni. A ruhatár felfrissítése mellett viszont a nyitott szandálok és papucs...
Lifestyle
Nem mindenki rajong a testmozgásért, és valószínűleg már hallottál másokat viccelődni azzal, hogy allergiásak az edzésre. Pedig ez nem vicc, az edzésallergia tényleg létezik és igen komoly...