Egészség

A legfrissebb omikron-fejlemények: megjelent Magyarországon és megvan az első áldozat is

Azonosították az omikron első halálos áldozatát, és a szupervariánst már magyar fertőzötteknél is kimutatták.

Az omikron első áldozata

Legalább egy beteg elhunyt, aki a koronavírus új, omikron variánsával fertőződött meg – jelentette be hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök, ezzel pedig megvan a szupervariánsnak tartott omikron első hivatalos halálos áldozata. Nagy-Britanniában az omikron jelentősen növeli a kórházban ápoltak számát, a kormányfő pedig úgy tartja: félretehetjük azt az elméletet, hogy a vírus enyhébb variánsáról van szó – írta meg a Portfolio.

Hétfőn Sajid Javid brit egészségügyi miniszter azt mondta, hogy tíz beteget ápolnak kórházban az omikronnal, kiemelte, hogy a variáns elképesztő ütemben terjed, néhány naponta duplázódik meg az esetek száma.

Tudományos eredmények szerint két vakcina nem nyújt elégséges védelmet a Dél-Afrikából származó mutációval szemben, a harmadik dózis viszont 70-75 százalékos védettséget képes adni brit szakértők szerint. Johnson szerint is jelenleg az egyetlen jó megoldást a harmadik oltás felvétele jelenti mindenki számára. Ez mindenki számára elérhető az országban a múlt hét óta, és előrejelzések szerint az év végéig mindenki meg is kaphatja a megerősítő oltást, aki kéri.

Európa több országában is már közösségi terjedést mutat az omikron variáns, így várható volt, hogy Magyarországon is megjelenik ez a törzs. Ahogy arról a Femcafe.hu is beszámolt, hétfő délelőtt egy helyi lap szerint Izraelben 55 esetben azonosították az omikron vírusváltozatot, az egyik fertőzött pedig hazánkból érkezhetett az országba. Most már az is bizonyított, hogy Magyarországon is azonosították az omikront, ráadásul egy olyan házaspárnál, melynek tagjai nem jártak külföldön az elmúlt időszakban.

Lapozz a részletekért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Valószínűleg neked is van épp otthon abból az élelmiszerből egy kevés, amit ha a vágott virágok közé teszel a vázában lévő vízbe, akár több héten át is élvezheted a gyönyörű anyák napi növények...
Egészség
Ha te sem szeretnéd idő előtt elveszíteni szellemi frissességedet és agyi jólétedet, akkor jobban teszed, ha kerülöd ezeket az egyszerű és sokszor ártalmatlannak tűnő mindennapi szokásokat.
Lifestyle
Az ágyunk szent hely. Egy hely, ahol alszunk, ahol kipihenhetjük a fárasztó hétköznapokat és ahol a hétvégék nagy részét henyéléssel tölthetjük. Nem szabadna olyan helynek lennie, ahol te és a párod...