Kis híján tönkretette lelkileg az ABBA sztárját, ami történt: az énekesnőnek komoly árat kellett fizetnie a sikerért

Nagy árat fizetett a világsikerért minden idők egyik legnépszerűbb együttese, az ABBA: a svéd formáció tagjai nemrég egy dokumentumfilmben meséltek arról, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük.

Őszinte vallomás

Az ABBA 1974-ben robbant be a köztudatba, amikor Waterloo című dalukkal megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált – ez volt Svédország első győzedelme a fesztiválon. A zenészek számára egy ponton már nem volt megállás a csillogás felé vezető úton, a győzelem óta eltelt 50 évben pedig nem kevesebb, mint 385 millió lemezt adtak el, az pedig csak hab a tortán, hogy dalaik mind a mai napig hatalmas slágereknek számítanak, amikre a fiatalabb generációk is bármikor tudnak önfeledten bulizni. Az óriási népszerűség mögött azonban számos megpróbáltatás árnyékolta be a zenészek életét: az indulás eleve nem volt könnyű, ráadásul a közös munka a két pár – Agnetha és Björn, valamint Anni-Frid és Benny – házasságát is zátonyra futtatta. Nemrég megjelent egy vadonatúj dokumentumfilm, melyben a sztárok őszintén meséltek a nehézségekről, illetve arról, mi minden vezette őket ahhoz, hogy feloszlassák az együttest; részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Hiába az elsöprő siker és a töretlen népszerűség, az ABBA tagok élete sem volt mindig fenékig tejfel. Sötét titkok és borzasztó tragédiák árnyékolták be a zenekar életét, amik máig hatással vannak a négytagú banda mindennapjaira.

Leadfotó: Siegfried Pilz/United Archives via Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.