Sztárok

Mi lesz most vele? Borzalmas tragédia történt Tina Turnerrel, az énekesnő második fia is elhunyt – Ez okozta a férfi halálát

Ez okozta a halálát

Ronnie felesége, Afida Turner Instagram-oldalán árulta el férje halálának okát: kiderült, hogy a férfinál kiújult a rák, amit korábban egyszer már sikeresen legyőzött, ám három hete ismét rosszul lett miatta. Csütörtök reggel házának utcáján találtak rá, nehezen lélegzett, az életét pedig már a mentők sem tudták megmenteni. Tina Turner ekképpen búcsúzott legkisebb fiától a közösségi oldalán: „Ronnie, túl korán távoztál közülünk. Bánatomban most csak behunyom a szemem és rád gondolok, szeretett fiam”. Ronnie felesége szerint férje fantasztikus zenész és basszusgitáros volt, egy igazi angyal, akinek csodálatos lelke volt: „Férjem, legjobb barátom, édesem, mindvégig én voltam a támaszod, az ápolód, a kis szörnyecskéd. Mindent megtettem érted, amit csak tudtam ezalatt a 17 év alatt, és kitartottam melletted a végsőkig. Borzalmas, ami a testvéreddel és ami az édesapáddal történt. Nyugodjatok békében mindnyájan” – búcsúzott az özvegy.

Otis Redding a mai napig az amerikai könnyűzene egyik leghíresebb alakjaként ismert, ám karrierje és élete is túl korán véget ért egy szerencsétlen baleset miatt.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Egészség
Amerikai kutatók embereken és állatokon is tesztelték az agydaganat ellen kifejlesztett oltóanyagot.
Lifestyle
Létezik olyan, hogy tökéletes időpont a szexre? Nos, a kutatók szerint igen, sőt, percre pontosan meg tudják mondani!
Lifestyle
Szeretnéd, hogy a gondosan elültetett muskátlik egész nyáron megállás nélkül virágozzanak? Egy könnyen beszerezhető hozzávalóra lesz csupán szükséged.