Sztárok

„Ezekkel a lányokkal igenis kapcsolódtunk érzelmileg is” – Interjú a Next Top Model Hungary zsűrijével

Ördög Nóra közreműködésével március 17-én Magyarországra érkezik a Next Top Model Hungary, melynek csütörtöki sajtóvetítésén a Femcafe is részt vett – az eseményen lehetőségünk nyílt beszélgetni a műsorvezetővel, no és persze a négy zsűritaggal is, akik izgalmas részleteket árultak el a közelgő produkcióról.

Mesés karrier, rengeteg kihívás: ez a Next Top Model Hungary

Az Egyesült Államokban 24, Németországban 17, és a világ több, mint húsz országában további 70 évadot megélt tehetségkutató valóságshow hazai verziójában a modell jelölteknek hétről hétre nem mindennapi tréningeken, küldetéseken, fotózásokon és bemutatókon kell bizonyítaniuk rátermettségüket, hogy ezzel meggyőzzék a Next Top Model Hungary négy tagú szakmai zsűrijét – Axente Vanessát, Tomán Szabinát, Merő Pétert és Tombor Zoltánt – arról: helyük van a divatszakmában. A tét hatalmas, hiszen a 10 millió forintos fődíj mellett többek között a Palvin Barbara karrierét is menedzselő Icon Modell Management két éves exkluzív modell szerződése vár a győztesre. A sikerért meg kell küzdeni, ezt több éves tapasztalattal és rutinnal a hátuk mögött jól tudják a zsűritagok is, akik természetesen tiszteletüket tették a műsor csütörtöki sajtóeseményén, melyen többek között arról beszélgettünk velük, hogy az áhított topmodell karrier mesésnek és csillogónak tűnik, de rengeteg kihívást és embert próbáló feladatot rejt, emellett szó esett magáról a produkcióról, a forgatáson szerzett tapasztalataikról, valamint sok más izgalmas témáról is. „Ezekkel a lányokkal igenis kapcsolódtunk érzelmileg is” – jegyezte meg többek között Merő Péter.

Vanessával korábban részletesebben is beszélgettünk a manökenélet kulisszatitkairól, az interjút erre a linkre kattintva tudod elolvasni, a valóságshow-ról készült videónkat pedig alább tekintheted meg:

Több mint egy évtizednyi kihagyás után folytatódhat a legendás tehetségkutató, a Megasztár.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos ma összefut egy rég nem látott ismerősével. Napi horoszkóp!
Lifestyle
A konyhát érdemes mindig tisztán tartani, és nem szabad elhanyagolni a takarítást, különben később csak nehezebb dolgunk lesz. Egy nő most zseniális trükköt mutatott be a TikTokon.
Lifestyle
A Vízöntő szívét sikeresen megdobogtatja egy új ismerőse. Hétvégi szerelmi horoszkóp!