Kerekes Vica: A hideg ráz a gondolattól, hogy showműsorban szerepeljek - Interjú
A gyönyörű színésznő - akit épp úgy ismernek filmjeiről Szlovákiában, Csehországban és Németországban, mint Magyarországon - exkluzív interjúban mesélt nekünk származásáról, karrierjéről, döntéseinek hátteréről és új filmjéről, a HAB-ról.
A csinos, vörös, szeplős lány, akivel fél Kelet-Európa forgatott már
Kerekes Vica - vagy ahogyan külföldön ismerik Vica Kerekesová, Eva Kerekesová, Eva Vica Kerekésová és Eva Kerekešová - a rendszerváltás előtt született az akkor csehszlovákiai Füleken. A 39 éves felvidéki színésznő vérbeli kozmopolita, de ha definiálnia kéne a gyökereit, egyértelműen magyar származásúnak vallja magát. A 2000-es évek közepétől láthatjuk magyar filmekben, a Mázli (2008), a Szuperbojz (2009), a Ki/Be Tawaret (2010, a Couch Surf (2014), az Anyám és más futóbolondok a családból (2015), a Tranzitidő (2015) és az Apró mesék (2019) című hazai alkotásokban is szerepelt. Németországban a Codename Holec (2017) és a Die Freibadclique -Summer of '44 (2017) filmekből ismerik a nevét, cseh filmjét, a 2011-es Férfireményt pedig több millión látták. Olyan híres, nemzetközi alkotásokban is jegyzik a nevét, mint a 2020-as Resistance - amelyben az Oscar-díjra jelölt Jesse Eisenberggel játsztott együtt -, valamint a 2017-es Netflix-dráma, a Milada.
A filmezés mellett a színpadot sem hanyagolta el: két évadon keresztül állt színpadon a Szolnoki Szigligeti Színházban, de a Diósgyőri Várszínházban, a Zsámbéki Színházi Bázis színpadán és a Tháliában is megfordult. Tévésorozatokban, reklámfilmekben egyaránt szerepelt, itthon és külföldön is, ma pedig a szabadúszó színésznők izgalmas életét éli, olyan szakmai elismerésekkel a háta mögött, mint például két fődíj a Magyar Filmszemlén.
A különleges szépségű színésznő nem tartozik azok közé, akik gyakran megjelennek a magyar médiában: csak ritkán ad interjút, a showműsorok és celebesemények világa pedig távolabb nem is állhatna tőle. Most a legújabb, HAB című filmje kapcsán adott a Femcafe.hu-nak exkluzív interjút, melyben mesélt nemzet- és hivatástudatáról, a nemzetközi filmes szcénáról, valamint azt is elárulta új filmje kapcsán - ahol egy hitel miatt férjet és gyereket hazudik magának -, hogy vágyik-e már arra, hogy a karrierépítés helyett a családalapítás játssza életében a főszerepet.
Milyen volt Füleken magyar gyerekként felnőni?
A szülővárosomnak mindig is fontos szerepe volt, van és lesz az életemben. Szerencsés vagyok, mert olyan gyerekkorom volt, amilyen a nagy könyvben meg van írva. Azt gondolom, minden gyereknek ilyen boldog környezetben kellene felnőnie. A legfontosabb emberi értékeket kaptam meg otthon, mint a becsület, tisztelet és a biztonság. Ahogy haladok az életemben, látom, hogy ez bármennyire normális számomra, egyáltalán nem ez az általános. A szerencse gyerekének tartom magam, amiért ilyen sorsot kaptam. Egy családi házban éltünk a nagyszüleimmel. Fülek egy város, kulturális szépségekkel, de én otthon a vidéki létet tapasztalhattam meg. Egy ideális közeg volt, ahol minden megtermett számomra, ahonnan könnyű volt nagyot dobbantani.
Kislányként milyen voltál? Visszahúzódó, kívülről szemlélődő vagy már akkor is nyitott és szereplős alkat?
Már akkor is olyan voltam, mint most, kicsit ez is, meg az is. Ha a saját közegemben voltam, akkor nem kellett noszogatni, mert gyorsan és egyszerűen ki tudtam magamat fejezni, de ha új közegbe, társaságba kerültem, akkor inkább visszafogott voltam. Most felnőttként is ilyen vagyok, ha kell, tudok központi figura lenni, de legalább ennyire élvezem, ha csak figyelek másokat és hagyom őket érvényesülni. Nem az én szájízemnek való, ha mindig én vagyok a porondon. Sokszor felveszünk pózokat, vagy túlzásba esünk vagy visszafogjuk magunkat, nekem is idő volt mire megtaláltam a saját, természetes énemet.
Miért lehet, hogy feszengtél néha a viselkedésed miatt?
Fejtegethetném, hogy a kisebbségi létünk miatt, amiben nevelkedtem. Talán az adott egy-két blokkot, ami miatt azt érezhettem, nem vagyok teljes értékű tagja a közösségnek. Ez nyilvánvalóan nem így volt, de abban az időben, amikor gyerek voltam érezhetőbb volt ez, mint ma. Nálunk is szorgalmazták, hogy több tárgyat tanuljunk szlovákul, a himnuszt sem énekelhettük, mint egy magyarországi magyar. Nem akarok pátoszos lenni, de én, amikor meghallom a magyar himnuszt, a mai napig sírok. Voltak olyan szituációk, amikor a tudtunkra adták, hogy kisebbségi létben vagyunk, például mikor éreztették velem, hogy akcentusom van. Úgy éltem meg, hogy nincs helyem ott lenni, mintha valamivel kevesebb lennék...
Otthon mi volt erről az álláspont? Beszélgettetek róla, hogyan kéne viselkedni ebben a helyzetben?
Nem emlékszem arra, hogy valaha kimondottan erről a témáról beszélgettünk volna. A szüleim, nagyszüleim olyan természetességgel kezelték a magyarságunkat, hogy nem kellett erről különösebben értekezni az ebédlőasztalnál - talán az lett volna természetellenes, ha nagyon a számba rágják, hogy én így is értékes vagyok. Anyukám magyar iskolában volt magyar tanár, az életem nyolc évét úgy töltöttem, hogy vele mentem és jöttem. Ő a tanítás által próbálta átadni nekem a magyar hagyományokat, de a színjátszást is tőle kaptam. Apukám viszont inkább szlováknak tartotta magát, de otthon, velünk mindig magyarul beszélt. Én úgy éreztem, hogy azáltál, hogy három nyelven beszélek, magyarul, szlovákul és csehül, csak több lettem. Nem vagyok gyökértelen, a gyökereimet a családom jelenti és a hely, ahová születtem. Nem érzem azt, hogy csak a magyar nemzethez tartozom, mert ugyanúgy tartozom a szlovákhoz is - mindkettő erősen meghatároz. A bőrömön érzem, hogy Trianon egy kollektív trauma, amit én is hordozok. Nem foglalkozom ezzel napi szinten, de ott van bennem, a bőröm alatt, sejt szinten. Emlékszem, milyen érzés volt, mikor átléptük a határt, felszabadultabb lett a lényünk... Az biztos, hogy rengeteg alázatot és empátiát tanultam meg azáltal, hogy így nőttem fel.
A színészi pályán pedig talán ez a két legfontosabb tulajdonság, az alázatosság és az érzékenység...
Abszolút, ez a két építőkő. A főiskola elvégzése után még inkább bennem volt egy vágy, hogy a beleérzőképességemet fejlesszem, hogy alázattal alá tudjak menni a szerepnek. A színpadon, a filmvásznon nekem, mint Kerekes Vicának meg kell szűnnöm. Nem bírálhatom, nem kifogásolhatom a karakteremet, mert csak úgy lesz hiteles. Mindenemmel szolgálnom kell a szereplőt, teljesen le kell gyűrni az egót. Úgy gondolom, ha valakit ezen a pályán a saját meggyőződése és ízlése irányít, nem tud átlényegülni, akkor nincs itt keresnivalója.
A pozsonyi színművészetin végeztél. Hogyan kerültél át Magyarországra?
Iszonyatosan izgatott, hogy egy új területen miképpen működöm, hogyan lehet magyarul játszani. Olyan volt ez számomra, mintha egy népmesébe csöppentem volna: elindult a leány felfedezni a világot. Szeretem a kihívásokat és lételemem a tanulás. Azt veszem észre, és ez vállalt kritika a részemről, hogy a legtöbb színész megelégszik azzal, hogy a saját országában befut és foglalkoztatott színész válik belőle. Én örülök, hogy volt elég bátorságom ahhoz, hogy kilépjek a megszokott keretekből és mindig új területen próbálkoztam.
Ez a merészség nemcsak a kaland és a kihívás szempontjából, hanem a karriered alakulását tekintve is kifizetődő volt.
Mindig elgondolkozom azon, amikor a karrier szót hallom, hogy mit jelent számomra ez pontosan. A karrier, siker mind az egó terméke. Az út viszont nekem mindig érdekesebb, mint a cél. Engem mindig az mozgat, hogy mit tesz a személyiségemmel az, hogy ha egy új közegbe érkezem, ahol még nincs múltam, nincsenek eredményeim. Mit tudok kihozni ebből a helyzetből? Ha már valahol vagy "valaki", akkor sokszor már a közeg elnézőbb, adják alád a lovat és persze, hogy ez neked ízlik. Egy új, ismeretlen terep viszont sosem megúszós, ott bizonyítani kell, én pedig ezt szeretem. Vannak kollégák, akik már a saját egójuktól nem látják a valóságot, nem tudják helyi értéken kezelni a saját teljesítményüket. Nekik különösen javasolnám, hogy menjenek el, próbálják ki magukat a nemzetközi színtéren, mert idegennyelven előadni teljesen új tapasztalás és garantáltan mentesít a kiégéstől.
Az elmúlt több mint 10 évben szerepelsz magyar filmekben, de az átlagemberhez nem érnek el a sikereid. Miért alakult úgy, hogy dacára annak, hogy színésznő vagy nem lett belőled közéleti szereplő?
Rögtön az első magyar női főszerepemet Pater Sparrow-tól, Verebes Zoltántól kaptam 2008-ban az 1-ben, amiért megkaptam a Magyar Filmszemlén a legjobb női alakításért járó díjat. Nagy szívfájdalmam, hogy nem talált értő fülekre és szemekre ez a film, mert a mai napig az egyik legzseniálisabb produkciónak tartom, amiben valaha részt vettem. Mint mindenkinek, nekem is voltak olyan filmek az életemben, amik fölöslegesek, de erre mindig csak utólag jön rá az ember. Ez normális dolog, egy folyamat, amiből nagyon sokat lehet tanulni.
![](/sites/default/files/images2017/1_vorosszonyeg/kerekes.webp "Kerekes Vica az "1" című magyar krimi Maya Satinjaként")
2010-ben aztán jött a Ki-be tawaret, amiért szintén díjat kaptam. De ez nem valósulhatott volna meg anélkül, hogy a rendező, Molnár Gyuri szintén fantasztikusat alkotott. 2015-ben, Almási Réka Tranzitidő című filmjében játszottam női főszerepet, amiért szintén kaptam díjat. Nem panaszkodhatok, mert sok szép élményt és elismerést kaptam a pályámon Magyarországon. De tény, hogy a jelenlétem nem volt folyamatos, mert szabadúszóként a cseheknél, szlovákoknál és a németeknél is dolgoztam párhuzamosan különböző produkciókban. Azt mindig pontosan tudtam, hogy nem vagyok az az alkat, aki a klasszikus híresség. Nem szeretek celebeseményekre, divatbemutatókra járni, a hideg ráz a gondolattól, hogy kereskedelmi tévé showműsorában szerepeljek. Senki nem kényszerít szerencsére ilyesmire, ráadásul már a filmek szintjén sem kényszerülök kompromisszumra, ma már megtehetem, hogy nemet mondjak egy Szuperbojz szintű filmre.
Hamarosan bemutatják az új filmedet. A HAB a sztorija alapján nem egy komoly mélylélektani dráma, inkább látványvilágában hordozza a művészfilmes jelleget. Kicsit franciás, kicsit cukormázas vígjáték, amelyben te a főszereplőt, Dórát alakítod, egy karakán cukrászlányt, aki még egy álcsaládot is kreál maga köré, ha ez kell ahhoz, hogy vállalkozását megmentse a csődtől. Mi tetszett meg ebben a szerepben, hogy elvállaltad?
Utólag derült ki, hogy a rendező, Lakos Nóra végig engem képzelt el a szerepre, de több castingon is kipróbáltak, mire megszületett a döntés, hogy enyém a szerep. Először azt gondoltam, hogy én már ezen túl vagyok, nem biztos, hogy sikerül hitelesen megformálnom Dórát, hiszen egy 30-as évei elején járó nő. Egy ponton túl már érzed színészként, hogy nem mehetsz visszafelé, bármennyire is szeretnéd kitolni a határaidat. Én elfogadom a koromat, jövő márciusban leszek 40 éves. Ennek ellenére úgy érzem, jól tudtam kapcsolódni ehhez a karakterhez. Először átküldték a jeleneteket, amik színészként felcsigáztak engem. Volt benne játszási lehetőség, izgalmasnak tűnt. Dóra mindent kontroll alatt tart: a haját, a ruháját, a lakását, egy perfekcionista alkat, mert ez kell a cukrászathoz. Aztán a végén ő is levetközi ezt, beleharap a habcsókba, megízleli a szerelmet és elolvad, mint a cukor. (nevet) Lakos Nórával csodálatos volt a közös munka, ő egy nagyon ügyes dirigens, ő segített nekem abban, hogyan formáljuk ki Dórának a jellemét, viselkedését anélkül, hogy az túl sok vagy éppen túl kevés lenne. Azt gondoltam, hogy a női rendezők keményebbek, nekik nem elég annyi, hogy kamera előtt jól mutatsz, mindig túl kell teljesíteni, hogy elismerjenek. Már hatszor dolgoztam együtt női rendezővel, a legutóbbi is egy csodálatos találkozás volt.
Várod már, milyen fogadtatása lesz a filmnek?
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy tetszeni fog-e az embereknek, ugyanakkor az évek alatt megtanultam, hogy a vélemény egy szubjektív műfaj. Az interneten pedig pláne könnyű fiktív felhasználó mögé bújva kritizálni valamit. Ha még egy ember nem is szándékoltan rosszindulatú, a legtöbben hajlamosak vagyunk arra, hogy könnyelműen beszéljünk. Felületesen írjuk körbe a dolgokat, használjuk a jól bevett frázisokat, de igazán a mélyére nem megyünk a dolgoknak. A legtöbb ember nem elég igényes arra, hogy megfelelő időt és energiát fordítson arra, amikor kifejezi a gondolatait, ami szerintem hatalmas hiba. Kicsit már távoli az elmény, én is kíváncsian fogom újranézni, hiszen két évvel ezelőtt forgattuk a filmet. Voltak bizonyos erők, amik nem könnyítették meg ennek a produkciónak a sorsát. Az alkotók 90 százaléka iszonyatos lelkesedéssel vitte a film szekerét, de nem volt könnyű útja a bemutatóig. Most viszont leírhatatlanul boldogok vagyunk, hogy a koronavírus-járvány ellenére is meg tudjuk tartani a premiert. Ebben a szomorú helyzetben különösen jó, hogy egy ilyen vidám, szívmelengető történettel szolgálhatjuk a közönséget.
A nyár egyértelműen a szociális újratöltődés időszaka volt, de nem tudni, hogy mikor kerülünk hasonlóan elzárt helyzetbe, mint előtte. Te hogy viselted a karanténidőszakot?
Azt kell, hogy mondjam, nagyon jól. Elcsépeltnek tűnhet, de ebben az időszakban jöttem csak rá igazán, mik azok a dolgok, amik valójában fontosak számomra. Ragaszkodunk a tárgyainkhoz, a programjainkhoz, az életritmusunkhoz, de egy ilyen helyzetben minden átértékelődik. Azt vettem észre, hogy tudatosabb lettem. Egy ilyen helyzetben rájössz, hogy nincs szükséged azokra a dolgokra, amelyeket az újságok hirdetnek, mert nem attól leszel boldog. Attól voltam boldog, hogy volt időm magamra, a páromra, a családomra. Tudtam élvezni magát a létezést. A karanténba a szülővárosomban csöppentem bele, 14 év után először játszottam a szlovák nemzetiben, épp a próbafolyamat közepén voltunk, amikor jöttek a lezárások. Nagyon jó volt otthon lenni, ráadásul a szüleim is élvezték, hogy újra gondoskodhatnak rólam.
Neked nem hiányzik, hogy valakiről gondoskodhass?
Szoktam ezen a témán gondolkodni, engem is foglalkoztat az anyaság, a családalapítás. A család nekem fontos, mindig ebben gondolkozom. Az élet nem mindig alakul úgy, ahogyan elképzeljük, vagy mi nem vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy az adott helyzetben meglépjük ezt. Tehát azt tudom, hogy vágyom rá, de azt nem, mikor érkezik el ez a pillanat, amikor saját családom lesz.
Mi a következő nagyobb esemény, amit vársz és milyen feladatok állnak még előtted az idén?
Idén 100 éves volt a Szlovák Nemzeti Színház, ennek alkalmából lesz egy darab, amit hamarosan bemutatunk. Egy cseh-szlovák filmet is forgatok, ami az 1900-as évek elején játszódik, ami korabeli szolgálólányok történetet mutatja be. Januárban mutatjuk be a Mizantrópot, majd valószínűleg Cristina Grosan rendezőnővel fogok együtt dolgozni. Folytatjuk a cseh filmet, ahol egy tánctanárnőt játszom. Ha a korona nagyúr meg az államok vezetői engedik, akkor nem fogok unatkozni a következő fél évben. Ó, de hogy a legközelebbi dátumot ne feledjem, szeptember 7-én megtartottuk a HAB díszbemutatóját, majd 10-től felkerül a magyar mozik vetítési programjába is - ezt már nagyon várom.
Nézd meg a HAB előzetesét:
A karanténélményeiről, színházról és terveiről faggattuk a kétszeres eMeRTon-díjas magyar énekes-színészt.
Leadfotó: facebook.com/habfilm
Fotók: Heisler Zsófia; HAB, Port.hu
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
