Lifestyle

Neked van ikerlángod? Amikor a lelked megtalálja a másik felét

Szerelem volt első látásra? Érezted, hogy ő lesz az igazi? Elfelejtetted végre a játszmákat és rövid időn belül tökéletes lett az összhang? Akkor valószínűleg megtaláltad az ikerlángodat.

Lelkitárs vagy ikerláng?

Igen furcsa és nem éppen elterjedt kifejezés az úgynevezett "ikerláng", sőt, az is lehet, hogy még csak most hallottál róla először. A szó tulajdonképpen azt a személyt jelöli, akivel nem csak fizikai, hanem mély, lelki síkon is csaknem azonosak vagytok. Állítólag, amikor két ikerláng találkozik, hihetetlen erős vonzalom alakul ki köztük, olyan amilyet azelőtt még soha nem tapasztalt egyik fél sem. Fontos azonban azt is megemlíteni, hogy ez a kapcsolat kicsit ahhoz hasonlítható, mint mikor a gyertyát a két végén égetjük. Lehet gyönyörű, ugyanakkor pusztító is. A kifejezés tehát semmiképp nem összekeverendő a lelkitárssal, bár mind a két párkapcsolat szenvedélyes, mégis a különbség igen jelentős. A lelkitárs az a partner, akivel mindenben tudtok azonosulni, az ikerláng ellenben egy kicsit ellentétes viszony, mert hiába vonzzátok egymást, sok mindenben olyanok vagytok, mint a tűz és a víz.

Lapozz a részletekért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A konyhát érdemes mindig tisztán tartani, és nem szabad elhanyagolni a takarítást, különben később csak nehezebb dolgunk lesz. Egy nő most zseniális trükköt mutatott be a TikTokon.
Lifestyle
A Vízöntő szívét sikeresen megdobogtatja egy új ismerőse. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Egészség
Természetesen az időseknek már alapból kicsivel más étrendet kell követni. Sokan hihetnek egészségesnek egy ételt, de pont, hogy nem az.