Lifestyle

Mi lesz a művészettel Afganisztánban? A tálibok a zenét már be is tiltották

Betiltották a zenét

Zabihulláh Mudzsáhid, akire széles körben a tájékoztatási és oktatási minisztérium várományosaként tekintenek, egy sajtóértesülést megerősített: a radikálisok nem fogják engedni a köztéri zenét. „A zene tiltott az iszlámban, ugyanakkor reméljük, hogy kényszer helyett rá tudjuk beszélni az embereket ennek mellőzésére” – fogalmazott a tálib szóvivő.

A tálibok azt állítják, hogy ők nem ugyanazok, akik a kilencvenes években rettegésben tartották az afgán népet, csakhogy azok a tálibok is betiltották a zenét, sőt a televíziót és a mozit is, aki pedig megszegte a szabályokat, azt súlyosan megbüntették. Betiltották a médiát, betiltották a festményeket, betiltották az embereket vagy más élőlényeket ábrázoló fényképeket és a filmeket. 1996-ban látványos akciók keretében semmisítették meg a magnókazettákat. Kivételt néhány vallási jellegű zene képezett a tiltás alól.

Az akkori tálib harcosok leverése után a zene virágzani kezdett Afganisztánban, és megalapították az Afgán Nemzeti Zeneintézetet, ahol még egy kizárólag nőkből álló zenekar is volt.

Az mostani hatalomátvétel után a rádiók és televíziók gyorsan átálltak iszlám dalok sugárzására. Az nem világos, hogy ezt a tálibok kérésére tették, vagy önként váltottak, hogy így kerüljék el a konfliktusokat az új rezsimmel.

A kabuli Nemzeti Múzeum szakemberei a gyűjtemény egy részét már rejtekhelyekre menekítették. A múzeum kincseiben nemcsak a tálibok rombolása okozott károkat, de már az 1994-es polgárháború időszaka is, így azóta előkészített menekítési terveik vannak. Továbbá veszélyben vannak a még egyáltalán meglevő régészeti feltárások, kutatóhelyek és látnivalók is az országban. Ha a tálibok nem is rombolják a múlt értékeit majd úgy, ahogy korábban tették, a kulturális tevékenységek beszüntetésével is hatalmas károkat okozhatnak.

A világ lélegzetvisszafojtva várja, hogy a tálibok hatalomra kerülésével mi lesz az afganisztáni nők sorsa. Vajon van esély arra, hogy az elmúlt években kivívott jogaikból bármi is megmaradjon? Vagy már annak is örülhetnek, ha életben hagyják őket?

Leadfotó: facebook.com/AfghanistanNationalInstituteofMusic

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – ez derült ki abból az OTP Mobil megbízásából a Pulzus Kutatási Rendszerrel készült kutatásból, amelyet március 5...
Lifestyle
A mellékhelyiségben olykor egy alapos takarítás után is olyan szagokkal találkozhatunk, amelyek nem éppen kellemesek - ha friss, foltmentes és ragyogó WC-re vágysz, akkor a méregdrága tisztítószerek...
Egészség
Elgondolkodtál már azon úgy igazán, hogy vajon tényleg milyen gyakorisággal lenne szüksége a gyerekeknek zuhanyzásra? Egy gyermekorvos meglepő véleménnyel van erről, amit biztos, hogy sosem gondolnál...