Sztárok

Vészhelyzet állt elő John Travolta repülőgépén: a színész elkerülhetetlennek vélte a zuhanást

Halálközeli élményéről vallott a Ponyvaregény egykori főszereplője.

Pánik a felhők között

Hamarosan a The Shepherd című film egyik szerepében láthatjuk viszont a Szombat esti láz, a Ponyvaregény és a Szóljatok a köpcösnek! sztárját, John Travoltát. A sztori középpontjában a Királyi Légierő egyik ifjú pilótája áll, akinek gépe elektromos meghibásodást szenved. Főhősünk kiszúr egy másik gépet, melyet a Travolta által megformált férfi vezet, s együtt találják ki, hogyan próbálják meg biztonságban letenni a gépet. A filmet Frederick Forsyth 1975-ben megjelent novellája ihlette, s vetítésén Travolta felidézte, hogy egyszer maga is átélt hasonlóan idegtépő pillanatokat, midőn a felhők között járt.

"Tudtam, milyen érzés, amikor az ember azt hiszi, hogy meg fog halni. Nálam is előfordult, hogy volt két jó sugárhajtóművem, de nem voltak műszereim, nem volt áram, semmi. Aznap a családom is a fedélzeten volt, és azt mondtam: nem hiszem el, hogy ezen a repülőgépben fogok meghalni. És akkor, mintha csoda történt volna, alacsonyabb magasságra ereszkedtünk, megláttam a washingtoni emlékművet, és felismertem, hogy a washingtoni nemzeti repülőtér közvetlenül mellette van, és leszálltunk" - mesélte a színész.
Kattints a további képekért!

Sokan ódzkodnak a szépészeti beavatkozásoktól, a színészek körében mégis eléggé népszerűek. Ennek ellenére viszont akadnak néhányan, akik inkább távol tartják magukat tőlük, Drew Barrymore, színésznőnek például nyomós oka van rá.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Ha neked is eleged van abból, hogy a nyár közeledtével egyre több darázs ólálkodik az ablakok és az ajtók körül, az agresszív rovarok pedig olykor be is jutnak a házba, akkor csak semmi pánik: három...
Egészség
Sokan szokták kérdezni a szakértőktől, hogy mi a legegészségesebb és legjobb mozgásforma, ha nem akarunk izzasztó edzéseken részt venni. Nos, ilyenkor az ember pont a legegyszerűbb dologra nem gondol...
Sztárok
Bármibe is kezd bele Tóth Andi, előre borítékolható, hogy azt siker fogja övezni – ezt ő maga már többszörösen alátámasztotta a színpadon, a táncparketten, illetve a tévéképernyőn. Nemrég új...