Sztárok

Nyílt titok volt a nőkhöz fűződő vonzalma – Ezért fordult saját neme felé Gobbi Hilda

A színésznő önéletrajzi könyvében adott választ arra, hogy szerinte mire vezethető vissza az, hogy már egészen fiatalon a női nemért rajongott még akkor is, ha tudta, ez teljesen szembe megy a társadalmi normákkal. Szexuális irányultsága miatt nagy árat fizetett.

Nem félt nyíltan szembe menni a megszokottal

Gobbi Hilda eredetisége és tehetsége a legnagyobb magaslatokig emelte a színésznőt pályafutása során, ami azt eredményezte, hogy nemcsak korának kiválóságaként tartják számon, hanem a mai napig a magyar színház- és filmtörténet egyik legközkedveltebb karaktereként. Éppen ezért nem meglepő, hogy munkásságát Kossut-díjjal is kitüntették, valamint részesült az érdemes és kiváló művész állami kitüntetésekben is. Karrierjéről ódákat lehetne zengeni: minden akkor kezdődött, amikor 1932 és 1935 között az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia ösztöndíjas diákjaként tanult, a diploma után pedig a Nemzeti Színházhoz szerződött. Nem egyszer állt színpadon a József Attila Színházban, valamint a Katona József Színházban, amely szereplések meghozták számára várva-várt sikereket. Mégsem feltétlenül kiemelkedő alakításai azok, amelyek miatt nevét a mai napig emlegetik, sokkal inkább a nőkhöz fűződő vonzalma, valamint az, hogy elkötelezett baloldali volt, ami nem egy problémát okozott számára.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ahogyan az várható volt, az Egyesült Királyságba látogató Harry nem találkozik a brit királyi család egyik tagjával sem, arra azonban senki sem volt felkészülve, III. Károly időközben milyen döntésre...
Fashion&Beauty
A pucérruhák trendje még mindig tart. A 2024-es MET-gála továbbra is bizonyítja, hogy a sztárok imádják a szinte teljesen áttetsző darabokat, amelyek szinte alig takarnak valamit.
Lifestyle