Szőke Nikoletta: Nehéz, de nem lehetetlen művésznek lenni családanyaként - Interjú

A Dal 2021-es versenyzője egyszer már megnyerte a montreux-i jazz fesztivált. Mindemellett Junior Prima Díjas jazzénekesnő és két gyermek édesanyja. Exkluzív interjúban mesélt a fesmcafe.hu-nak arról, hogyan hangolja össze a hivatását és a családi életet, a vírushelyzet közepén.

Nehéz utat választott, de nem járna másikon

Szőke Nikoletta a legmagasabb pontszámmal jutott tovább A Dal 2021 első fordulójában Új esély című szerzeményével, aminek különlegessége, hogy a férjével közösen szerezték. A jazzénekesnő korábban 2018-ban Kökény Attila és Szakcsi Lakatos Róbert mellett állhatott ugyanezen a színpadon, már akkor is nagy sikert aratott képzett hangjával és rendkívül érzékeny előadásmódjával. Most visszatért és az új dala könnyekig hatotta a zsűrit és a nézőket is.

A 38 éves előadóművész már a 2000-es évek eleje óta aktív. 2005 júliusában nyerte meg a híres Montreux Jazz Festival által meghirdetett, többfordulós Shure Montreux Jazz Voice Competition első díját és a közönségdíjat - a mezőny legfiatalabb résztvevőjeként. Karrierje megállíthatatlan lendületet kapott ezzel és az elmúlt 20 évben megjárta a világ leghíresebb színpadait New Yorktól egészen Japánig. Az elismerése méltó pályaíve mellett azonban magánéletét is álmaihoz hűen élte, ma boldog feleség és két gyermek édesanyja. A nemcsak nevében szőke énekesnő őszintén mesélt arról, hogyan tudja életének mindkét súlypontját balanszban tartani - ezzel is inspirálva azokat a nőtársait, akik a család mellett úgy érzik, nincs idejük az álmok megvalósítására. Niki megmutatta, hogy mindez igenis lehetséges, de keményen meg kell érte dolgozni.

Zenészcsaládban nőttél fel, édesapád, Szőke Sándor a mai napig aktív cimbalomművész. Mennyire volt egyértelmű, hogy te is ezt a pályát válaszd?

Nagyon sok kitérő után kavarodtam erre a pályára. Zalaegerszegen születtem, ahol zenei óvodába jártam, de négyéves koromban Budapestre költöztünk, ahol egy hagyományos oviban fejeztem be a nagycsoportot. Az általános iskolát testnevelés tagozaton kezdtem, majd egy angol-magyar kéttannyelvű iskolába kerültem, így 8. osztályos koromra már jól beszéltem angolul. Később pedig közgazdasági középiskolában folytattam a tanulmányaimat, úgyhogy a pályaválasztásomat eleinte egyáltalán nem a zenei érdeklődésem határozta meg. Otthon, zárt ajtók mögött mindig szívesen énekeltem és táncoltam, de visszahúzódóbb alkatú kislány voltam, zavarba hozott, ha szerepelni kellett. Végül a szalagavató bálon tört meg a jég, ahol bemutatkoztam egy énekes produkcióval és akkor el is döntöttem, hogy zenével szeretnék foglalkozni. Bár felvettek az ELTE angol-orosz szakára, egy félév után rájöttem, hogy minden energiámmal az éneklésre szeretnék koncertálni, így nem folytattam, mert a kettő együtt nem ment.

Mit szólt hozzá a családod?

Abszolút nem gondolták volna, hogy egyszer zenei pályára lépek. Egyrészt sosem mondtam, hogy szeretném, másrészt ők sem predesztináltak erre. Egy hagyományos, tradicionális cigányzenét játszó családból származom, ahol a zenei hivatás a férfiak terepe. Bár a női felmenőim között is sokan értettek a zenéhez, volt hangszeres tudásuk, de professzionálisan egy nő sem foglalkozott ezzel. Nem akarták, hogy erre a pályára lépjek, mert féltettek. Ez egy eléggé férfias pálya, és semmiképp sem családbarát szakma. Kiszámíthatatlan, sok utazással és éjszakázással jár, rendszer nélküli élettel. A szüleim nagyon óvta ettől, bár apukám mindig látta rajtam, hogy lenne érzékem az énekléshez...

Milyen voltál kezdő énekesnőként?

Szorgalmas, de türelmetlen. Minden megmérettetés előtt nagyon sokat készültem, a versenyeket komolyan vettem és ha kudarc ért, akkor nagyon elkeseredtem. A legtöbb kezdő beleesik abba a hibába, hogy nem hagy magának elegendő időt. Szerettem volna eljutni minél több nagyszínpadra, megmérettetni magam, mert attól féltem, hogy ha nem hajtok elég kitartóan, akkor ítéletnap lesz, mire sikeres leszek. Idővel megszűnt az aggodalmam, egy hosszú, önismereti út volt, mire beértem.

A jazzt manapság rétegműfajnak tekintik. Te hogy érezted magad ebben a zárt közegben?

Amikor belecsöppentem a jazz világába egy nagyon hierarchikus, hangszer- és férfiközpontú műfajban találtam magam. Többször hendikep, hogy én hangszeres tudás nélkül, énekesként, ráadásul fiatal nőként bontogattam a szárnyaim. Sokszor azt gondolják, hogy egy énekesnek könnyebb népszerűségre szert tennie, mert neki a legközvetlenebb a kapcsolata a közönséggel, de ha a szakmai megbecsültséget nézem, nekünk a legnehezebb. Ma már szerencsére oldódtak ezek a keretek, de annak idején úgy éreztem, többszörösen kell megdolgoznom az elismerésért az adottságaim matt. Úgy érzem, hogy ebben a változásban nekem is szerepem van, mert harcos amazonként törtem az utat azok előtt, akik hasonló cipőben jártak, mint én. Ebben nagy szerepe volt a 2005-ös montreux-i versenynek, ahol magamnak és másoknak is bizonyítottam az eredményemmel.

Olyannyira, hogy a 2000-es évek közepétől a világ legelőkelőbb nagyszínpadjaira jutottál el, többek között a tízszeres Grammy-díjas világsztárral, Bobby McFerrinnel is énekeltél a művész budapesti koncertjén. Ez már önmagában példaértékű, de mindemellett családanya is vagy. Hogy csinálod?

Szeretném megnyugtatni minden nőtársamat, hogy semmivel sem vagyok különlegesebb, mint bármelyikőjük, csinálom a dolgomat otthon és mellette a munkahelyemen, ami nekem a színpad vagy a stúdió. Iszonyat nehéz! Nem érzem magam ügyesebbnek senkinél. Sok tudatos döntés áll mögöttem, tudtam, hogy mit akarok az élettől, volt bennem számos belső késztetés. A családot és a karriert is szerettem volna, de mindkettőt olyan minőségben, ami megfelel az értékrendemnek. Ez azzal jár, hogy egyik nap 13 főre sütök-főzök, mert születésnapot ünneplünk, másnap pedig felveszem az estélyi ruhát és koncertet adok a Müpában. Még mindig tanulom a két élethelyzet összehangolását, de abba már beletörődtem, hogy nekem valószínűleg sosem lesz arra időm hogy elvonuljak meditálni, napokat készüljek lélekben, hogy átszellemülhessek egy nagyobb eseményre - nevet.

A koronvírus-járvány mennyit változtatott az időbeosztásodon?

Valamelyest átalakult az életritmusunk, legfőképp az első hullám idején, mert akkor szigorúan karanténba vonultunk. Őszintén szólva jól esett pihenni, mert ezt előtte nem igazán tehettük meg. Jó volt végre a kultúra fogyasztói oldalán időzni, koncertfelvételeket és sorozatokat néztem. Kikapcsolódtam, feltöltődtem, de pár hónap után már sok lett és motiválatlannak éreztem magamat. Nehéz most alkotni, mert nem tudja az ember, hogy mire készüljön. Átmenet nélkül kerültek életek parkolópályára. Lement egy szezon úgy, hogy elmaradt rengeteg koncert, lemezfelvétel, bemutatók. Félbeszakadt történetek vannak, amiket sosem fogunk bepótolni. Ez már nem átmeneti dolog, hanem a valóságunk. Frusztráló, ismeretlen érzés ebben létezni. Egy dolgot tehetünk, hogy bízunk benne, hogy hamarosan rendeződik az életünk.

Kapunk egy új esélyt, ahogy a dalod is mondja, amit a közelmúltban mutattál meg A Dal 2021 színpadán. Számítottál rá, hogy ennyire jó fogadtatása lesz?

Érdekes ez a dalválasztóműsor, mert nagyon szubjektív. Mondhatni az alma versenyzik a körtével. Minden versenyző és minden dal más, nehéz összehasonlítani vagy rangsort állítani. Ez egy mainstream műsor, de én úgy döntöttem, hogy nem akarok alkalmazkodni a kereteihez vagy a közízléshez, ezért saját magamat vittem. Szeretem a kihívásokat, a versenyhelyzetet és most úgy érzem, új motivációkat kaptam. Örülök, hogy ebben a helyzetben eljuttathattam a dalunkat a nagyközönségnek és az különösen nagy boldogság számunkra, hogy ilyen magas pontszámmal juthattam tovább.

A dalt a férjeddel, Barcza Horváth Józseffel írtad közösen. Az mindig izgalmas, ha két művész nemcsak szerelmes párként, hanem alkotóként is együtt tud működni. Nálatok milyen a közös munka?

Egészen varázslatos olyasvalakivel dolgozni, aki érzi minden rezdülésedet, mert olyan, mintha olvasna a gondolataidban. Mivel nekem nincs hangszeres múltam és csak az utóbbi néhány évben foglalkozom komolyabban dalszerzéssel, a férjem találja ki a dallamötleteimhez a hangszeres kíséretet. Varázslatos, hogy eldúdolok valamit, és egyből érzi a harmóniákat. Ritka és szerencsés helyzet a miénk, mert nem minden művészházaspár képes arra, hogy együtt dolgozzanak, de nekünk eredményes, szép dalaink születnek.

A gyerekeitek mennyire érdeklődnek a zene iránt?

Nem volt kötelező, de mindketten zenélnek. A kislányunk fuvolázik és óriási K-pop rajongó, a kisfiunk pedig gitározik, ő zenei mindenevő, a metáltól a klasszikus zenéig mindent meghallgat. Mi szabad választást hagyunk nekik e tekintetben, nem akarunk belőlük minden áron zenészt faragni, de örömmel látjuk, hogy szívesen csinálják. Figyeljük és segítjük őket, jó adottságaik vannak. Még mindketten gyerekek, majd az idő lesz a próbája annak, hogy kiderüljön, belőlük is zenész lesz-e egy napon.

A csajos, modern látványvilággal elkészült videóklip csak hab a tortán.

Leadfotó: Szőke Nikoletta

Oldalak