Sztárok

Még csak 23, de már szexszimbólum - Zara Larsson, a 21. század Marilyn Monroe-ja

A svéd származású fiatal szépség annak idején 10 évesen nyert tehetségkutatót.

Zara Larsson, a skandináv szexszimbólum

A stockholmi születésű, babaarcú szépség, Zara Larsson 2008-ban szerzett hírnevet, amikor 10 évesen megnyerte a svéd tehetségkutató műsort, a Talanget. A döntőben a világ egyik legmeghatóbb és legnehezebb dalát, Celine Dion My Heart Will Go On című slágerét énekelte, amivel nemcsak a közönség, de a szakmai elismerését is kivívta.

Lemezszerződést kapott, majd a Clean Bandit csapatával turnézott az Egyesült Államokban és Kanadában. 2019-ben Ed Sheeran előzenekara volt, majd 2019-ben önálló turnéra is indult, a Don't Worry Bout Me Tour keretein belül. A fiatal, tehetséges szőke szépség lábai előtt már most milliók hevernek, de úgy tűnik, a szerelmi életében rosszabb döntéseket hoz, mint a pályáján.

Az első nagy szerelme Ludwig Kronstrand svéd zenész volt, aki mellett annak ellenére is kitartott, hogy többször megcsalta. Később a brit modell és focista, Brian Whittaker barátnője lett, azonban ez a kapcsolat sem tartott tovább két évnél. A csalódások után Larsson most karrirejére koncentrál, de nemcsak dalaira fektet nagy hangsúlyt, hanem kinézetére is - mára igazi nehézbombázója a feltörekvő fiatal sztárvilágnak.

Nézd meg, hogy néz ki ma az énekesnő!

Felnőtt nő lett az egykori gyereksztárból, aki a modellkedést legalább annyira élvezi, mint az éneklést.
Kattints a további képekért!

A 27 éves korában elhunyt Kurt Cobain és Courtney Love lánya kétéves volt, amikor bekövetkezett a tragédia.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.