Lifestyle

Síron túli üzenetet hagyott lányának egy magyar férfi az eladományozott kabátban

A nő el akarta adományozni néhai édesapja kabátját, aminek zsebében a tudta nélkül óriási érték lapult. A becsületes megtalálónak hála a boríték visszajutott a jogos tulajdonosához.

Nem mindennapi történet

A szegedi Csongrádi sugárút egyik üzlete előtt évek óta áll egy fogas, amire bárki felakaszthat meleg ruhákat, melyeket a rászorulók ingyen elvihetnek. A minap egy hölgy három kabátot szeretett volna otthagyni a járdán álló fogason, azonban az tele volt, így az üzletben dolgozó eladó úgy döntött, beviszi a raktárba és másnap teszi majd ki azokat. Másnap reggel legnagyobb megdöbbenésére az egyik ruhadarab zsebéből kiesett egy boríték, amelyben egymillió forint lapult – írta meg a Bors.

Mivel az eladó ismerte az adományozó hölgyet, írt neki egy üzenetet, hogy beszélniük kell. „Válaszban leírta, hogy nagyon sokat dolgozik, a gyerekeiért kell mennie, és délután temeti az édesapját. Ez volt az a pont, amikor tudtam, hogy mindenféleképpen még a temetés előtt találkoznunk kell. Annyit írtam neki, hogy »Egy üzenetet hagyott neked apukád a kabátban, kérlek gyere vissza«” – idézte fel a történteket a Szeged Televízió riportjában Gyaraki Zsuzsa, a bolt alkalmazottja és a pénz megtalálója.

Az emlékezetes eseményt rögzítették is, a felvételen látszik, hogy a nő gyanútlanul tért vissza az üzletbe, majd a meglepetéstől szóhoz sem tudott jutni. A meglepődöttséget örömkönnyek követték. Mint kiderült, a nő elhunyt édesapjáé volt a kabát. Bár minden személyes holmiját átnézték, ez a ruhadarab valahogy kimaradt.

Szinte aprópénzért jutottak a házhoz egy aukción, nem sokára kiderült, miért. A hideg is kirázta őket attól, amire az egyik fal mögött bukkantak.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Noha a kerti partik lényege, hogy a résztvevők komfortosan érezzék magukat, így az sincs kőbe vésve, mi a tökéletes viselet ilyenkor, érdemes ihletet meríteni a dán királyné ruhatárából, ha...
Lifestyle
A pizza az az étel, ami a világ minden táján hódít, és kevés olyan ember van, aki ne fogyasztaná szívesen – sajnos azonban mivel nem kedvez túlzottan a diétának, a legtöbb fogyókúrázó kiiktatja az...
Fashion&Beauty
A sírás egy természetes biológiai folyamat, amely segít kifejezni és feldolgozni az érzelmeket. De gondoltál már arra, vajon milyen hatással lehetnek a könnycseppek bőrödre nézve?