8 kilós tumor növekszik a kétéves kislány pocakjában - "Olyan mintha terhes lenne"

Amikor két évvel ezelőtt világra jött Rosannah Searle, akkor az orvosok még úgy vélték, hogy nem kell törődni a kislány gerincének alján található kisebb dudorral, mondván az biztos eltűnik, ahogy a csontjai formálódnak és rendeződnek. Ez azonban sajnos nem így lett, így az édesanyja több orvoshoz is elvitte gyermekét, majd szörnyű diagnózist kapott.

Lesújtó diagnózis

Ms. Searle kislányánál, a kicsi Rosannah-nál eleinte gerincferdülést állapítottak meg, azonban amikor egyre csak dagadt és nőtt a hasa, akkor olyan diagnózist kapott az orvosoktól, ami teljesen sokkolta: imádott kislánya harmadik stádiumú neuroblasztómában szenved.

A neuroblasztóma egy gyakori gyermekkori daganat, mely az idegrendszer valamelyik területén alakul ki, és egy olyan idegszövetféleségből fejlődik ki, amely a szervezet számos területén megtalálható. Általában a hasban vagy a mellkasban található idegekből származik, leggyakrabban a vesék fölött található mellékvesékből.

A hasában található tumor akkora volt, mint egy focilabda, súlyát pedig 6-8 kilóra becsülték. „Minden hónapban jártunk röntgenre, majd december 10-én valamilyen fehér cucc jelent meg” – nyilatkozta Ms. Searle az ausztrál Daily Mail-nek. „Nagyon félelmetes volt – azt mondták, hogy az egy tumor, és onnanntól kezdve minden megváltozott” – mondta az anyuka, aki azután úgy döntött, hogy Gulargamboneból Sydneybe költözik családjával.

Fotók: Facebook

Oldalak

Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.
Sztárok
Richard Pryor Hollywood legnépszerűbb komikus színészeinek egyike volt, akiről soha senki nem gondolta, hogy gyermekkora óta csatát vívott saját démonaival.