Sztárok

18 éves korában ment férjhez Básti Lajoshoz a gyönyörű magyar színésznő, aki miatt Soós Imre majdnem öngyilkos lett

Ferrari Violetta kétségkívül az egyik legszebb magyar színésznő volt, így nem csoda, hogy minden férfit magába bolondított, akivel csak találkozott – köztük Básti Lajost és Soós Imrét is, utóbbi még öngyilkosságot is megkísérelt, amiért a szeretett nő nem lehetett az övé.

Már 8 éve annak, hogy nincs köztünk

Ferrari Violettát két dolog miatt emlegeti az ország a mai napig: egyrészt szépsége volt az, ami mellett nem lehetett szó nélkül elmenni, másrészt pedig tehetsége, amire nyugaton is felfigyeltek. Itthon Jászai Mari-díjjal ismerték el a színésznőt. Violetta 1930. április 25-én látta meg a napvilágot egy olasz apa és egy magyar anya negyedik gyermekeként – édesapja, Giacomo Ferrari olasz hadifogolyként került Hódmezővásárhelyre, ahol lánya is született Stefano, Dante László és János után. Violetta már hatévesen a színpadon állt gyermekszínészként a Pesti Színházban, így már akkor sejteni lehetett, hogy fényes karrier vár rá. A Madách Színház ösztöndíjasaként végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1949-ben. Hat évig a Nemzeti Színház tagja volt, végül 1956-ban először Bécsbe, majd Nyugat-Németországba emigrált, ahol több szerepet is kapott, tehetségének tehát nyugaton is híre ment. 1997-ben végleg visszaköltözött Magyarországra, ahol élete végig élt, de több szerepet itthon már nem vállalt. Karrierjéről rengeteget lehetne írni, ám ami talán még érdekesebb volt, az a színésznő magánélete: Violetta 18 éves korában ment hozzá a nála 19 évvel idősebb Básti Lajoshoz.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Noha a kerti partik lényege, hogy a résztvevők komfortosan érezzék magukat, így az sincs kőbe vésve, mi a tökéletes viselet ilyenkor, érdemes ihletet meríteni a dán királyné ruhatárából, ha...
Lifestyle
A pizza az az étel, ami a világ minden táján hódít, és kevés olyan ember van, aki ne fogyasztaná szívesen – sajnos azonban mivel nem kedvez túlzottan a diétának, a legtöbb fogyókúrázó kiiktatja az...
Fashion&Beauty
A sírás egy természetes biológiai folyamat, amely segít kifejezni és feldolgozni az érzelmeket. De gondoltál már arra, vajon milyen hatással lehetnek a könnycseppek bőrödre nézve?