Sztárok

Bánsági Ildikó lánya egyre inkább hasonlít édesanyja fiatalkori énjére: Gáspár Kata az évek múlásával csak szebb és szebb lesz

Egy biztos: a 35 éves színésznő gyönyörű, igéző szemeit mindenképpen édesanyjától örökölte.

Sugárzó szépségek mindketten

Bánsági Ildikó, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő idén október 19-én lett 75 éves, ám bájossága és tehetsége mit sem fakult az évek során. Bánságit megannyi színházban láthattuk játszani az évek során: karrierjét a Nemzeti Színházban kezdte, majd a főiskola elvégzése után a Csokonai Színházhoz szerződött. Szerepelt még a József Attila Színház, a Vígszínház, a Művész, a Thália, az Új, a Szigligeti, a Veszprémi, valamint a Hevesi Sándor Színház előadásaiban is, így talán nem is olyan meglepő, hogy első férje is egy rendező volt, Jeles András. A színésznő aztán másodszor is férjhez ment, méghozzá Gáspár Sándorhoz, akitől egy fia és egy lánya született, ám 2003-ban Ildikó és Sándor elváltak. Az egykori művészházaspár lánya, Kata azonban szülei nyomdokaiba lépett, és ő maga is a színészetet választotta hivatásául. De nemcsak tehetségét, hanem szépségét is örökölte legendás anyjától, erre pedig a galériánkban található képek szolgálnak bizonyítékul!

Bánsági Ildikó fiatalon egészen kivételes szépség volt, így nemcsak tehetsége miatt jártak csodájára a gyönyörű színésznőnek, aki gyakorlatilag bármilyen karaktert képes volt megformálni.
Kattints a további képekért!

Tordai Terit a mai napig sokan dívaként ünneplik, ami nem is meglepő, hiszen időtlen szépsége mit sem fakult az évek múlásával, a jó géneket pedig szerencsére egyetlen lánya, Horváth Lili is örökölte.

Leadfotó: Facebook/A nagy ők - a magyar könnyűzene jeles alakjai

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A mosogatógép tablettáknak nem csupán a mosogatás során vehetjük hasznát: számos módon lehetnek segítségünkre a háztartás körüli feladatokban, éppen ezért érdemes belőlük minél többet tartani otthon.
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafe interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.